Nem volt elég a múltkori, a magyaroknak súlyosan ártó BBC-s lejáratás, Mohácsi azóta is a magyarok nyakába próbálja varrni a cigány maffia egymás közötti leszámolását meg a szintén mokka uzsorások "befenyítéseit". Nézzük, szemünk fénye, a még csak véletlenül sem hazaáruló vikike mit alkotott megint, most Nagycsécs kapcsán:

Mohácsi Viktória sajtóközleménye

Mohácsi Viktória (ALDE-SZDSZ) az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén napirend előtti felszólalásban ismételten felhívta a Bizottság figyelmét az EU Roma Stratégia megalkotásának fontosságára. A képviselő a következőket mondta el:

"Lassan tíz hónapja, hogy az Európai Parlament elfogadta közös állásfoglalását, amelyben EU Roma Stratégiát kér az Európai Bizottságtól. A Bizottság egy munkaanyagon, úgynevezett „staff working document”-en kívül nem állt elő semmilyen nóvummal, még a történelminek nevezett EU–Roma Csúcstalálkozóra sem.

Mindezek közben Koszovóban még mindig ólomszennyezett, életveszélyes telepeken laknak a romák.

Mindezek közben Magyarországon ezen időszak alatt kilenc településen, roma családok házai ellen követtek el támadásokat Molotov-koktéllal vagy lőfegyverrel. Ennek a legutóbbi és mélységesen szomorú állomása Nagycsécs, ahol a lángoló házból menekülni próbáló két romát rideg kegyetlenséggel, sörétes puskával agyonlőtték.

Mindeközben Olaszországból, civil szervezetek jelentései alapján, az elmúlt hónapok rendőri brutalitásai és romaellenes hangulata miatt közel 30 000 roma menekült el.

Ehhez párosul a jelenlegi gazdasági válság, amely – ne legyenek kétségeink – leginkább a leszakadt, mélyszegénységben élő rétegeket és a romákat fogja sújtani. Emlékeztetnék minden felelős politikust, hogy ezért is kell az Európai Roma Stratégiát megalkotni."

Mohácsi Viktória
Európai Parlamenti Képviselő
Alliance of Liberals and Democrats for Europe (ALDE)
European Parliament 60,
rue Wiertz, ASP 09G213, B-1047 Brussels
Tel: +32 2 284 76 28
Fax: +32 2 284 96 28
(A C-Press cikkének szó szerinti átvétele; vannak kommentárok is)