"Egyik tanárát lekurvázta, a másikat leköpte a diáklány
Sztrájkra készülnek a tanárok

Kaposvár: Országos felháborodást váltott ki a tanárát lökdöső, rugdosó, csapteleppel fenyegető fővárosi diák. Az eset nem egyedi. A kaposvári Széchenyi kereskedelmi és vendéglátó-ipari középiskolában például már teljesen elfajult a helyzet: a tanárok azt fontolgatják, nem tanítanak egy bizonyos osztályban, ahol az egyik diáklány szerintük lehetetlenné teszi nemhogy a normális oktatást, de még a legalapvetőbb iskolai normákat sem tartja be.

– Kezelhetetlen nemcsak pedagógiailag, de emberileg is – mondta a lány osztályfőnöke, Géger Teréz. – Ellenáll mindenféle közeledési kísérletnek. Az első két órában még valamennyire lehet haladni a tananyaggal, ekkor leköti magát: telefonál, reggelizik, sminkel, ám utána unatkozni kezd és beleköt mindenbe, mindenkibe.

Tegezve lekurváz, elküld mindenhová, nemcsak engem, de a családomat is. Dührohamokat kap, s ha végül kiküldeném az osztályból, nem fogad szót. Próbáltam felvenni a szüleivel a kapcsolatot, de otthon megtiltották neki, hogy odaadja az ellenőrzőjét; az apja még azt is zaklatásnak vette, amikor elküldtem neki a félévi bizonyítvány fénymásolatát.

Fodor Tamást leköpte a diáklány.

Az osztálytársait is terrorizálja a fiatal lány

A szinte minden tárgyból megbukott – s tavaly is évismétlésre kötelezett – diákkal nemcsak az osztályfőnökének vannak problémái. Azt mondják róla, tanárai mellett diáktársait is terrorizálja, az osztályából már hat tanulót elvittek szüleik más intézménybe. Meggyújtotta egyik társa haját, elvette osztálytársai telefonját, pirosra festett tamponnal dobálta a tanárt.

A többi tanár is hasonló problémákra panaszkodott, így a lány ügyében már tavaly fegyelmi tárgyalást tartott az iskola. Mivel tanköteles korú, egyszerűen kizárni nem lehetett – gondoskodni kellett egy befogadó intézményről. A kadarkúti középiskola át is vette volna, ám a lány törvényes képviselője bíróságon támadta meg a határozatot, s a grémium neki adott igazat.

Januárban újabb fegyelmi tárgyalásra került sor, melyen a diák nem volt hajlandó megjelenni. A korábbival azonos döntés született, s a Széchenyi hetven pedagógusa aláírta az áthelyezési javaslatot. De a diák törvényes képviselője ismét megtámadta a döntést.

További részletek a Somogyi Hírlap csütörtöki számában!"

(sonline)

A feje tetején áll ez az ország, úgy, ahogy van... És hogy mit keres ez a cikk a Cigánybűnözés-rovatban – egyáltalán honnan tudjuk, hogy cigány az illető? A köv. cikkből:

Áldozat, vagy alkalmatlan a megvert tanár?

[A lap alján a keretes írásból:]

„A család folyamatosan kihasználja a joghézagokat – állította Fodor Tamás, az iskola egyik tanára, akit a diáklány leköpött óra alatt. – A jog szerint ezért nem lehet eltávolítani az iskolából.” A jog előírásainak megfelelően folytatta le az iskola a fegyelmi tárgyalást is, s hozta meg döntését az eltávolításról, melyet a fenntartó, a kaposvári önkormányzat jogerőre is emelt, s melyet végül a bíróság elutasított. A második eljárásról pedig a napokban dönt a jegyző.

Az apa szerint azért van bajunk a gyerekkel, mert roma [...]. – Tudom, hogy problémás eset a lányom. De ezek csak a válaszok az őt ért sérelmekre. Nem csoda, hogy telefonál órán: tőlem kér segítséget.”


"Az a szomorú az egészben – jegyezte meg Géger Teréz, aki az eset kapcsán úgy döntött, nyáron elhagyja a tanári pályát (Kuruc.info: igen, menekül a cigányterror elől. Ahogy mindenki – pl. a gyöngyösi orvosverés áldozata a minap) –, hogy senki sem hibás.Természetes, hogy az apa védeni akarja a lány érdekeit, akinek viszont hivatalos papírja van, hogy képességei egy hétéves gyerekét érik el. (Kuruc.info: 16+ évesen. V.ö. belterjesség, vérfertőzés és a következményeképp bekövetkező súlyos degeneráció, amely a cigányságnak országos szinten kb. felét, ill. egyes helyeken – pl. Nyírmihálydi – egészét sújtja.) Ám ennek ellenére bukás nélkül elvégezte az általános iskolát. (Kuruc.info: lásd Lakatos Zolika és becses osztálytársai esetét, akik tovább mehettek a kilencedikbe. Igaz, Lakatos közben egyszer bukott.) Ahol valószínűleg szintén problémák voltak vele, ám ott nem megoldani akarták a gondokat, hanem egyszerűen minél hamarabb megszabadulni tőle.””
Kuruc.info - Arppi S.