Több radikális sajtóorgánummal együtt nemhiába hangoztatta azt a Kuruc.info, hogy a Hunnia-ügyben tett vallomások értéke – mármint jogi szempontból – meglehetősen relevánsak.

Több alkalommal leírtuk már mi is, hogy a Drazsé börtönében ülve elképzelhetetlen, hogy ne valamilyen pszichikai, lelki zsarolás nyomására született volna meg a két vallomás, melyekből oly büszkén idézget most a narancsmédia. Dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás bejelentése szerint a vallomást-tevő egyik gyanúsított, F. Róbert visszavonta szavait, mondván, saját érdekében, azaz szabadlábra helyezésének érdekében vallott így. Az ügy mindenesetre most érdekes fordulatot vett. A két jogvédő ugyanakkor bejelentette: peres eljárást indítanak Bencsik András ellen. Nagyon helyes, csak így tovább!
Alább a Nemzeti Jogvédő Alapítvány két jogvédőjének sajtótájékoztatóján elhangzottak összefoglalóját olvashatják alább:
"Példaként említette, hogy Bencsik András - Budaházy György bűnsegédjének nevezte őt és Morvai Krisztinát, amiért pert indítanak a Magyar Demokrata főszerkesztője ellen, valamint hogy a Magyar Nemzet egyik cikke Gaudi szerint a befolyással üzérkedés gyanúját veti fel velük szemben."
Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerint jobboldali médiumok "koncentrált támadást" indítottak a nemzeti jogvédők ellen, ami oda vezethet, hogy nem lesz, aki kiálljon a magyarok emberi jogaiért.
Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett, hogy 2007-ben jogvédő munkájáért Polgári Magyarországért díjat kapott a Fidesz pártalapítványától, Morvai Krisztina pedig a 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló Civil Jogász Bizottság vezetője volt. Ezután azt a kérdést tette föl, hogy a tevékenységüknek korábban tág teret adó médiumok - amelyek közül a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t és az Echo Televíziót emelte ki - miért indítottak támadást a nemzeti jogvédők ellen. "Miért áll ez érdekében a nemzeti együttműködés kormányának és a hozzá közel álló médiumoknak?" - kérdezte.
Példaként említette, hogy Bencsik András - a többi között terrorcselekménnyel és emberölés előkészületével hamisan gyanúsított - Budaházy György bűnsegédjének nevezte őt és Morvai Krisztinát, amiért pert indítanak a Magyar Demokrata főszerkesztője ellen, valamint hogy a Magyar Nemzet egyik cikke szerinte a befolyással üzérkedés gyanúját veti fel velük szemben.
Ezzel kapcsolatban Morvai Krisztina arról beszélt: a jobboldali (pontosabban. fideszes) médiumok "lélektani hadviselésének" célja, hogy félelemmel töltsék el az embereket, s így megalapozzák azt a törvénymódosítást, amelynek alapján terrorveszélyre hivatkozva akár bírói engedély nélkül is lehetővé válik állampolgárok lehallgatása, lakásuk átkutatása.
Az európai parlamenti képviselő ismertette nyílt levelét, amelyben arra kéri a jobboldali (fideszes) médiumok olvasóit és nézőit, hogy védjék meg a támadásoktól a nemzeti jogvédőket, írják meg kifogásaikat az érintett szerkesztőségeknek. Hangot adott véleményének, hogy "a nemzeti jogvédők - élükön Gaudi-Nagy Tamással - többet tettek a magyarok szabadságáért, a jogállamiságért és az emberi jogokért, mint a rendszerváltást követően az összes politikus együttvéve".
Gaudi-Nagy Tamás újólag szólt a 2006. őszi jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság jelentéséről. Nehezményezte, hogy a testület "felmentette Gyurcsány Ferencet", nem állapított meg jogi és politikai felelősséget, nem tárta fel a fogdákban és büntetés-végrehajtási intézetekben történt kínzásokat, valamint nyíltan tagadta az 1956-os forradalom és a 2006 őszi események közötti párhuzamot, "amelyről mindenki tudja, hogy fennállt".
A sajtótájékoztatón Gaudi-Nagy Tamás azt is bejelentette, hogy F. Róbert, a Hunnia csoport tagja, tizenegyedrendű vádlott kedden visszavonta a nyomozati szakaszban tett vallomását, amelyet állítása szerint szabadlábra helyezése érdekében, családja és szerettei védelmében fogalmazott meg.
A Magyar Nemzet pénteki számában egyebek mellett arról számolt be, hogy a Budaházy György vezette Hunnia Mozgalom Lendvai Ildikó ellen is támadást tervezett, a szocialista politikusra rá akarták robbantani a liftet.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez, valamint Lapid Lajos egykori budapesti rendőrfőkapitány-helyettes autójának tervezett felrobbantása nem szerepel a terrorizmus alaptalan gyanúja miatt indított koncepciós eljárás vádiratában.
(NJSZ nyomán)
Korábban írtuk:
Tovább folytatja a Hunnia- és a Budaházy-ellenes sajtóhadjáratot a Magyar Nemzet. Magyarország első terrorista-perének ügyészségi anyagai oly könnyen „szivárognak” ki a laphoz, hogy lassan Ügyészségi Híradónak is átkeresztelhetjük.
A Célpont is beállt a sorba. A remek tényfeltáró riportjairól méltán híres műsorban egy szó sem esik arról, hogy az ügyben gyanúsítottként szereplő,  majd szabadlábon védekező vallomástevők szava finoman szólva is megkérdőjelezhető. Ugyancsak mellőzik azt a kérdést, hogy az ügy koronatanújának kikiáltott Benkő György miért nyilatkozgathat szabadon, ez nem veszélyezteti a nyomozás érdekeit?
 
 
A történet lényege – bármennyire is kalandosnak tűnjenek az ott leírtak -azonban mégiscsak az – és ezt rendszeresen elfelejti hozzátenni az „objektív” sajtóorgánum –, hogy mindezeket az információkat összesen három forrásból szerzi az ügyészség. Két gyanúsított börtönben tett vallomása (még Drazsé idejéből, tehát képzelhetjük mennyire nem hatottak rájuk a nyomozók zsarolásai) és Benkő György hangfelvételei, amelyen Hunnia egyik „katonája” hallható. Továbbá: Benkő György koronatanúnak számít, így felettébb érdekes, hogy mindenféle rendőri védelem és különösebb következmény nélkül hozhat nyilvánosságra olyan infókat, melyek az ügyészség munkáját nehezítenék.
A Hír Tv alábbi híradórészlete az élőpélda, miként kell az újságírás színvonalát a béka segge alá vinni. Egy szó sem arról, hogy a riportban idézett tanúvallomások, és a lejátszott beszélgetés-részletek minimum gyanús körülmények között születtek. Vágóképnek pedig a semmitmondó felvétel a parkolóban lófráló srácokról. Bűnük: szatyor van náluk. Rettegj magyar, a szatyrot hordozóktól!
 
 
Gondoljunk csak bele, olyan ez, mintha Kabulban nyugodtan sétálgathatna az a tálib, akinek „bizonyítékai” vannak Oszama bin Ladenről. Persze Kabulban (és lassan a világ bármely pontján) körberöhögnek, ha meghallják a „Budaházy terrorista” szóösszetételt. Továbbá: rendszeresen elfelejtik megemlíteni, hogy a gyanúsítottak letartóztatásakor milyen jogsértéseket követett el a rendőrség, ahogy azt is, hogy semmi, de semmi nem akadályozta meg őket abban, hogy "bizonyítékokat" helyezhessenek el a gyanúsítottak lakásán.
A köztársaság szappanoperájának mai részében a Lendvai-ellen elkövetni szándékozott merényletet ismerhetik meg, Magyarország első számú Botox-celebjére a liftet kívánták rárobbantani.
Alább az MNO cikke:
A Hunnia Mozgalom katonája, F. Róbert tizenegyedrendű vádlott részletesen beszélt rendőrségi vallomásában Budaházy Györgynek, a szervezet katonai parancsnokának az elvárásairól. A nyomozati iratokból kiderül az is, hogy miképpen hajtották végre a Szilvásy György volt titokminiszter vidéki nyaralója elleni merényletet. A jegyzőkönyvek szerint a csoport akciót tervezett Lendvai Ildikó MSZP-s képviselő ellen is. A politikusra rá akarták robbantani a liftet.
Budaházy György elsőrendű vádlott 2008 májusában úgy döntött, fel kell térképezni Szilvásy György akkori titokminiszter lesencefalui házát, ezért megbízást adott erre S. Tibornak és B. Gábor tizenhatodrendű vádlottnak. A kiszemelt objektumot a szervezet tagjai turistaként többször is körbejárták, a zsákfaluból megtervezték a menekülési útvonalat is. A csapat az akció előtt egy próbarobbantást is végrehajtott Százhalombattán.
– A robbantáshoz használt C4-est Budaházy Gyuritól kapták, amit ő valami szerb kapcsolaton keresztül szerezett – mondta Benkő György százhalombattai vállalkozó rendőrségi tanúvallomásában. Hozzátette: az első akciónál a bomba nem működött, az időzítővel lehetett a gond.
– Állítólag elsőre besült a cucc náluk, sőt egy részeg biciklissel is majdnem összefutottak, amikor csuklyával a fejükön ott álltak a ház előtt. […] Ez augusztus 20. körül volt, ezt mondta Soma (S. József másod rendű vádlott – a szerk.) – olvasható Benkő György vallomása a Magyar Nemzet október 29-i számában.
Igen, jól látják, terrorista-perek koronatanúinak vallomásait olvashatják a Fidesz házilapjában. Tényleg, annyira szánalmas kezd lenni ez az egész.
(MNO nyomán Geyer)
Kapcsolódó anyagok: