Úgy látszik, a cigányok nemcsak a MyVIP-en, iWiW-en, a fegyvereiken meg a több „antifasiszta” ork által írt, vezető blogjukban követelnek halált úgy általában a „gádzsó” magyarokra (vagy „csak” a normálisabbakra), hanem ugyanezt a Magyar Nemzet tudósítójának szemébe is mondják.
A mai Nemzet a világhálón legelőször nálunk olvasható cikkének legjobb részeiből kiderül, amit eddig is tudtunk:
A mai Nemzet a világhálón legelőször nálunk olvasható cikkének legjobb részeiből kiderül, amit eddig is tudtunk:
- a cigányok összevissza hazudoznak arról, hogy nincs munka - közben meg egy fajtabelijük, Csenyéte vezetője, jelenti ki azt, hogy a fajtája túlnyomó többsége nem is akar dolgozni
- teátrálisan sajnáltatják magukat, és közben nem átallanak olyan hazugságokat elsütni, hogyaszongya 8 gyerek után csak 28 ezer Ft segílykét kapnak (ennek bizonyos esetekben a tízszerese (!) az igaz, ahogy az INNEN is kiderül)
- a f@szukból élnek meg; a segílykét italra, bagóra verik el
- kirabolják a közéjük keveredő fehéreket (lásd a csenyétei buszvezető intelmeit)
- egyenesen halált kívánnak Molnár Oszkárra stb.
A teljes cikk:
- teátrálisan sajnáltatják magukat, és közben nem átallanak olyan hazugságokat elsütni, hogyaszongya 8 gyerek után csak 28 ezer Ft segílykét kapnak (ennek bizonyos esetekben a tízszerese (!) az igaz, ahogy az INNEN is kiderül)
- a f@szukból élnek meg; a segílykét italra, bagóra verik el
- kirabolják a közéjük keveredő fehéreket (lásd a csenyétei buszvezető intelmeit)
- egyenesen halált kívánnak Molnár Oszkárra stb.
A teljes cikk:
Utazás a választási eredmény körül - Magyarország svájci szemmel
A 22-es csárdája
Nézzétek már meg, mi van ezekkel a magyarokkal, hogy furcsa egyenruhákban grasszálnak az utcán, és bántják a cigányokat! — ilyen utasítással küldte hazánkba két munkatársát az egyik legnagyobb zürichi napilap, a Tages-Anzeiger főszerkesztője. Gimes Miklós és fotós kollégája azzal keresték fel lapunkat, hogy kíváncsiak a földcsuszamlásszerű jobboldali győzelem hátterére. Megmutattuk.
Dunaújvárosban, a városháza előtt megállnak a járókelők, s megcsodálják Andrea akcióját. Andrea háromlábú állvánnyal dolgozik: lemezeket cserél a harmonikaszerű készülékben, s lebernyeg alá bújik, mielőtt káprázatosat villantana. Sikerült összeterelnie a fideszes Dorkota Lajost az MSZP-s Kálmán András polgármesterrel, s a ragyogó májusi délutánban az egykori Lenin-szobor helyére állítja őket. A politikusok békésen tűrik, hogy bő tíz percig szinte vigyázzban kell állniuk. A fotós rövid vezényszavakat kiált feléjük: „Nem mozog!" „Mosolyog!" „Előrenéz!"
Andrea Panté Svájcból, a Tages-Anzeiger nevű, kétszázezres példányszámú balliberális napilaptól érkezett Gimes Miklós újságíró oldalán. Azért keresték fel szerkesztőségünket, mert - úgymond - meg akarják érteni, mi áll a jobboldali győzelem hátterében. Gimes Miklós hatéves koráig, 1956-ig élt Magyarországon, akkor édesanyja Svájcba szökött vele. Apját, Gimes Miklóst Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végezték ki.
Megkérdezem, miért nem a Népszabadsághoz fordult, hogy annak munkatársai kalauzolják vidéki körútján.
- A Népszabadság a vesztes oldal. Mi a győztesek gondolkodását szeretnénk megismerni.
Kérdezi, szerintem mi okozta a változást; azt válaszolom, az emberek csalúdottsága. Beszélek az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság, a tömegközlekedés tönkretételéről, a korrupciórál, a munkahelyek tömeges elvesztéséről, a kilakoltatásokról.
- Érdekes - csóválja a fejét -, itt vagyok pár napja, és nem láttam nyomort. Az emberek szép autókkal járnak. Lehet, hogy a látszat csal?
- Az emberek tízezerszámra adják vissza a hitelbe vett autókat, mert nem tudják törleszteni a részleteket.
Gimes arra kér, mutassam meg a Magyar Gárdát. Egyenruhás gárdistát szeretne, hogy Andrea lefotózhassa. Kicsit csalódott, mikor leszögezem, hogy kevés reményt főzök a sikerhez, mert nem ismerek gárdistákat. Azt kérdezi, legalább Molnár Oszkárt meg tudnám-e mutatni. Elmondom, hogy a nyugati sajtó náciveszélyről cikkezve, az egész jobboldalt összemosva hamis képet fest Magyarországról, és ebben én nem leszek partner.
Másnap a János-kórházban találkozunk. Megyünk a baleseti sebészetre a büdös, málló, penészes falú lépcsőházban. Mutatom, hogy a folyosó ragad a kosztól, a sérültek órák óta várnak ellátásra. Az újságírók mosolyogva néznek körül. Kifelé menet azt mondják, az épületnek nagyon jó a hangulata.
Míg bekászálódunk az autóba, jól öltözött, ötven év körüli hölgy lép hozzánk.
- Elnézést, nem vagyok koldus, csak a vérnyomásom felment kétszáz fölé. Felírták a gyógyszert, de a rokkantnyugdíjat csak holnap utalják. A gyógyszer majdnem háromezerbe kerül, de ha bármennyit tudna adni, kölcsön...
Odaadom a háromezret, hálásan köszöni.
- Ebben az országban nem lehet élni! - tör ki belőle. Andrea egy szót sem ért magyarul, udvariasan elmosolyodik. Miklós beszáll az autóba. A hölgy narancssárga noteszlapra írja a telefonszámát s a nevét.
