Következzék megint egy cikk Magyarország legszegényebb, gyakorlatilag csak cigányok lakta településéről, Csenyétéről. Ha valaki még nem olvasta volna, feltétlenül nézze meg kapcsolódó cikkeinket; ezek közül a legutolsó ITT van, a legajánlottabb (a Magyar Hírlap alkotása) pedig ITT.

"Így élünk mi – Segélyosztáskor Csenyétén

Csenyéte – Milyen lehet az élet ezen a világtól elzárt, észak-borsodi kis településen? Rossz utak, ritka buszjárat, munkanélküliség sújtja a falut. Ottjártunkkor mégis hömpölygött a nép a község utcáin. A házakból vidám zene szólt, és hosszan kígyózott a sor a kisbolt előtt. Segélyosztáskor érkeztünk.    
 
Ütött-kopott házikók, néhol egy-egy takaros porta, és egykori "szocpolházak" tarkítják a dimbes-dombos, csodás panorámájú vidéket. A falu központja kétségtelenül a bolt. Főképpen most. Csenyéte egyetlen üzletében nagy a választék. Alapélelmiszerektől tisztítószereken át élvezeti cikkekig megkapni itt mindent. Igaz, a helyiek panaszkodnak a magas árak miatt. De nem sok választásuk van, hogy hol költik el a havi apanázst. A bolt délben rendszerint bezár, ám havi egyszer kivételt tesznek: amíg van vevő, kint marad a "nyitva" tábla.

A paradicsom kilója hatszáz forintra rúg, legyintve rakja vissza a fiatalasszony az eladó kezébe, mikor megtudja az árát. (Kuruc.info: Ha esetleg elmenne kertet művelni, zöldséget termeszteni, akkor nem lenne ilyen gondja. Ja, hogy arra ("parasztnak", "földet túrni") "születni kell", ahogy egyes cigányfajvédők, pl. Czirok "LIFE" Péter állítják? Érdekes, ha az idős, világéletében városi Wahorn András seperc alatt meg tudta mindezt tanulni, akkor hogy lehet, hogy a sokkal jobb erőben levő, sokkal több szabadidővel rendelkező, fiatalabb cigányok nem?!) Többen csak ilyenkor jutnak húshoz, felvágotthoz. A kenyér 265- be kerül, de legjobban a dohány és a kávé fogy most. (Kuruc.info: két létszükségleti alapcikk. Erre költik a cigányok a MI zsebünkből elvett segílykét!) Szinte mindenki kétezer forint feletti vásárlásról kap blokkot.

"Nincs ez mindig így!" – csóválják a fejüket a bolt előtt csoportba verődött lányok, asszonyok. Arra a kérdésre, hogy meddig tart ki a járadék, egyhangú a válasz: egy-két napig mindössze. (Kuruc.info:
1.) Megint megkérdezzük: hogy lehet az, hogy a magyarok sokszor lényegesen kevesebb pénzből kijönnek a következő fizetésig / nyugdíjosztásig?! Ja, hogy ők be tudják osztani a pénzt, míg a cigányok azonnal elb@sszák cigire, piára, játékgépre, drogra?! Akkor meg miért kötelező családonként havi 200-300 ezret tömni a cigókba, ha tény, hogy egyszerűen képtelenek normálisan beosztani, felhasználni az ingyen kapott pénzt?!
2.) Személyenként kb. harmincezer forint a píz, amit kapnak; ez 1-2 nap alatt elfogy. Ez a kiindulási pont: számoljuk most ki, hogy mennyi lenne a méltányosan elvárható összeg. 30 ezer egy napra 900 ezer/hó, két napra 450. Igazán nem lenne sok ez azért, hogy jobban éljenek szegín romákok, ne kelljen szűkölködniük. Szerintem mindegyikünk szivesen fizetne több adót (15-30-szorost), hogy ne kerüljünk szégyenbe! Tartsuk el "urassan" a romákokat, szemünk fényeit!) Ha elfogy a pénz, marad a kölcsön. Uzsorakamatra persze. A tömegben fölbukkan egy jobban öltözött fiatalember is. Ő "segíti ki" a megszorult szomszédokat. A hónap elején pedig a kölcsönzött összeg dupláját kapja vissza. A falubeliekhez képest láthatóan jobb körülmények között él. A háza nagy, frissen vakolt, az udvaron autó áll. "Senki sem kényszeríti őket, hogy hozzám hordják a pénzüket" – tárja szét a kezét. Fesztelenül cseveg az időközben húszfősre duzzadt csoporttal. Bár az asszonyok váltig állítják, hogy ha nem fizetik meg az adósságot, megverik őket, nevetve évődnek a fiatalemberrel: "Falubeli ez is, mit kell félni tőle?!"


