Soha nem látott a rendőri készültség Ároktőn, ahová csütörtök éjjel négyévi előzetes letartóztatás után hazatérhetett a sorozatrablásokkal és gyilkosságokkal vádolt idősebb R. Elemér (51) és fia, R. Henrik.
Bár temérdek bizonyíték támasztja alá, hogy a cigány banda tagjai kegyetlenül összevertek és kiraboltak idős embereket, a törvényszéknek mégis ki kellett engednie őket, mert 4 év alatt sem született ügyükben ítélet.
Zoom
Alig léptek ki a börtön kapuján, családtagjaik borultak a nyakukba, majd vidáman indultak hazafelé, ahol aztán házi őrizetbe kerültek. Úgy tudni, hogy a rendőrség nem figyeli 24 órában R.-ék házát, csak naponta háromszor kopogtatnak be, és ellenőrzik, hogy nem szöktek-e meg. Mivel életfogytiglanit is kaphatnak, akár kereket is oldhatnak, hiszen veszítenivalójuk nincs.
– Folyamatosan cirkál egy rendőrautó a faluban. Amikor megtudtam, hogy kiszabadulnak, rögtön egyeztettem a rendőrkapitánnyal – mondta Vargáné Kerékgyártó Ildikó polgármester, akik szerint Ároktőn dolgos emberek laknak, de R.-ék nem először hoztak szégyent a településre. – Megáll az ember esze, hogy kijöhettek! Döbbenten állunk az igazságszolgáltatás előtt. Van munka, keményen dolgozunk a falu jó híréért, de ez az eset besároz minket – hangoztatta.
Kérdéses, hogy a rablóbanda tagjai hogyan tudják majd biztosítani a megélhetésüket úgy, hogy nem hagyhatják el otthonukat. Korábban főként segélyből és alkalmi lomizásból tartották fenn magukat, de amióta előzetes letartóztatásba kerültek, az önkormányzat már nem folyósít számukra szociális támogatást.
(Blikk nyomán)