- Nem vagyok ám fideszes - mondja mentegetőzve. Mikor indulunk, Miklós megkérdezi, miért adtam pénzt.
- Azt mondta, bajban van.
- És ha csak trükk?
- Lehet hogy trükk, de lehet, hogy tényleg bajban van. Hallottad, mit mondott?
- Hogy itt nem lehet élni.
***
Robogunk Dunaújváros felé. Mikor az autópályára fordulunk, és kiterül előttünk a táj, Andrea felujjong. Azt mondja, úgy érzi magát, mint Itáliában. Mondom, az országnak ez a területe szó szerint egysíkú; én unalmasnak látom. Szerinte viszont a svájci hegyek unalmasak, de itt hatalmas az ég, és fantasztikus a színe.
- Sokat csavargok Európában - mondja -, mindenütt más színűek a lombok, a mezők. Svájcban élesebbek a kontúrok, az ég is mélyebb kék. Itt minden finomabb, lágyabb.
Dunaújvárosban svájci útitársaim egyik ámulatból a másikba esnek. Miklós szerint a város szocreál paradicsom, sürgősen a világörökség részévé kéne nyilvánítani. A polgármesteri hivatal morcos vas-üveg-beton épület. Néhány perc múlva Dorkota Lajos alpolgármester, a győztes fideszes képviselő irodájában szürcsöljük a kávét. Miklós előszedi régi kazettás diktafonját. A hatvanéves újságíró lezser farmert hord, kicsit mégis ódivatú: noteszlapokra jegyzetel, és kőkorszaki mobiltelefont használ, amelyet csak egy szorosan rátekert gumiszalag óv a széteséstől.
Miklós aziránt érdeklődik, hogyan lehet, hogy egy hagyományosan szocialista városban, ahol jólét van, nincs munkanélküliség, s olyan nagy cégek biztosítják a megélhetést, mint a Hankook, hatalmas arányban győzött a jobboldal. Dorkota elmondja: a városban tíz százalék fölötti a munkanélküliség, ami megfelel a magyarországi átlagnak. A közbiztonság rossz. A Hankook földterülete Rácalmáshoz tartozik, a koreai cég oda fizeti az iparűzési adót. A szocialisták ingatlanpanama gyanújába keveredtek. A Hankook többnyire más városokból hozat olcsóbb munkaerőt, épp most épít.ötszáz férőhelyes munkásszállót. A munkahelyek elvesztésének fő oka, hogy a szocialista vezetés a Dunaferr vasgyárat eladta egy ukrán cégnek potom négyszázmillióért, méghozzá akkor, mikor emelkedett az acél világpiaci ára. A vasmű régen tizenháromezer, ma csak nyolcezer helyi lakost foglalkoztat. Dorkota szerint a munkások igazi polgárok, akiket nem lehet sokáig félrevezetni. Most betelt a pohár.
Az interjú végeztével a képviselő átkísér bennünket a vesztes fél, Kálmán András szocialista polgármester irodájába. A két képviselő átkarolja, puszival köszönti egymást. Kálmán azt feleli a vereség okait firtató kérdésre:
- A választók kinyilvánították, hogy elégedetlenek a nyolcéves szocialista kormányázással.
- De hát mit csinált rosszul az MSZP? - kérdezi Miklós.
- Mindent - felel a polgármester. - Nem lehet az emberek megkérdezése nélkül, ahogy mondani szoktam: reformdühvel változtatásokat elérni.
Kálmán szerint a Hankook jó a városnak, nem volt telekspekuláció, a Dunaferrt pedig el kellett adni, mert veszteséget termelt.
- Maga párttag volt a kommunista időkben? - kérdezi Miklós.
- Természetesen - feleli a polgármester -, ennek itt hagyománya volt.
- Büszke erre a hagyományra?
Kálmán kifejti: büszke a szolidaritás baloldali hagyományára, és a város múltjára, amelynek ő is részese. Odasúgom Miklósnak, talán a polgármester nem érti jól a kérdést. Gimes bólint, majd levonulunk a két politikus közös fotózására.
***
Taposni kell a gázt, késő estébe hajlik az idő, s az éjszakát Miskolcon akarjuk tölteni. Hosszú az út, Gimes Miklósék el vannak ragadtatva tőle.
- Hogy kiépült itt minden pár év alatt!
Beszélgetünk kultúráról, vallásról, családról - Miklósnak négy gyermeke van, akárcsak nekem. Évente egyszer jön Magyarországra, általában balliberális művészekkel tartja a kapcsolatot. Azt mondja, barátai aggódnak, hogy az új kormány jobboldali kultúrdiktatúrát vezet be. Elmondom neki, remélhetőleg az új vezetők nem szekértáborokban, hanem egységes nemzeti kultúrában fognak gondolkodni. Azt firtatja, kinek a felelőssége a megosztottság. Szerintem közös felelősség; s ahogy egy embert, úgy egy társadalmat is végzetes dolog bal- és jobboldalra szakítani. Mindkét oldalnak meg kellene vizsgálnia a politikai mítoszokat, amelyek korlátozzák a gondolkodást, hiszen csak ezeken keresztül tudjuk értelmezni a valóságot. Elmesélem, hogy nemrég interjút akartam készíteni Nádas Péterrel, aki elutasított, mondván, hogy lapunkkal nem ért egyet. Pedig nem azt kértem, hogy értsen egyet, csak hogy mondja el a véleményét.
Miután a szállodában lepakolunk, a kollégák a miskolci éjszakára kíváncsiak. Nagy a csend a belvárosban, a legtöbb szórakozóhely bezárt tizenegykor. Találunk egy kiskocsmát: középen hatalmas asztalnál egyetemista küllemű fiatalok pókereznek. Andrea Ászok sört kér, nagyot húz belőle és csettint. Azt mondja, szereti a helyi specialitásokat. Filmekről beszélgetünk. A fotós azt állítja, a dekadens, homoerotikus alkotásokat kedveli; szerintem csak heccelni akarja a konzervatív újságírót. David Lynchért mindketten rajonganak, s mikor közlöm velük, hogy szerintem Lynch perverz és beteg, meglepetésemre helyeselnek. Miklós nem issza meg a sörét, hangoztatja, hogy holnap sok lesz a dolgunk. Magára hagyjuk a miskolci éjszakát.
