Malina Hedvig is bántalmazói nemzetéből
választott férjet magának
Minden negyedik felvidéki magyar házasuló "szlovák" nemzetiségű személyt vesz el, a vegyes házasságok aránya az elmúlt tíz évben nem változott számottevően. Ez abból az összeállításból derült ki, melyet az Új Szó napilap közölt csütörtökön.
Tavaly 25 415 házasságot kötöttek - írja Mózes Szabolcs, a szerző a statisztikai hivatal kimutatására hivatkozva. Annak alapján a házasságkötések száma az elmúlt években ingadozott, a tavalyi volt 2002 óta a legalacsonyabb.
Fokozatosan nő a házasodó felek átlagéletkora, 2010-ben a férfiak 31,9, míg a nők 28,8 éves korukban esküdtek örök hűséget. Az első házasoknál ez a szám alacsonyabb: a férfiak 29,9, míg a nők átlagosan 27,3 éves korukban kötöttek először házasságot.
A 25 ezer házasságból 1177 köttetett magyar nemzetiségű férfi és magyar nő között - ez az összes tavalyi esküvő 4,6 százaléka. A magyar férfiak 72,4 százaléka vett el magyar menyasszonyt, míg a magyar nők 66,6 százaléka magyar vőlegénynek mondta ki a boldogító igent.
A 2010-ben házasodó magyar nemzetiségűek 25 százaléka szlovák nemzetiségű személlyel kötött házasságot. Ez az arány tavalyelőtt és nyolc éve is hasonló volt. Az utóbbi tíz évben tehát nem nőtt számottevően a vegyes házasságok aránya - áll a lapban.
Különösen Pozsony megyében sok a vegyes házasság. A statisztika itt 67 magyar vőlegényt regisztrált, közülük 44 szlovák nemzetiségű nőt vett el, 23 magyart. A házasságot kötő magyar nők esetében hasonló az arány.
Nagyszombat megyében a magyar házasságok aránya 83 százalékos volt, Nyitra megyében 72, Besztercebánya megyében 75, Kassa megyében pedig 65 százalékos. Tavaly a statisztika szerint három cigány-magyar vegyes házasság is köttetett. Érdekesség, hogy közülük kettő Eperjes megyében, ahol összesen csupán nyolc magyar házasuló fél volt. A maradék egy cigány-magyar házasságot Besztercebánya megyében kötötték.
(MTI nyomán)