"Szlovákia" a jövőben lehetővé teszi, hogy állampolgárai több állampolgársággal rendelkezzenek, "de csak a szokásos nemzetközi elvek alapján". Ebben egyeztek meg a szlovák kormánykoalíció vezetői a keddi koalíciós tanácson - közölte Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke az ülés után.

Figel és Bugár, az antimagyar koalíció tagjai

Figel szerint ilyen "elfogadott nemzetközi elvnek" számít például a hosszabb tartózkodás az adott országban, illetve az ottani rokoni kapcsolatok (aki tehát "csak" azért kapja meg - pontosabban vissza - az állampolgárságot, mert ezer éven át az ő hazája volt a tótok által elrabolt Felvidék, és, őseihez hasonlóan ő is magyar, az továbbra sem illik a képbe).
A Robert Fico volt miniszterelnök vezette korábbi kormánykoalíció által tavaly módosított tót állampolgársági törvényt a mostani koalíció képviselői indítvány révén kívánja újra megváltoztatni.
(MTI nyomán)