Az utazó, aki először ébred Miskolcon, szürreális mesevilágba csöppen. A város stílusok, korszakok és élethelyzetek bolond keveredése: üvegpalota mellett öreg rom, körgangos bérház félig lebontva, a meredek tűzfal árnyékában putri, pár méterre felújított klasszicista palota. Luxus-Mercedes parkol lógó kipufogócsövű vén Trabant mellett. A város közepén gyártelep, a szélén plázák. Andrea lubickol a látványban; lefényképezi az öltönyös yuppie-kat a rogyadozó házaknál s az elegáns fém-plexi buszmegállóban alvó hajléktalant. Kiérünk Diósgyőrbe, az egykori vasműhöz. A gyárépületek borús kísértetkastélyokként tarkítják a szegényes utcákat. Andrea révületben suttogja: „Beautiful!"
Találunk egy üzletközpontot talponállókkal, presszókkal, szupermarketekkel és rengeteg utcai árussal. Az egyik borozóban hatvan év körüli, nett úriember áll a pult mögött, kellemes hipószagban. Egy nyugdíjas vendég Blikket lapoz, és hangosan szidja Mary Zsuzsit. Miklós bemutatkozik, s felteszi a kérdést, az urak szerint miért történt a kormányváltás. Gátszakadás: ömlik a panasz.
- Mindent eladtak, ami magyar kézen volt – mondja a csapos. - Annak idején külön répaértekezlet volt, hogy megszervezzük, melyik vagon melyik cukorgyárba megy. Ma már nincsenek cukorgyárak. Megy tönkre minden. A nagy étterem a sor végén az enyém volt, 2004-ben adtuk el; most itt ez a kis csehó, de már ez sem az enyém, csak besegítek a nyugdíj mellett.
Besétál egy fiatalember fényes műanyag bőrdzsekiben. Motoros fűrészt kínál olcsón. Nem kérünk motoros fűrészt, hát kimegy.
- Meg ez - mondja a Blikk-es öregúr. - Hordják a szajrét Romániából.
- A cigányok nagyon elszaporodtak - teszi hozzá a csapos -, és tönkretesznek mindent. Mint vendéglős mindig ismertem őket, régen dolgozott a többségük, ma csak lődörögnek, és csinálják a bajt. Segélyosztáskor megtelik a kocsma, rögtön ők a nagyurak. Aztán mennek lopni. Főleg a családi pótlékból élnek. Itt kiabált egy részeg cigány a napokban: „Hülye lennék dógozni, a farkambul megélek!" Na?!
Odakint Andrea égy zokniárus cigány asszonnyal üzletei. Egy kötegben öt pár zokni, párja háromszáz, az ezerötszáz. Andrea azt hitte, háromszáz az egész köteg. (Kuruc.info: nem véletlenül hitte azt, ui. a cigány ezt mondta kezdetben. Tipikus cigány átverési forma ez is, akárcsak a késélezős vagy ereszcsatorna-javítós „díjszabás”, amelynél először egy jó alacsony, „beetetős” árat mondanak, aztán a munka végeztével kijelentik, nem az egész munkára értették, hanem (centi)méterenként – és aztán jól ki is verik / zsarolják az áldozatból a pénzt...) Közbenjárásomra kifizeti az ezerötszázat, mire az asszony ragaszkodik hozzá, hogy vegyen még egy párat. Úgy kell lefejteni ujjait a fotós karjáról.
- Ki jár vásárolni ezekbe a boltokba, ha olyan szegények az emberek? - érdeklődik az autóban Miklós.
A belvárosban Iván Zsolt ügyvéddel, munkajogásszal találkozunk. Miklós ismét felteszi a bűvös kérdést: mi okozta a jobboldali győzelmet? Az ügyvéd elmondja: folyamatosan szűnnek meg a munkahelyek többezres nagyságrendben.
- Tíz éve még sajnáltuk a szlovákokat és a románokat, de egy ideje sok miskolci vállalkozó jegyezteti be a cégét a határ túloldalán, és ott adózik, olyan rosszak az itthoni feltételek. Vannak nagy multinacionális cégek, de többnyire hetvenezer forintos minimálbéren dolgoztatnak.
Miklós szerint épül-szépül a város, de Iván Zsolt elmondja: tíz év alatt körülbelül háromszorosára emelkedett az önkormányzat adósságállománya. Vagyis hitelből épül, ami épül.
A Huszonkettes csárdájába térünk be ebédelni. Rajtunk kívül egyetlen vendég tartózkodik a rusztikus, jó hangulatú vendéglőben. Miklós borjúpörköltet kér házi nokedlivel; a pörkölt mellé felszolgált uborkasalátát svájci módra, magában felfalja, előételnek. Én ropogós bécsi szeletet rendeltem: tényleg borjúból készült, elképesztően finom. A tulajdonosnő elmondja, évek óta egyre kevesebb a vendég, főleg mióta megnyíltak a plázákban a pizzás, hamburgeres büfék. Harminc éve működik a csárda családi vállalkozásban, mindig maguk termesztették a zöldséget, gyümölcsöt. Most azt fontolgatják, jövőre bezárnak.
Miközben elhagyjuk a várost, Miklós a multik gigantikus kockaépületeí körül parkoló autókat figyeli. Azt kérdi: ha csak minimálbért kapnak az emberek, miért járnak ilyen jó autókkal?
Mélysárga repcemezők borítják a dombokat. Andrea hirtelen fékez, kitessékel az autóból, és beküld minket az övig érő repcébe, hogy lefotózhasson.
Cipőmre vastagon tapad a fekete sár, nadrágot csupa virágpor. Andrea nevet.
***
Edelény csinos, patinás parasztváros. A városházán a polgármester irodájához vezető lépcsőt fehér vasrács zárja el; csak bejelentkezés után mehetünk be. Molnár Oszkár méregerős kávéval kínál bennünket, és megdicséri Miklós szép magyar kiejtését. Gyorsan a tárgyra térünk: hogyan is volt azzal a bizonyos kijelentéssel?
