Sarkadon a Sarkadkeresztúri úton a saját portája előtt verte agyba-főbe a 49 esztendős Karácsonyi Bélát egy többfős társaság vasárnap délután. A férfi elmondása szerint négy-öt, fiatal roma férfi bántalmazta. Az „utcai harcot” követően a férfit a mentők a gyulai kórházba szállították. A traumatológián beszélgettünk vele.

Rajta kívül másik három, a verekedésben résztvevő személy is jelentkezett sérüléseivel a kórházban. Mindhárman látleletet vetettek, s egy éjszakát bent tartották a kórházban. Az ügyben a Sarkadi Rendőrkapitányság — egyelőre — csoportos garázdaság bűntette miatt nyomoz.

A gyulai kórház traumatológiai osztályán, mindkét szeme körül sötétlila monoklikkal ül az ágyon Karácsonyi Béla. Teljesen bedagadt jobb szemére semmit nem lát, a ballal is homályosan. Vasárnaptól kedd délelőttig az intenzív osztályon a megfigyelőben tartották, infúziót kapott.

— Vasárnap délután a párommal a tévét néztük. Egyszer csak éktelen ugatásba kezdett a nem egészen egy éves tacskónk. Szóltam a páromnak s kimentem megnézni, hogy miért ugat a kutya. Kinyitottam az utcaajtót, de közben a lábam mellett oldalt a földet néztem, nehogy kiszökjön. Amint felemeltem a tekintetem, közvetlen az utcaajtó vonalából, legnagyobb meglepetésemre négy-öt, huszonéves roma fiatal nézett velem farkasszemet — mesélte a történteket a Beol.hu-nak a férfi. — Na mi van? — vetették oda. — Kinéztem, hogy miért ugat a kutya — válaszoltam. — Takarodj innen! — hangzott a válasz. — Mondtam, hogy én itt lakom, de ezt már meg sem várták, kirángattak a portámról, hárman-négyen a nyakamba ugrottak, egyikük fojtott, a többiek ütlegelni kezdtek. Beestünk az árokba a ricsajra és a puffanásra jött ki a párom és a kisebbik fiú, ők szabadítottak ki a karmaik közül.

— Ezt követően mivel továbbra is agresszívak voltak az egyikükre valóban rávágtam a kezem ügyébe eső seprű nyelével, ami eltörött — ismerte el a férfi. — A rendőröket pár perccel 16 óra után az élettársam értesítette — tette hozzá.

Az amúgy a Gyulai Polgárőr Egyesületben is aktívan tevékenykedő Karácsonyi Béla azt is elmesélte, hogy korábban már többször szólt a szomszédban lakó hölgynek, hiszen többször a kerékpárúton parkolt, illetve közlekedett kocsijával. Azt is nehezményezte, hogy hétköznap éjszaka még három órakor is bömbölt, dübörgött a szomszédban a zene. Legutóbb — elmondása szerint udvarias hangnemben megfogalmazott — kérésére azt a választ kapta, hogy: „Parasztgyerek, mit ugatsz?”

„Gondolom, nem bírja a romákat”

Bár a események időpontjában nem tartózkodott a helyszínen, csak később telefonhívásra érkezett oda, homlokegyenest máshogy adta elő a történteket Oláh Károlyné. A Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke két unokája, Edit és Zsolt helyett beszélt. „Az onokám, Editke a szomszédjába' lakik a magyarnak, aki gondolom nem bírja a romákat, mert már többször is lefényképezte, hogy a kerékpárút mellett parkolt a kocsijával. Vasárnap kiszaladt az onokám kutyája, az ember meg lemocskolta, lecigányozta és egy bottal kongatta, ezért kezdődött a verekedés” — adta elő Oláh Károlyné.
(beol.hu - MNO)