Magas katonai rangokat szereztek az elmúlt években a román hadseregben – más, román politikusok mellett – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) meghatározó politikusai – derítette ki a Bukarestben megjelenő Evenimentul Zilei.

Kelemen Hunor ezredes, Verestóy Attila ezredes, Cseke Attila alezredes

A napilap szerint minden párt képviselői, szenátorok, miniszterek, de még miniszterelnökök (a jelenlegi kormányfő Victor Ponta vagy Theodor Stolojan) is szereztek az elmúlt huszonkét esztendőben katonai váll-lapokat, holott ezzel semmilyen juttatás nem jár Romániában. Ráadásul az újdonsült tiszteket soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül léptették elő, s a váll-lapokat nem utasították vissza a nemzeti kisebbségek politikusai sem.
Így lett 2011-ben Kelemen Hunor RMDSZ-elnökből ezredes, Cseke Attila egészségügyi miniszterből, jelenleg bihari szenátorból 2008-ban alezredes, s az erdélyi magyar oligarchák közé tartozó Verestóy Attila szenátorból 2010-ben ugyancsak ezredes. Mint kiderült, a legtöbb kitüntetést akkor adományozták, amikor a pártok valamelyike kormányon volt, és éppen az ő irányításuk alá tartozott a honvédelmi tárca. Kételyeket támaszt az is, hogy a román politikusok némelyike még Nicolae Ceausescu kommunista diktatúrája idején, vagyis 1989 előtt szerzett katonatiszti váll-lapot.
A sors fintora, hogy vasárnap az RMDSZ kisparlamentjének tekintett szövetségi képviselők tanácsában többen is felvetették egy "határon túli párt" magyarországi bejegyzését válaszul arra, hogy a Fidesz több politikusa is részt vett a közelmúltban az erdélyi önkormányzati választási kampányban. A felvetést helyeselte Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke, de elsődlegesnek az őszi parlamenti választásokat nevezte. Később Kelemen cáfolta ugyan a javaslat komolyságát, ezzel együtt azonban mégis kijelenthető: a román hadsereg tisztjei alapítottak volna politikai pártot Magyarországon. Ezért foglalkozik most a témával a Magyar Hírlap, hogy a Fidesz helyett is visszavágjon nekik, s ezért nem is világítanak rá az igazi problémára: annál ugyanis, hogy mit alapítottak volna, vagy mit nem alapítottak volna, sokkal fontosabb, hogy az RMDSZ-t viszont - s így sajnos az erdélyi magyarságot - nem feltételes módban, hanem tényleg ők vezetik (leginkább félre)...
Az üggyel kapcsolatban a lap tegnap megkereste Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, de telefonján asszisztense válaszolt, aki visszahívást ígért. Lapzártáig azonban sem Kelemen Hunor, sem munkatársai nem hívták a szerkesztőséget.
(MHO nyomán)
Frissítés: Újabb részletek és nevek az erdélyi Krónika mai cikkében:
Katonai rangjának és előléptetésének tisztázására szólította fel Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke.
Az elmúlt időszakban több tucat parlamenti képviselő és szenátor, miniszter, államtitkár, polgármester és újságíró kapott különböző katonai rangot. Az előléptetéseket még az áprilisban megbukott jobbközép Ungureanu-kormány védelmi minisztere, Gabriel Oprea hagyta jóvá, utódja, Corneliu Dobritoiu pedig elrendelte a rendeletek jogosságának kivizsgálását.
A politikus-főtisztek listáján Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő és Crin Antonescu, a szenátus liberális elnöke századosi ranggal szerepel, de magasra „kúsztak” a katonai ranglétrán a magyar politikusok is. Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét tavaly a román hadsereg ezredesévé léptették elő, ugyanilyen katonai rangja van Cseke Attila és Verestóy Attila szenátornak, míg Antal István képviselő százados.
Sokan már a kommunizmusban megszerezték a főtiszti rangot: Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök és Frunda György szenátor 1980 óta, míg Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető 1982 óta hadnagyi rangban tartalékosa a román hadseregnek.
Az Evenimentul zilei napilap szerint az előléptetések gyakran soron kívül, bármiféle katonai érdem nélkül történtek az elmúlt 22 év során. Boros Zoltán, a román közszolgálati televízió magyar adásának volt főszerkesztője, az EMNT médiapolitikai bizottságának elnöke nyílt levelében azt firtatta Kelemen Hunortól, hogy miközben az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak, az RMDSZ elnöke milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelte ki a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést.
„Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki honvédelmi miniszternek van békében és háborúban alárendelve, és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet?” – tudakolta Boros, érdeklődve afelől is: ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő?