A megyei tanács holnapi ülésének napirendjén szerepel a kérés, hogy az egyetlen eredeti Gábor Áron-féle ágyúcsövet végleg adják át Kovászna megye közvagyonába, a múzeum gyűjteményébe. Az ügyben azonban nincs egyetértés a közgyűlés politikai csoportosulásai között.

Az ágyúcsövet 1906-ban találták meg a kézdivásárhelyi Rudolf-kórház udvarán egy ásatás közben, 1923-ban került a Székely Nemzeti Múzeumba, ahonnan 1970-ben Bukarestbe szállították, úgymond, kölcsön. Tavaly március 5-én került haza, de csak időlegesen, szintén kölcsön. Az ágyút 2010. március 12-e óta az In memoriam Gábor Áron kiállításon lehet megtekinteni, hazahozatala után valósággal zarándokoltak oda a látogatók.

A Székely Nemzeti Múzeum és a megyei önkormányzat a székelységnek ezt az igen fontos ereklyéjét szeretné megtartani. A fővárosi múzeummal való tárgyalások során kompromisszumos megoldási lehetőség körvonalazódott: az ágyúcsövet csak cserébe adják. Igen értékes tételeket kérnek azonban: a szemerjai aranyleletet, amely 61 római dénárt tartalmaz, az erősdi Tyiszk-hegyen talált, az ún. erősdi kultúrához tartozó tizenkét rézkori műtárgyat: festett edények, korabeli szerszámok, nyílhegy, valamint Gábor Áron ágyúcsövének mását.

A megyei tanács ülését előkészítendő, a kulturális bizottság tegnap tárgyalta az ügyet, s 3:1 arányban kedvezően véleményezte azt. Demeter László, a testület RMDSZ-es elnöke elmondta, nem tartja korrektnek, hogy az ágyúcsövet egykor úgymond kölcsönvették, most meg áruba bocsátják, de az "ügy" érdekében igennel szavazott. Tulit Attila, az ellene voksoló MPP-s képviselő kifejtette, ők is itthon szeretnék tudni az erklyét, de ez így nem visszaszerzés, hanem visszakupeckedés. Amennyiben a bukaresti múzeum a történelmi ágyútípust akarná bemutatni, megelégedhetne az ágyúcső másával, "habár azt is mi készítettük 1971-ben", de igen ritka műkincseket akarnak megszerezni, azt kihasználva, hogy az ágyúcső a székelyek számára magas eszmei értékkel bír, és ez már pofátlanság – fejtette ki a tanácstag, hozzátéve, hogyan jön ahhoz a megyei tanács, hogy a múzeum gyűjteményében levő műtárgyakat áruba bocsássa?!

A megyei közgyűlés holnap vitatja meg a kérdést, a végleges cseréhez kormányhatározat szükséges.

(Háromszék nyomán)

 

Tavaly március 5-én több száz ember szakadó hóban ünnepelte a Székely Nemzeti Múzeum kapujában és termeiben Gábor Áron ágyújának hazatérését.

Hidegtől, cipeléstől és lelkesedéstől piros arcok, könnyes tekintetek nyugtázták: ezt is megérhettük. Alapjaiban szabta meg március idusának hangulatát az ágyú Bukarestből való, történelmi jelentőségű hazahozatala, kit érdekelt akkor, hogy a politikum azonnal rátelepedett az aktusra, amely – az aradi Szabadság-szobor "kiszabadítása" mintájára – gyorsan megkapta a "hazahoztuk" címkét.

Most úgy tűnik, új címke után kell nézni, az ágyút ugyanis afféle cserekereskedelem tárgyává tették az Országos Történeti Múzeum vezetői. A dolog csak a szélsőségesen naivak számára okozhatott meglepetést, valamint azoknak, akik még mindig hisznek a kormányon lévő magyar érdekképviselet problémamegoldó képességének korlátlanságában. Tény ugyan, hogy Románia művelődési miniszterét az RMDSZ adja, ám az intézményi autonómiát még ő sem vonhatja kétségbe. Lehet, hogy a világhírű erősdi lelet, a szemerjai lelet aranydénárjainak, valamint az ágyú másolatának az itthoni öröklétért való becserélése a román fél szempontjából nem több üzleti ajánlatnál. Nagyobb a valószínűsége azonban, hogy egyben annak tesztelése is: hadd lám, mennyit ér nektek ez az ágyú?

Nincs könnyű helyzetben az ügyben dönteni hivatott megyei önkormányzati testület. A csereajánlatnak az ágyú várható visszaszolgáltatását maga után vonó visszautasítása hatalmas, szimbolikus jelentőségű veszteség lenne, egy ilyen döntés ódiumát aligha vállalja magára a választóbázisával rövidesen szembenézni kényszerülő képviselő. Így viszont a magyarságtudatunk számára kevésbé jelentős, történelmi-eszmei értékük szempontjából viszont roppant fontos múzeumi ereklyékkel lesz szegényebb a múzeum, jócskán leértékelve az intézmény "piaci" besorolását.

Az intézgetős alkupolitika egyik "áldásos" következménye fenyeget. Annak a procedúrának az árnyéka, amelynek szórványos eredményeit ugyanúgy hiba lenne elhallgatni, mint az ellenkező végkifejletek kockázatát, de amely mindig és minden elemében magában hordozza a pofára esés lehetőségét. És nem utolsósorban annak a felelőtlen vezetői gyakorlatnak az utórezgései, amely egy-egy fontos közéleti eseményen való parádézás kedvéért gondolkodás nélkül belemegy hasonló kétes kimenetelű ügyletekbe. Akinek meg fáj az erősdi lelet, vegyen be fájdalomcsillapítót.

Csinta Samu - Háromszék