- A képviselő-testület ülésén egy (Kuruc.info: ...fideszes, de ezt nem teszi hozzá a szintén fideszes lap) képviselőtársam azzal vádolta a magyarságot, hogy a cigányokkal ellentétben tömegesen követnek el magzatgyilkosságot, vagyis abortuszt. Erre elmondtam, amiről tudomásom van, s amit ezen a környéken mindenki más is tud: egyes cigány asszonyok szándékosan kárt okoznak magzatuknak, mert így magasabb családi pótlékra számíthatnak. A statisztikák is azt mutatják, hogy e térségben több a sérülten született gyermek. Ez nekem különösen is fáj, hiszen épp babát várunk a huszonnyolc évvel fiatalabb feleségemmel.
Molnár szerint a Fidesz politikai okokból eltávolította; a Jobbik támogatásával nyert a Fidesz jelöltje ellen, de a radikális párttal nem mindenben ért egyet, ezért maradt független. A térségben az emberek szeretik, a helyi cigány lakosság is nagy arányban szavazott rá. Beszélgetés közben veszem észre, hogy hatalmas sárcsomót kentem a fényes parkettára. Mentegetőzésemre a polgármester megnyugtat, ne törődjek vele. Kifelé menet látom, hogy Miklós cipőjéből is potyog a sár, összekentük a hivatalt.
A polgármestert a ház elé invitálja a fotós. Bő negyedóra múlva Andrea még mindig lelkesen instruálja Molnár Oszkárt. Előbbre! Vissza! Egyenesen néz! Nem mozdul!
- Oscar is a good guy - állapítja meg Andrea, amikor elindulunk. Megkérdezem Miklóst, rasszistának tartja-e Molnárt. Azt feleli: nem tudja, de nagyon furcsa ember.
***
Északkelet felé vesszük az irányt. A táj egyre szebb és magasabb, de a falvak egyre elhanyagoltabbak. Baktakék után mintha sötét erő tarolta volna le a környéket: romos házak, beszakadt csűrök, beomlott kutak, koszos, rongyos gyerekek. Az úton már nem is kátyúk, inkább szakadékok éktelenkednek, Andrea kacskaringósan, de lendületesen vezet. Jó óra múlva érkezünk Magyarország talán legszegényebb településére, Csenyétére. (Kuruc.info: ahol a lakosság 99%-a cigány – lásd EZT és EZT) Épp beáll előttünk a sárga busz, de nem száll le róla senki. Viszont özönlik kifelé a kíváncsi nép a kapukon.
- Menjenek tovább minél hamarabb! - tanácsolja a buszsofőr. - Ha mégis itt időznek, ne nagyon kezdjenek vitatkozni senkivel, ne menjenek messze a kocsitól, az értékeiket tartsák a kezük ügyében. És maradjanak együtt! (Kuruc.info: ehhez nem kell különösebb kommentár - hát igen, a cigányok „tényleg” nem bűnöznek...) Aztán elköszön és elhajt.
A falun átszaladó kis patak hídjain már tucatnyi ember áll. Beszélgetésbe kezdünk, Miklós behúzódik közben a kocsiba, alig tudom előcsalogatni.
- Szegényen élünk itten, nem adnak semmit se mondja egy fiatalasszony. - Hát hogy éljek huszonnyolcezer forintból nyolc gyermekkel? (Kuruc.info: a cigány, mint mindig, hazudik. Tegnap éjjel hoztunk le egy riportot, amelyből például az derül ki, hogy az orkok 8 gyerek után nem kevesebb, mint 280 ezret kapnak. Ennek az élőlénynek meg van ekkora hazugságot elsütnie. Kár, hogy a Nemzet nem korrigálta ott helyben...) A házacskám nagyon tönkre van. Próbálnék kérni az önkormányzattól olyan segélyt, ami kamatmentes. Csak itt nincs lehetőség. A krízist is megkértük, amit a tévében mutattak, de el vagyunk utasítva. Pedig lakunk itt a gyerekekkel együtt vagy ötszázan.
- Megette a rohadás - teszi hozzá egy bekecses férfi. - Munka nincs, semmi sincs. (Kuruc.info: természetesen, akárcsak a fenti 28 ezres szám, ez is hazugság – ráadásul pont a cigányfajvédő zsIndex által megcáfolva)
- Mít csináltok egész nap? - szögezi a kérdést Miklós a köré sereglett fiataloknak.
- Mit. Unatkozunk. Meg zenélünk - von vállat egyikük.
- Mit zenéltek?
- Cigányzenét.
Kisgyerekek szaladgálnak a pocsolyák közt. A nyolcgyermekes anyuka harmincnyolc éves. Öt unokája van. Andrea előszedi az állványát, munkához készül.
- Dikk, benne leszünk a tévében! - rikkantja egy kamasz. Nem könnyű összeterelni őket, de Andrea végül közli, hogy szép csoportképeket sikerült készítenie.
- Azt' mit akar Orbán? - kérdezi tőlem a nyolcgyermekes anya. - Hogy ne lehessen pótlékot kapni, csak ha iskolába megy a gyerek? És ha beteg a gyerekem?
- Akkor kap igazolást.
- Igazolást. Nem jó ez - csóválja a fejét. (Kuruc.info: akit az ITT közölt helyi cigány-iskolázottsági adatok nem győztek volna meg, megint láthatják, hogy orkjaink, finoman szólva, iskolakerülők.)
A falu legtekintélyesebb embere, az egykori polgárőr háza felé tartunk. Lakatos János és felesége, Eszter szép emberek. A portájuk szegényes, de mellette a kert gondozott, hosszú sorokban nő a krumpli, hagyma, zöldség. János bácsi elpanaszolja, hogy a többi cigány nem hajlandó kertet művelni, hiába veszekszik velük. Sőt a múltkor bekiabáltak nekik: „Minek csináljátok, nincs értelme?!"
- Nem kapnak munkát, mert cigányok...? - kérdezi Miklós.
- Nem az a baj - feleli János. - A legtöbb cigány nem is akar dolgozni. (Kuruc.info: …mondja ezt olyasvalaki, aki maga is cigány. Vö. „rászízmus” és a fenti, hasonló Index-beismerés.)
János bácsi jócskán neki van keseredve, asszonya szintúgy. Csak küszködés az élet, mondják, nem jutnak ötről a hatra. A házaspár leszármazottaival tele a falu: tíz gyermekük van, ötven unokájuk és huszonöt dédunokájuk. Eszter még alig múlt ötvenéves. Nem tudják, mi lesz utódaikkal.
- Járták a cigány falukat azok a gyilkosok, hát én azt imádkoztam: jó istenem, ide is jöjjenek, minket lűjenek le, álmunkban - mondja Eszter, majd leguggol a kapuban, félrefordul és rágyújt. (Kuruc.info: bagóra van pénz, mi? Természetesen a mi pénzünkből. Ahogy mi fizetjük azt is, hogy a – saját hibájukból (bagózás, ivás, zsírdús táplálkozás stb.) - a nem ennyire önpusztító életmódú fehérekhez képest viszonylag fiatalon megbetegedő cigányokat kúrálják...)
- Kire szavaztak? - érdeklődik Miklós.
- Hát a Fideszre, az egész falu. Csak már valami változás legyen, mert aki előtte volt, az mind csak elvett.
Miklós azt tudakolja, mit szólnak a Jobbikhoz. Nem szólnak semmi különöset, de mikor Molnár Oszkár neve kerül szóba, az asszony felpattan.
- Nem értem az edelényi cigányokat, hogy életben hagyják. Azt kéne felkötni, nyilvánosan! (Kuruc.info: még egyszer megismételjük: Csenyétén szinte mindenki a Fideszre szavazott – fideszes cigány kíván halált Molnár Oszkárra, ahogy az „antifasiszta”, a jobbikosoknak, vagy egyszerűen másképp gondolkodóknak hasonlóan „szép” sorsot kívánó cigók blogján is ott figyel az LMP mellett a Fidesz jelképe is...) Hát miket nem mond?! A cigány asszony úgy vigyáz a gyerekire, mint a szemire! Ha elesik, már rögtön sírunk. Még hogy cigány asszony ilyet csinálna! (Kuruc.info: a legendás cigány „gyerekszeretetre” pár példa ITT és ITT. Gy.k. ez is hazugság – mint minden, amit a cigányok mondanak, kezdve a „csak 28 ezret kapok a 8 purgyé után” elképesztő dumával)
Eszter ököllel csapkodja a hasát. János csitítgatja.
- Így vagyunk - néz rám az ember. - A hit tartja bennünk a lelket. (Kuruc.info: de azért a Tízparancsolatot (Ne lopj! Ne ölj! Stb.) nem tartjátok be, és úton-útfélen loptok a templomokból is, mi?)
- Csak az Úr Jézus - mondja Eszter. - De a zsidók megdögölhetnek mind, mert keresztre feszítették. Miklós mosolyogva kéri, ne mondjon ilyet.
- A rómaiak feszítették meg - szólok közbe. - Akkor azok dögöljenek meg! - szüktil össze az asszony szeme.
Elköszönünk, jó utat kívánnak. A férfi utánunk int. Viseltes pólóján felirat: Freedom is not for free. A szabadság nem ingyenes.
A szabadság - mondja a kocsiban hazafelé Gimes Miklós - a legfontosabb.
Kérdezem, mit jelent számára az, hogy magyar.
Nem is tudom. Úgy küldtek erre a riportra, hogy a főszerkesztő megkért: nézzem meg, mi történt a magyarokkal, hogy furcsa egyenruhában járnak az utcákon, és atrocitások érik a cigányokat. Ő azt hitte, amit egyébként nyugaton sokan, hogy a magyar laza, szellemes világpolgár, mint Michael Kertész vagy Soros György. Kap az ember egy szerepet, egy külső definíciót: ez a magyar.
- Számomra mit jelent...? Vándorló zsidó vagyok. Ez annak a rétegnek a szerepe, amelybe beleszülettem.
- Édesapád kommunista volt, ugye?
- Apám átélte a munkaszolgálatot, a nyilasuralmat. Látta a szegénységet, és azt hitte, a kommunizmussal valami jobb, emberségesebb világ jön. Amikor rádöbbent, hogy az új rendszer is embertelen, ki akart szállni. Elment azokhoz, akik miatta kerültek Recskre, és bocsánatot kért. Rá kellett jönnie, hogy semmilyen túlzott hatalom nem jó, mert megfoszt a szabadságtól. Svájcban van egy áthagyományozott politikai bölcsesség, amely nem engedi, hogy bárkinek túlzott hatalma legyen, sőt azt sem, hogy valaki kiemelkedjen a többi közül, bármilyen tehetséges. Ott elképzelhetetlen volna, hogy valaki kétharmados többséghez jusson.
Megcsóválja a fejét.
A fényszóró lyukat fúr a sötétbe. Szakad az esti. Száguldunk az üres autópályán, szabadon.
(Magyar Nemzet)
A 22-es csárdája
Nézzétek már meg, mi van ezekkel a magyarokkal, hogy furcsa egyenruhákban grasszálnak az utcán, és bántják a cigányokat! — ilyen utasítással küldte hazánkba két munkatársát az egyik legnagyobb zürichi napilap, a Tages-Anzeiger főszerkesztője. Gimes Miklós és fotós kollégája azzal keresték fel lapunkat, hogy kíváncsiak a földcsuszamlásszerű jobboldali győzelem hátterére. Megmutattuk.
Dunaújvárosban, a városháza előtt megállnak a járókelők, s megcsodálják Andrea akcióját. Andrea háromlábú állvánnyal dolgozik: lemezeket cserél a harmonikaszerű készülékben, s lebernyeg alá bújik, mielőtt káprázatosat villantana. Sikerült összeterelnie a fideszes Dorkota Lajost az MSZP-s Kálmán András polgármesterrel, s a ragyogó májusi délutánban az egykori Lenin-szobor helyére állítja őket. A politikusok békésen tűrik, hogy bő tíz percig szinte vigyázzban kell állniuk. A fotós rövid vezényszavakat kiált feléjük: „Nem mozog!" „Mosolyog!" „Előrenéz!"