Vajon hova tűnt az üveg? Csak nem a cigányok értelmetlen, vandál pusztításának "eredményét" látjuk itt is?!


A legnagyobb probléma mindannyiuk szerint az, hogy a falu el van szigetelve a külvilágtól, s éppen ezért nemigen akad errefelé munkalehetőség. "Néha van egy kis közhasznú, más semmi."

Amikor azt tudakolom, hogy hogyan telik a sokgyerekes családoknak mindenre a járadékból, őszintén megmondják: "Busszal megyünk kukázni Miskolcra. Abból van egy kis vas, meg kerül ruha is. No meg járunk lopni! Fát, veteményt. Nem szégyen az, ha otthon éhezik a gyerek!" – bizonygatják. (Kuruc.info: Ki kötelezi a cigókat, hogy cigire meg kávéra költsék a pénzünket?!)

A közrendre nincs sok panaszuk, legfeljebb családon belül fordul elő egy kis nézeteltérés, veszekedés, verekedés.

A bolt körül álldogálók közül mindössze egy embernek van meg a nyolc osztályos végzettsége. A többiek átlagosan öt-hat évet jártak ki (Kuruc.info: no comment). Lagzi nincs, de jellemző, hogy már a tizenkét-tizenhárom éves lányokat megszöktetik. (Kuruc.info: gy.k. a luvnyák akkor házasodnak és kezdik el a gyerekgyártást, csak hogy legyen parazita- és bűnöző-utánpótlás) Mire betöltik a tizenhatot, csaknem minden lányból édesanya lesz (Kuruc.info: no comment). Tinédzser-forma, nádszál karcsú fruskák is kíváncsiskodnak a tömegben. Amikor a helyi napközi otthonos óvodára és általános iskolára fordul a szó, kiderül, hogy nekik is járnak már gyerekeik oda.

"Értelmiségi", "dolgozó" emberek: szotyizó luvnya a kép közepén, jobboldalt meg egy újabb parazita bűnözővel terhes a másik...


Az egyik hosszú parasztházban több család is lakik. A portán tíz gyerek él, de már úton van a tizenegyedik. (Kuruc.info: ennyit a fajvédők [pl. Klecska Ernő, Czirok "LIFE" Péter – plusz infók ITT - stb.] érveiről: ők ui. szeretik azt hazudni, hogy a putriscsaládokban is max. csak 3-4 purdé van.) Tudakolom, miért nem védekeznek a nem kívánt gyermekáldás ellen. Egyikük szégyenlősen súgja meg: "Ha megszakítanám, nem lehetne több gyerek. A hurok meg belém törhet." És mi a helyzet a fogamzásgátló tablettával? "Én azt nem iszom" – hangzik a válasz. Az egyetlen megoldás szerintük: távol tartani a férfit.

A szobáik szűkösek, szegényesek, de szinte mindenhol látni tévét, magnót. (Kuruc.info: hiába, a "mélyszegénység". Telik italra, dohányra, kávéra, plazmára. Természetesen mindez a MI zsebünkből. Pedig mennyi jobb célra el lehetne költeni ugyanazt a pénzt: jobb egészségügyre, jobb utakra, több vidéki rendőrre, több börtönre stb.) Internet csak az iskolában és a hivatalban van, a villanyvilágítás általános, a víz bevezetésére azonban csak keveseknek telik. Nehéz elképzelni, hogy az aprócska, ablaktalan szobákban hogyan férnek el ennyien. Nevetve érkezik a válasz: "Az egyik lyány a sógornőnél alszik, ez meg itt egy másik rokonnál."

Gyakran kerül az asztalra vakaró, krumpli, rántott lé. Ünnepkor az általunk fölkeresett családnál ritkán telik ajándékra, esetleg dezodor, olcsó bizsu jut a kisebbeknek a boltból.

