29-én (tegnap éjjel) kedden 22:00-kor két hazafelé tartó fiatalembert a Dózsa György úton cigányok támadtak meg.

A fiatalokat - akik egyébként testvérek - megállították az utcán, tüzet kértek tőlük a cigányok, majd minden ok nélkül elkezdték őket verni. A segítségükre siető szüleiket szintén megverték,. Édesapjuknak, B. Gábornak betörték a koponyáját, feleségét pedig Miskolcra vitték az intenzívre. A helyi lakosok elmondták, hogy Mátraverebélyben rengeteg fiatal kábítószerezik, s ez különösen a helyi cigány fiatalokra jellemző.  A támadók is minden bizonnyal ,,be voltak drogozva" (egy okkal több, hogy rács mögé kerüljenek - a [JSM] szerk.) Mindenesetre a kommandósok begyűjtötték az elkövetőket, de nem lennénk meglepve ha kiderülne,  hogy azóta már el is engedték őket.

Mátraverebély megyénk cigánybűnözés által egyik leginkább sújtott települése Az ilyen és ehhez hasonló esetek napi rendszerességgel fordulnak elő. Talán ennek is köszönhető, hogy Verebélybe nem megy forgatni az RTL Klub, nem szólalnak meg jogvédők, s a megyei lap sem számol be a történtekről.

A közeli Szentkút miatt a turizmus szempontjából is rengeteg árt az egyébként festői környezetben fekvő Mátraverebélynek, hogy a cigánybűnözés elviselhetetlen méreteket öltött a faluban.

(JSM)