Egy év alatt 105-re emelkedett azoknak a száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap.
A hatályos jogszabály szerint elveszíti eredeti állampolgárságát az a szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. Robert Fico kormánya a tótok által elrabolt területen élő magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar lépésre válaszul módosította a törvényt.
Az Új Szó értesülése szerint a 105 személyből csak kilencen vették fel a magyar állampolgárságot. A legtöbben, 42-en cseh állampolgárok lettek, tizennyolcan németek, tizenhatan pedig osztrákok. Kilencen brit, öten amerikai, hárman holland állampolgárságot vettek fel, egy-egy személy pedig olasz, kanadai és ukrán állampolgárságot kapott.
"A belügyminisztérium a magyar állampolgárság felvétele miatt eddig kilenc embert törölt a szlovák állampolgárok jegyzékéből, négy férfit és öt nőt. Ők vagy bejelentették, hogy felvették a magyar állampolgárságot, vagy megbizonyosodtak erről a hatóságok" - olvasható a lapban.
Az újság úgy tudja: míg sokan valószínűleg titkolják kettős állampolgárságukat, mások nyíltan deklarálják: nem hiányzik nekik a szlovák. Utóbbiak közé tartozik a dunaszerdahelyi Cséfalvay Pál is, aki levélben tájékoztatta a belügyminisztériumot, hogy júniustól már magyar állampolgár. "Elegem van Önökből, Isten veled, szlovák állam" – áll Cséfalvay levélében. A tárca nem kívánta kommentálni a levelet. "Konkrét személyekkel kapcsolatban nem nyilatkozunk" – közölte Natália Hattalová, a sajtóosztály munkatársa.
Az állampolgársági törvény módosítását a tót kormánykoalíció őszre ígérte, több kormánypárti politikus viszont máig kételkedik abban, hogy sikerül enyhíteni a törvényt.
(MTI nyomán)