Néhány napja a Széchenyi István szakközépiskolában úgy megvertek egy diákot a cigányok, hogy az később belehalt sérüléseibe. Az eset nem meglepő módon a VIII. kerületi dzsungelben történt. A Kuruc.info értesülése szerint Kozák Rajmund (plusz két társa), az iskola egyik rettegett cigánybűnözője volt az elkövető, amit azóta a borsonline is megerősített.

Roland, a 18 éves áldozat  és cigány Kozák összeveszett valamin a tanítási órák szünetében. A vita annyira felbosszantotta a cigánybűnözőt, hogy a tanítás után többedmagával követte hazafelé tartó osztálytársát, és miután utolérték, ököllel többször is megütötték. Roland súlyos sérülései ellenére hazavánszorgott. Szüleinek elmesélte, hogy mi történt vele, akik látva a fiú állapotát azonnal kihívták a mentőket. Ám koponyaalapi törést szenvedett, és a mentőautóban életét vesztette.

Jobb oldalt a gyilkos
A gyilkos cigány  telefonszáma 06-70-930-8601 (bár remélhetőleg egy jó darabig nem tudja majd felvenni), iwiwes adatlapja  megtekinthető ide kattintva.
Rajmund egyébként boxoló, habár a róla készült videót - amin a ringben pofozkodik - már sok helyről törölték, ide kattintva még mindig megtekintheti.  A videóban Kótai Mihály boxvilágbajnok elismerően beszél a fiúról: jó technikája van, kiváló boxoló, még sokra viheti. Tudását a cigány hasznosította is: megölte osztálytársát.

"Ezek elég kemény fazonok" - mondta egy iskolatárs.
Az iskola környékén cigarettázó és összesúgó diákok azt mesélik, azért kellett meghalnia a végzős diáknak, mert leromázta támadóját.  "Ezek elég kemény fazonok. Több ügyük is volt már. Játéktermekbe járnak, szívnak, amikor csak tehetik" - meséli Roland egyik barátja. Bár ez alapján látszik, hogy Kozákból világbajnok aligha, maximum drogos verőember lehetett volna.
Jellemző a jelenlegi állapotokra: habár mindenki tudta, hogy ki volt a tettes, kezdetben mégsem mert senki sem szólni - féltek az iskolában tomboló cigányterrortól. A rendőrség pedig nem tesz semmit, hogy megfékezze az egyre elhatalmasodó cigánybűnözést. Sőt, a 10 éves Blaha téri késelő cigány testi épségét féltik azoktól a "szélsőségesektől", akik rendet akarnak.


Há dik mán, én vagyok a góré!
Magyari Gábor - Kuruc.info - Stop
Kapcsolódó írásaink:
Nagyon fontos cigányügyi kérdések