Andrea Panté Svájcból, a Tages-Anzeiger nevű, kétszázezres példányszámú balliberális napilaptól érkezett Gimes Miklós újságíró oldalán. Azért keresték fel szerkesztőségünket, mert - úgymond - meg akarják érteni, mi áll a jobboldali győzelem hátterében. Gimes Miklós hatéves koráig, 1956-ig élt Magyarországon, akkor édesanyja Svájcba szökött vele. Apját, Gimes Miklóst Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végezték ki.
Megkérdezem, miért nem a Népszabadsághoz fordult, hogy annak munkatársai kalauzolják vidéki körútján.
- A Népszabadság a vesztes oldal. Mi a győztesek gondolkodását szeretnénk megismerni.
Kérdezi, szerintem mi okozta a változást; azt válaszolom, az emberek csalúdottsága. Beszélek az egészségügy, az oktatás, a közbiztonság, a tömegközlekedés tönkretételéről, a korrupciórál, a munkahelyek tömeges elvesztéséről, a kilakoltatásokról.
- Érdekes - csóválja a fejét -, itt vagyok pár napja, és nem láttam nyomort. Az emberek szép autókkal járnak. Lehet, hogy a látszat csal?
- Az emberek tízezerszámra adják vissza a hitelbe vett autókat, mert nem tudják törleszteni a részleteket.
Gimes arra kér, mutassam meg a Magyar Gárdát. Egyenruhás gárdistát szeretne, hogy Andrea lefotózhassa. Kicsit csalódott, mikor leszögezem, hogy kevés reményt főzök a sikerhez, mert nem ismerek gárdistákat. Azt kérdezi, legalább Molnár Oszkárt meg tudnám-e mutatni. Elmondom, hogy a nyugati sajtó náciveszélyről cikkezve, az egész jobboldalt összemosva hamis képet fest Magyarországról, és ebben én nem leszek partner.
Másnap a János-kórházban találkozunk. Megyünk a baleseti sebészetre a büdös, málló, penészes falú lépcsőházban. Mutatom, hogy a folyosó ragad a kosztól, a sérültek órák óta várnak ellátásra. Az újságírók mosolyogva néznek körül. Kifelé menet azt mondják, az épületnek nagyon jó a hangulata.
Míg bekászálódunk az autóba, jól öltözött, ötven év körüli hölgy lép hozzánk.
- Elnézést, nem vagyok koldus, csak a vérnyomásom felment kétszáz fölé. Felírták a gyógyszert, de a rokkantnyugdíjat csak holnap utalják. A gyógyszer majdnem háromezerbe kerül, de ha bármennyit tudna adni, kölcsön...
Odaadom a háromezret, hálásan köszöni.
- Ebben az országban nem lehet élni! - tör ki belőle. Andrea egy szót sem ért magyarul, udvariasan elmosolyodik. Miklós beszáll az autóba. A hölgy narancssárga noteszlapra írja a telefonszámát s a nevét.
- Nem vagyok ám fideszes - mondja mentegetőzve. Mikor indulunk, Miklós megkérdezi, miért adtam pénzt.
- Azt mondta, bajban van.
- És ha csak trükk?
- Lehet hogy trükk, de lehet, hogy tényleg bajban van. Hallottad, mit mondott?
- Hogy itt nem lehet élni.
***
Robogunk Dunaújváros felé. Mikor az autópályára fordulunk, és kiterül előttünk a táj, Andrea felujjong. Azt mondja, úgy érzi magát, mint Itáliában. Mondom, az országnak ez a területe szó szerint egysíkú; én unalmasnak látom. Szerinte viszont a svájci hegyek unalmasak, de itt hatalmas az ég, és fantasztikus a színe.
- Sokat csavargok Európában - mondja -, mindenütt más színűek a lombok, a mezők. Svájcban élesebbek a kontúrok, az ég is mélyebb kék. Itt minden finomabb, lágyabb.
Dunaújvárosban svájci útitársaim egyik ámulatból a másikba esnek. Miklós szerint a város szocreál paradicsom, sürgősen a világörökség részévé kéne nyilvánítani. A polgármesteri hivatal morcos vas-üveg-beton épület. Néhány perc múlva Dorkota Lajos alpolgármester, a győztes fideszes képviselő irodájában szürcsöljük a kávét. Miklós előszedi régi kazettás diktafonját. A hatvanéves újságíró lezser farmert hord, kicsit mégis ódivatú: noteszlapokra jegyzetel, és kőkorszaki mobiltelefont használ, amelyet csak egy szorosan rátekert gumiszalag óv a széteséstől.
Miklós aziránt érdeklődik, hogyan lehet, hogy egy hagyományosan szocialista városban, ahol jólét van, nincs munkanélküliség, s olyan nagy cégek biztosítják a megélhetést, mint a Hankook, hatalmas arányban győzött a jobboldal. Dorkota elmondja: a városban tíz százalék fölötti a munkanélküliség, ami megfelel a magyarországi átlagnak. A közbiztonság rossz. A Hankook földterülete Rácalmáshoz tartozik, a koreai cég oda fizeti az iparűzési adót. A szocialisták ingatlanpanama gyanújába keveredtek. A Hankook többnyire más városokból hozat olcsóbb munkaerőt, épp most épít.ötszáz férőhelyes munkásszállót. A munkahelyek elvesztésének fő oka, hogy a szocialista vezetés a Dunaferr vasgyárat eladta egy ukrán cégnek potom négyszázmillióért, méghozzá akkor, mikor emelkedett az acél világpiaci ára. A vasmű régen tizenháromezer, ma csak nyolcezer helyi lakost foglalkoztat. Dorkota szerint a munkások igazi polgárok, akiket nem lehet sokáig félrevezetni. Most betelt a pohár.
