Olvasó: Tisztelt Kuruc.info!
Úgy egy hete délután öt óra körül az Árpád-hídnál a HÉV-től mentem egy hölgy társaságában az 1-es villamos megállójába. Éppen a lépcsőn haladtunk, amikor hallottam, hogy a velem levő lány, aki mögöttem jött kiabálni kezd, hogy "mit vettetek ki a táskámból?" Megfordulva láttam, hogy egy harminc év körüli cigány férfi és egy hasonló korú, szintén roma nő jött mögötte, akik a kiáltás után elénk kerültek és a nő magyarázkodni kezdett: - ha cigányt láttok, má' mindjá' azt hiszitek, hogy lop? A velem levő hölgy addigra már levette a hátizsákját, aminek a hátsó zsebe teljen ki volt cipzárazva, pedig két perccel azelőtt a HÉV-en még láttuk, hogy zárva volt. - Csak a férjem vett ki egy zsebkendőt a zsebéből, mi nem nyúltunk a táskádba! - mentegetőzött újra a roma nő, de a velem levő lány hallotta, hogy a lépcsőn felfelé menet húzták ki a cipzárt és csak a cigányok jöttek mögötte, ezen kívül - ahogy már írtam - láttuk, hogy a zseb két perccel azelőtt még zárva volt, tehát csak ők lehettek. Szerencsére azonban semmi sem hiányzott a táskából, mert a velem levő hölgy még idejében észrevette a lopási kísérletet.
Ekkor futott be a villamos. Elhatároztam, hogy ugyanabba a kocsiba szállok fel, ahova a romák, hogy ha lopni akarnak, figyelmeztethessem az áldozatot, ám amikor a két cigány meglátta, hogy mi is arra tartunk, gyorsan átmentek a másik kocsihoz. (Ha nem zsebtolvajok voltak, akkor miért zavarta volna őket a társaságunk?) Erre én is odaálltam ahhoz az ajtóhoz, ahol fel akartak szállni, mire a cigány férfi ordítozva kést rántott! (Egy tipikus békés, törvénytisztelő roma állampolgár, biztos csak a rasszisták ellen tartott magánál egy tíz centis pengéjű bicskát:)) Mivel nálam nem volt kés, felugrottam a villamosra, a velem levő lány pedig a másik kocsiba szállt fel. Az volt a szerencsém, hogy a vezető éppen akkor csukta be az ajtót, így a késes cigó nem tudott utánam felszállni.
Mindenesetre levontam az esetből a tanulságot: ezen túl én is kést hordok magammal, hogy legyen esélyem a cigánybűnözőkkel szemben és ajánlom ezt minden magyar testvéremnek, ha életben akar maradni! A fekete retkek már felfegyverkeztek, ha mi nem tesszük, könnyen úgy járhatunk, mint Marian Cozma, aki hiába volt nagydarab, erős sportoló, hasonló fizikai adottságokkal rendelkező srácok társaságában, lemészárolta őt egy százhatvan centis példányokból álló cigányhorda! Szóval fegyverkezz, magyar, ha kedves az életed!
Szebb jövőt!
 Másik olvasó: Üdvözlöm a kedves szerkesztőséget!

Mai napon olvastam ezt az olvasói levelet, és úgy tűnik, hogy az írója a levélnek nincs tisztában azzal, hogy az önvédelmet milyen eszközzel, milyen módon kellene megoldani így a beküldő(és más magyar ember) érdekében szeretnék hozzászólni a dologhoz (kérem rakják ki a levelem hátha tanulnak belőle:  végül is nem akarjuk, hogy emberölési kísérletért ültessenek le magyarokat ugyebár).

Kedves olvasó!

Az ön által említett eset vérlázító, és nem szabad hagyni hogy az ilyen megtörténjen, illetve az orkok orrára kell koppintani. Itt jön az, hogy hogyan? Ugyanis azok a puhap*csű politikusok, akik a büntetőtörvénykönyvet saját kedvükre szerkesztgetik, teljesen megkötik a kezünket, úgyhogy gondolkoznunk kell. Vegyük számba lehetőségeinket:

Pusztakezes önvédelem: Ez az egyik legrosszabb megoldás, mégpedig azért mert fizikai erőre nem alapozhatunk, ugyanis mindig lesz egy nálunk erősebb, és egy nála is erősebb, és így tovább. Ráadásul ide a technikai tudás nem elég kell az a bizonyos "killer instinct" azaz "gyilkos ösztön" ami az emberben régen azzal a céllal bújt meg még az ősidőkben, hogy veszély esetén bármi áron meg tudja védeni magát. Ez ma a békés emberben nincsen meg, hiszen kinevelik az emberből az agresszió "egészséges" formáját is.

Ráadásul még ha el is verjük a támadót, ha emberünk feje kék-zöld, akkor ott a bizonyíték ellenünk, és mehetünk a rendőrségre testi sértésért.

Késsel, ahogy ön említette: Halott ötlet. A késről azt kell tudni, hogy az nem harcra való. Az gyilkosságra. Vajon miért használtak anno a keresztes hadjárat idején az arab hashashinok tőröket a megadott személy likvidálására? Mert könnyen rejthető, és még a legképzetlenebb ember kezében is olyan gyors, hogy lehetetlenség védekezni ellene. Magyarán, ha maga késharcba keveredik valakivel, akkor annak az lesz a vége, hogy mindketten összeszúrkálják egymást, mert az ember az adrenalin fűtött állapotban csak ütésnek érzi a késszúrást, így addig folytathatják a felek amíg el nem véreznek. (Szélsőséges esetben; de volt már rá példa.) Továbbá a jogi út. Ön tisztelt olvasó nem cigány, így nem áll törvény felett sem, szóval nem lehet magánál kés. Ha a rendőr megfogja, akkor kemény büntetésnek nézhet elébe; ha használja is, akkor meg akár bevihetik emberölési kísérletért. Higgye el, nem fogják nézni az önvédelem egyenlőséget (azonos szinten védekezhetünk, mint amilyen szinten megtámadnak; pl. kés ellen késsel, ököl ellen ököllel stb...) hiszen ork VS. Magyar, szóval az egyenlőség az elején kiesett.