A falunak körülbelül ötven óvodása van, akik éppen gesztenyét gyűjtögetnek. "Kisebb-nagyobb ösztönzésre járatják a gyerekeket oviba" – fogalmazott óvatosan (Kuruc.info: gy.k. fél, ezért nem meri elmondani az igazságot) az egyik óvónő.

"Egymagam élek. Félek a fiataloktól, akik gyakran lődörögnek az utcán, mert unatkoznak. (Kuruc.info: munkakerülők, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Ezért verték szét többek között a telefonfülkét is...) Lefújják szegény öreg kutyámat is. (Kuruc.info: jellemző. Még egyszer: MI tesszük lehetővé ezeknek az ember alatti lényeknek, hogy büntetlenül garázdálkodhassanak, MI fizetjük a segílykéjüket!) Úgy fáj a szeme már" – panaszkodik egy idős néni. "Volt jelentkező a házamra, a gyerekek, unokák is biztatnak, költözzek hozzájuk, de az életem munkája ez a ház" –sóhajt.

"Ötszáztizenöten élnek Csenyétén, ebből 256-an tizennyolc éven aluliak. (Kuruc.info: a cigány népesség fele 18 éven aluli. Ha valakinek esetleg bármi kétsége lett volna afelől, hogy a 8 éven aluliak fele cigány...) Nagyon fiatal a lakosság" – tudjuk meg Kéri Zoltánné polgármestertől. "Az óvodán és iskolán kívül falugondnoki szolgálat, házi gondozás és családgondozó is működik nálunk. A lehetőségeinkhez képest igyekszünk segíteni az itt élőket. A rossz utat és az elégtelen közlekedést én is nagy problémának tartom" – mondja a polgármester. Adataik szerint százhúszan részesülnek szociális segélyben, és további száztíz munkaképes korú személy van, aki nem tud (Kuruc.info: eufémizmus. Ahogy az a különben ballib zsIndex cikkéből (is) kiderül, nem AKAR) elhelyezkedni.

Boon; vannak kommentek. Egy jobb:
"AKkor egészítsük ki a cikket.   
Tegyük hozzá,hogy szegény romákoknak havi 4-500 ezer Ft segílykét markolnak fel a purgyékra.Ennek tudatában vizsgáljuk meg,hogy élhetnek ekkora nyomorban,igénytelenségben. Hova teszik azt a sok pénzt? Egy átlagos magyar ember-itt Borsodban- minimálbért kap. Egy átlagos magyar ember abból fizeti a hitelt, a rezsit, a napi betevőjét.

De maradjunk csak a szegény romákoknál.
Szóval hova teszik a sok pénzt? És ennyi pénzből hogyan tudnak így élni?
A válasz egyszerű. Csak vessünk egy párat a fényképekre. Digi tv műholdvevő a putri falán. Tv,dvd lejátszóval. Még egy tv a "konyhában". Szerintem plazma tv is lehet a "nappaliban" csak azt már nem merték lefotózni.
Jól lehet látni,mire van igényük ezeknek a romákoknak. legyen pia, meg 60 digitális adás a tv-ben, hogy legyen mivel elütni napközben az időt, ha már dolgozni nem akarnak. Ez még a JOBBIK eset - addig sem gyilkolnak vagy rabolnak, esetleg lopnak.

Akármelyik magyar szegény(és ők tényleg szegények!) nyugdíjas néni vagy bácsi a havi 25 ezer Ft nyugdíjból rendben tartja lakását/házát. Van szép beültetett kertje, spórol ,ahol tud. Nem gépezik,nem kocsmázik. Egy munkában megőszült ember havi 400ezer Ft-al vajon mire lenne képes? Nem kéne rettegnie az újabb gázár emeléstől és futná a gyógyszereire..Nem beszélve arról, bérelhetne testőröket,hogy ne gyilkolják le valakik az álmában.

Rendjén van ez így?

Ki dönti el és ki akarja,hogy ez így legyen?