Az interjú végeztével a képviselő átkísér bennünket a vesztes fél, Kálmán András szocialista polgármester irodájába. A két képviselő átkarolja, puszival köszönti egymást. Kálmán azt feleli a vereség okait firtató kérdésre:
- A választók kinyilvánították, hogy elégedetlenek a nyolcéves szocialista kormányázással.
- De hát mit csinált rosszul az MSZP? - kérdezi Miklós.
- Mindent - felel a polgármester. - Nem lehet az emberek megkérdezése nélkül, ahogy mondani szoktam: reformdühvel változtatásokat elérni.
Kálmán szerint a Hankook jó a városnak, nem volt telekspekuláció, a Dunaferrt pedig el kellett adni, mert veszteséget termelt.
- Maga párttag volt a kommunista időkben? - kérdezi Miklós.
- Természetesen - feleli a polgármester -, ennek itt hagyománya volt.
- Büszke erre a hagyományra?
Kálmán kifejti: büszke a szolidaritás baloldali hagyományára, és a város múltjára, amelynek ő is részese. Odasúgom Miklósnak, talán a polgármester nem érti jól a kérdést. Gimes bólint, majd levonulunk a két politikus közös fotózására.
***
Taposni kell a gázt, késő estébe hajlik az idő, s az éjszakát Miskolcon akarjuk tölteni. Hosszú az út, Gimes Miklósék el vannak ragadtatva tőle.
- Hogy kiépült itt minden pár év alatt!
Beszélgetünk kultúráról, vallásról, családról - Miklósnak négy gyermeke van, akárcsak nekem. Évente egyszer jön Magyarországra, általában balliberális művészekkel tartja a kapcsolatot. Azt mondja, barátai aggódnak, hogy az új kormány jobboldali kultúrdiktatúrát vezet be. Elmondom neki, remélhetőleg az új vezetők nem szekértáborokban, hanem egységes nemzeti kultúrában fognak gondolkodni. Azt firtatja, kinek a felelőssége a megosztottság. Szerintem közös felelősség; s ahogy egy embert, úgy egy társadalmat is végzetes dolog bal- és jobboldalra szakítani. Mindkét oldalnak meg kellene vizsgálnia a politikai mítoszokat, amelyek korlátozzák a gondolkodást, hiszen csak ezeken keresztül tudjuk értelmezni a valóságot. Elmesélem, hogy nemrég interjút akartam készíteni Nádas Péterrel, aki elutasított, mondván, hogy lapunkkal nem ért egyet. Pedig nem azt kértem, hogy értsen egyet, csak hogy mondja el a véleményét.
Miután a szállodában lepakolunk, a kollégák a miskolci éjszakára kíváncsiak. Nagy a csend a belvárosban, a legtöbb szórakozóhely bezárt tizenegykor. Találunk egy kiskocsmát: középen hatalmas asztalnál egyetemista küllemű fiatalok pókereznek. Andrea Ászok sört kér, nagyot húz belőle és csettint. Azt mondja, szereti a helyi specialitásokat. Filmekről beszélgetünk. A fotós azt állítja, a dekadens, homoerotikus alkotásokat kedveli; szerintem csak heccelni akarja a konzervatív újságírót. David Lynchért mindketten rajonganak, s mikor közlöm velük, hogy szerintem Lynch perverz és beteg, meglepetésemre helyeselnek. Miklós nem issza meg a sörét, hangoztatja, hogy holnap sok lesz a dolgunk. Magára hagyjuk a miskolci éjszakát.
Az utazó, aki először ébred Miskolcon, szürreális mesevilágba csöppen. A város stílusok, korszakok és élethelyzetek bolond keveredése: üvegpalota mellett öreg rom, körgangos bérház félig lebontva, a meredek tűzfal árnyékában putri, pár méterre felújított klasszicista palota. Luxus-Mercedes parkol lógó kipufogócsövű vén Trabant mellett. A város közepén gyártelep, a szélén plázák. Andrea lubickol a látványban; lefényképezi az öltönyös yuppie-kat a rogyadozó házaknál s az elegáns fém-plexi buszmegállóban alvó hajléktalant. Kiérünk Diósgyőrbe, az egykori vasműhöz. A gyárépületek borús kísértetkastélyokként tarkítják a szegényes utcákat. Andrea révületben suttogja: „Beautiful!"
Találunk egy üzletközpontot talponállókkal, presszókkal, szupermarketekkel és rengeteg utcai árussal. Az egyik borozóban hatvan év körüli, nett úriember áll a pult mögött, kellemes hipószagban. Egy nyugdíjas vendég Blikket lapoz, és hangosan szidja Mary Zsuzsit. Miklós bemutatkozik, s felteszi a kérdést, az urak szerint miért történt a kormányváltás. Gátszakadás: ömlik a panasz.
- Mindent eladtak, ami magyar kézen volt – mondja a csapos. - Annak idején külön répaértekezlet volt, hogy megszervezzük, melyik vagon melyik cukorgyárba megy. Ma már nincsenek cukorgyárak. Megy tönkre minden. A nagy étterem a sor végén az enyém volt, 2004-ben adtuk el; most itt ez a kis csehó, de már ez sem az enyém, csak besegítek a nyugdíj mellett.
Besétál egy fiatalember fényes műanyag bőrdzsekiben. Motoros fűrészt kínál olcsón. Nem kérünk motoros fűrészt, hát kimegy.
- Meg ez - mondja a Blikk-es öregúr. - Hordják a szajrét Romániából.
- A cigányok nagyon elszaporodtak - teszi hozzá a csapos -, és tönkretesznek mindent. Mint vendéglős mindig ismertem őket, régen dolgozott a többségük, ma csak lődörögnek, és csinálják a bajt. Segélyosztáskor megtelik a kocsma, rögtön ők a nagyurak. Aztán mennek lopni. Főleg a családi pótlékból élnek. Itt kiabált egy részeg cigány a napokban: „Hülye lennék dógozni, a farkambul megélek!" Na?!