Gázspré: már haladunk a jó megoldás felé, ez főleg hölgyeknek ajánlott. Ez legális, szinte bárhol kapható, és eléggé hatékony. Volt szerencsém látni a hatását élőben, amikor még gyerekkorunkban az egyik srác elhozta az édesanyjáét, hogy nézzük meg. Mondanom sem kell, hogy az egyik srácot szemen találta a cucc és fél órán át mostuk a szemét miközben üvöltött mint a sakál. Persze itt is használnunk kell az eszünket. Sokan berakják a táska legmélyére, és azt hiszik, hogy az úgy megfelelő. Nos nem... ha megtámadják az illetőt, akkor nem fogja tudni előkaparni a táska legaljából. Egy övre fűzhető tokban jó tárolni: onnan könnyen elővehető. Arra viszont ügyeljünk, hogy a spré akár 5-6 másodperc után kifogyhat, de a benne lévő anyag 1-2 támadóra elég lesz.

Gázpisztoly: Az általunk, földi halandók által elérhető legjobb lehetőség. Legalábbis (kérhető rá viselési engedély, utána szabadon hordható) már alakja miatt is elrettentő (képzelje el, ahogy egy MAGNUM-ot fognak magára...). Természetesen kinézete teljesen megegyezik az eredetijével, így nem lehet megmondani távolról, hogy igazi-e vagy sem. Persze a rafináltabb bűnöző tudja, hogy nem lehet nálunk éles fegyver, így tudni fogja, hogy gázriasztó van nálunk, azonban ez nem változtat semmit, ugyanis ez a  típusú fegyver 3-5 méterre gázfelhőt lövell ki ami nagyon csípi a szemet, irritálja a légutakat. Ennek az a hatása, hogy a támadó 1-2 tövés után a földön fogja nyelni a taknyát legalább 15 percig. Ezt a megoldást javasolom legfőképpen, mert nem kell hozzá fizikai erő, legális, földi árért is kaphatunk már egy megbízhatót, és egy töltényében van annyi hatóanyag mint egy egész gázsprében, és a pisztoly esetén pontosan tudjuk, mennyi lövésünk van.
http://www.gazpisztoly.hu/
ezen az oldalon minden szükséges információt megtalál ezekről a fegyverekről, hiszen szakértők szerkesztik az oldalt, de én is adnék még néhány tanácsot:
-a fegyver ne öntöltő legyen(szekrénytáras amit a filmekben látunk ilyen pl a desert eagle, colt 1911, Beretta 92f stb..) hanem REVOLVER. A fent említett oldalon elolvashatják hogy miért.
-A töltény legyen Pepper, mert az ha mindenkire, hiszen nincs olyan ember akinek ne csípné marhára a szemét ha paprikát nyomunk bele, míg a CS az emberfüggő, pl. részegeknél, drogosoknál nem szokott működni.
http://gunbox.park.itigia.hu/
ez az egyik legolcsóbb, és megbízható bolt itt érdeklődhetnek, szép nagy a kínálatuk.
Én egy ilyet fogok beszerezni, mert hosszú ruhákban járok így el tudom rejteni ezt a fegyvert is; de a fegyver méretét igazítsuk a viseletünkhöz:
http://gunbox.park.itigia.hu/hu/show/?203

Ez a márka az egyik legjobb ha nem a LEGJOBB. ALFA REVOLVER. Ellentétben a többivel, a fegyver nagy része acél nem spiáter (gyengébb ötvözet). Kiváló minőségű, hiszen az Alfa az éles fegyvereket is gyárt, így a jó megoldásaikat alkalmazzák a gázriasztóiknál is. Erről is olvashatnak a gazpisztoly.hu-n:
http://www.gazpisztoly.hu/gazpisztoly/alfa.16.php
Ezek 40 ezer Ft körüliek, de mint mondtam, lehet venni olcsóbbért is megbízhatót:
http://www.gazpisztoly.hu/gazpisztoly/rohm_rg89n.72.php megbízható és 20 ezer Ft körüliek.

Ennyit szerettem volna írni, hogy tájékoztassam az embereket lehetőségeikről, ugyanis nem szeretnék börtönben látni magyar embereket azért, mert rossz módját választotta a védekezésnek (pl kés...)..

Üdvözlettel: Salamon András

Kuruc.info: Köszönjük! Még azt tennénk hozzá, hogy a magyarság védekezőképességének további csökkentése érdekében jan. 1-én (tovább) szigorították a gázfegyver-engedélyezési szabályokat (lásd EZT) – nemcsak hogy lőfegyvereket nem kaphat egy földi halandó (szemben mondjuk egy amcsival, finnel vagy – otthoni védekezésre – tóttal), hanem még a sokkal-sokkal kisebb hatékonyságú gázfegyverek engedélyezését is lényegesen megnehezítették, elbonyolították. És még van pofája a kormánynak azzal kampányolnia, hogy megkönnyítette az önvédelmet. Egy frászt – épp ellenkezőleg!