A cigány közösségnek szánt városnegyed építését tervezi a nagybányai önkormányzat, a befektetés értéke közel 60 millió euró. Nagybányán hivatalosan mintegy 2000 cigány lakos él, a hatóságok szerint azonban számuk elérheti a 10 ezret is. Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője elmondta, remélik, hogy az új városnegyed felépítésével mintegy 1000 új otthont tudnak majd átadni.
„A polgármesteri hivatal szakemberei már három, lakások megépítésére alkalmas városrészt javasoltak a szociális lakások megépítésére. Az Európai Unió és a Soros Alapítvány képviselői arra kértek, hogy vidéken is térképezzünk fel egy megfelelő zónát, így az igénylőknek több választási lehetőségük lesz majd. Eddig összesen 3000, szociális lakások iránti kérvényt regisztráltunk, az önkormányzat pedig a három említett helyszínen mintegy 1000 otthont tud majd biztosítani. A projekt a lakóhelyeken iskolák, óvodák, sportpályák, illetve kereskedelmi egységek megépítését is magában foglalja, így a jelenleg a külvárosi térségekben élő cigány közösség méltó körülmények között folytathatja mindennapi tevékenységét” – nyilatkozta szombaton Bogdan Gavra, a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője.
Hozzátette: reményeik szerint a beruházást európai alapokból, illetve kormányzati támogatásokból is finanszírozni tudják, a munkálatok pedig a tervek szerint tavasszal kezdődnek. Amint arról beszámoltunk, júliusban a helyi önkormányzat közel két méter magas kerítést épített két, többségében cigány családok lakta tömbház és a szomszédos, forgalmas utca között.
Catalin Chereches polgármester akkor azt mondta: a falra azért van szükség, mert a tömbházakban élők rendszerint zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, s a környéken magas a bűnözési arány. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból eljárást indított az elöljáró ellen, Asztalos Csaba, a tanács elnöke ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte a kezdeményezést.
Több cigány civil szervezet gettósításnak nevezte a kezdeményezést, a Romániai Romák Civil Egyesülete (ACRR) pedig Chereches felelősségre vonását kérte Emil Boc kormányfőtől. Az érintett lakosok ezzel szemben szinte kivétel nélkül örültek a kerítésnek.
(Krónika nyomán)