Ezekre várok választ a fajvédőktől.
"
És a cigányok autentikus hangja, "robi0621"-től:

"A te [fehér] fajtádat kellene kiírttani mert nem tudtok beletörődni a sorsotokban akár mit csiálsz és írsz semmit nem érsz el ember!!!! VICCES:):):):)"

"ÚR ISTEN NEKED NINCS TV-D NEKED NINCS PARABOLÁD TUDOD TE HOGY MIT BESZÉLSZ EMBER? KAJAK KOCA VAGY NYOMD EL MAGAD ÉS SSZEREZZ EGY TV-T MEGY 1 PARABOLÁT ÉS KUSS"

"ÉS TUDSZ ELLNE
[a cigányszaporodás ellen] MIT CSINÁLNI HAVER NEM HISZEM TÖRŐGGY BELE ABBA A KIS ELNYOMOTT KIS SZÁNALMAS ÉLETEDBE!HAHAHA VICCES VAGY NAGYON HM FEHÉR MAGYARORSZÁG CSAK TÉLEN VAN AMÚGY CIGÁNY MAGYARORSZÁG VA HAVER TEGYÉL LE EGY KÖZGZDASÁGI DIPLOMÁT ÉS ESETLEG PÁLYÁZHATSZ AZ ORSZÁGHÁZBA ÉS AKKOR TE IS JAVASOLHATSZ TÖRVÉNYT DE ÍGY NEM HAVER:):):):)::) NINCS ÉRTELME NYOMD EL MAGAD!!!!!!!!!!"

" ESETLEG MEGKÖNYÖRÜLÜNK A SZÁNALMAS ÉLETEDNEK
[ha mi, cigányok leszünk többen] HAHAHAHAHA CIGÁNY MAGYARORSZÁG"
A szavazás állását is érdemes megfigyelni: a válaszolók döntő többsége (kb. 70%-a) a cigányokat a legfőbb felelősként megjelölő "Olyan az élet, amilyenné teszik" pontot választotta, és nem az olyan fajvédő, a valósággal köszönő viszonyban sem álló válaszokat, mint pl. a "Kilátástalan lehet. A város távol, munka nincsen".
Kuruc.info - A.S.
Fissítés (16.06): a már említett "robi0621" (azóta sajnos kissé "kigyomlált") hozzászólásai mellett "Antifasiszta2" cigányfajvédő dumája is figyelmet érdemel a BOON eredeti cikke alatt. Igen, ilyen egy tipikus fajvédő, egy Mohácsi Erzsébet-talpas cigány. Különösen ajánljuk az "úriember" fergeteges "helyesírását". Ezek ilyenek.

Pár aranyköpés:

" aggyatok a romáknak munkát!!! Hülye náci majd akor pofáz a adsz a romáknak munkát!!! Miskolc környékén sehól sincs a romáknak munkalehetöség (Kuruc.info: nettó hazugság. Lásd pl. EZT. Hoppá! Ugye, milyen ocsmány módon hazudnak a fajvédők? Nem csak ez a díszpéldány, hanem mindegyik – lásd pl. EZT a cikket is.) és ha lene is akor sem venétek fel öket dolgozni mert kirekesztö raszista nép vagytok!"

" Ti fogtok megdögleni, nem a romák. 20 év múlva már a romák lesznek többen, és a magatokfajta büdös náciknak be fog fellegzeni."

" Frászt nem vagy náci. Évszázadokon keresztül üldöztétek a romákat; a Holocaustban több tízezret kiirtottatok és szegregáljátok ma is öket. Nem engeditek tanulni a romákat, és munkát sem adtok nekik, és még nektek áll feljebb, ha segélyt kell Nekik adni, hogy ne haljanak éhen! Bár tudom, ti magyarok azt szeretnétek a legjobban, ha minden roma meghalna. De ebböl nem esztek, azt garantálom..."

" Nácikám, hallottad már a kifejezést: iskolai szegregáció?? Szegregáljátok a roma gyerekeket, és nem oktatjátok öket! Ha meg sikerül bezáratnunk egy-egy szegregált iskolát, akkor meg kiutáljátok a romákat az új iskolájukból! Csak a fehéreket tanítjátok, a romákat nem!"

" Nem vagy tisztába az eröviszonyokal... a gyerekeknek már most a fele roma. 10 év múlva a romák már sokal erösebek lesznek mint ti mert ti olyan ostobák vagytok hogy nem csináltok gyereket és nem fegyverkeztek és nem fogtok ösze! Hid el semmi eséjetek a romák ellen!!"