Odakint Andrea égy zokniárus cigány asszonnyal üzletei. Egy kötegben öt pár zokni, párja háromszáz, az ezerötszáz. Andrea azt hitte, háromszáz az egész köteg. (Kuruc.info: nem véletlenül hitte azt, ui. a cigány ezt mondta kezdetben. Tipikus cigány átverési forma ez is, akárcsak a késélezős vagy ereszcsatorna-javítós „díjszabás”, amelynél először egy jó alacsony, „beetetős” árat mondanak, aztán a munka végeztével kijelentik, nem az egész munkára értették, hanem (centi)méterenként – és aztán jól ki is verik / zsarolják az áldozatból a pénzt...) Közbenjárásomra kifizeti az ezerötszázat, mire az asszony ragaszkodik hozzá, hogy vegyen még egy párat. Úgy kell lefejteni ujjait a fotós karjáról.
- Ki jár vásárolni ezekbe a boltokba, ha olyan szegények az emberek? - érdeklődik az autóban Miklós.
A belvárosban Iván Zsolt ügyvéddel, munkajogásszal találkozunk. Miklós ismét felteszi a bűvös kérdést: mi okozta a jobboldali győzelmet? Az ügyvéd elmondja: folyamatosan szűnnek meg a munkahelyek többezres nagyságrendben.
- Tíz éve még sajnáltuk a szlovákokat és a románokat, de egy ideje sok miskolci vállalkozó jegyezteti be a cégét a határ túloldalán, és ott adózik, olyan rosszak az itthoni feltételek. Vannak nagy multinacionális cégek, de többnyire hetvenezer forintos minimálbéren dolgoztatnak.
Miklós szerint épül-szépül a város, de Iván Zsolt elmondja: tíz év alatt körülbelül háromszorosára emelkedett az önkormányzat adósságállománya. Vagyis hitelből épül, ami épül.
A Huszonkettes csárdájába térünk be ebédelni. Rajtunk kívül egyetlen vendég tartózkodik a rusztikus, jó hangulatú vendéglőben. Miklós borjúpörköltet kér házi nokedlivel; a pörkölt mellé felszolgált uborkasalátát svájci módra, magában felfalja, előételnek. Én ropogós bécsi szeletet rendeltem: tényleg borjúból készült, elképesztően finom. A tulajdonosnő elmondja, évek óta egyre kevesebb a vendég, főleg mióta megnyíltak a plázákban a pizzás, hamburgeres büfék. Harminc éve működik a csárda családi vállalkozásban, mindig maguk termesztették a zöldséget, gyümölcsöt. Most azt fontolgatják, jövőre bezárnak.
Miközben elhagyjuk a várost, Miklós a multik gigantikus kockaépületeí körül parkoló autókat figyeli. Azt kérdi: ha csak minimálbért kapnak az emberek, miért járnak ilyen jó autókkal?
Mélysárga repcemezők borítják a dombokat. Andrea hirtelen fékez, kitessékel az autóból, és beküld minket az övig érő repcébe, hogy lefotózhasson.
Cipőmre vastagon tapad a fekete sár, nadrágot csupa virágpor. Andrea nevet.
***
Edelény csinos, patinás parasztváros. A városházán a polgármester irodájához vezető lépcsőt fehér vasrács zárja el; csak bejelentkezés után mehetünk be. Molnár Oszkár méregerős kávéval kínál bennünket, és megdicséri Miklós szép magyar kiejtését. Gyorsan a tárgyra térünk: hogyan is volt azzal a bizonyos kijelentéssel?
- A képviselő-testület ülésén egy (Kuruc.info: ...fideszes, de ezt nem teszi hozzá a szintén fideszes lap) képviselőtársam azzal vádolta a magyarságot, hogy a cigányokkal ellentétben tömegesen követnek el magzatgyilkosságot, vagyis abortuszt. Erre elmondtam, amiről tudomásom van, s amit ezen a környéken mindenki más is tud: egyes cigány asszonyok szándékosan kárt okoznak magzatuknak, mert így magasabb családi pótlékra számíthatnak. A statisztikák is azt mutatják, hogy e térségben több a sérülten született gyermek. Ez nekem különösen is fáj, hiszen épp babát várunk a huszonnyolc évvel fiatalabb feleségemmel.
Molnár szerint a Fidesz politikai okokból eltávolította; a Jobbik támogatásával nyert a Fidesz jelöltje ellen, de a radikális párttal nem mindenben ért egyet, ezért maradt független. A térségben az emberek szeretik, a helyi cigány lakosság is nagy arányban szavazott rá. Beszélgetés közben veszem észre, hogy hatalmas sárcsomót kentem a fényes parkettára. Mentegetőzésemre a polgármester megnyugtat, ne törődjek vele. Kifelé menet látom, hogy Miklós cipőjéből is potyog a sár, összekentük a hivatalt.
A polgármestert a ház elé invitálja a fotós. Bő negyedóra múlva Andrea még mindig lelkesen instruálja Molnár Oszkárt. Előbbre! Vissza! Egyenesen néz! Nem mozdul!
- Oscar is a good guy - állapítja meg Andrea, amikor elindulunk. Megkérdezem Miklóst, rasszistának tartja-e Molnárt. Azt feleli: nem tudja, de nagyon furcsa ember.
***
Északkelet felé vesszük az irányt. A táj egyre szebb és magasabb, de a falvak egyre elhanyagoltabbak. Baktakék után mintha sötét erő tarolta volna le a környéket: romos házak, beszakadt csűrök, beomlott kutak, koszos, rongyos gyerekek. Az úton már nem is kátyúk, inkább szakadékok éktelenkednek, Andrea kacskaringósan, de lendületesen vezet. Jó óra múlva érkezünk Magyarország talán legszegényebb településére, Csenyétére. (Kuruc.info: ahol a lakosság 99%-a cigány – lásd EZT és EZT) Épp beáll előttünk a sárga busz, de nem száll le róla senki. Viszont özönlik kifelé a kíváncsi nép a kapukon.
- Menjenek tovább minél hamarabb! - tanácsolja a buszsofőr. - Ha mégis itt időznek, ne nagyon kezdjenek vitatkozni senkivel, ne menjenek messze a kocsitól, az értékeiket tartsák a kezük ügyében. És maradjanak együtt! (Kuruc.info: ehhez nem kell különösebb kommentár - hát igen, a cigányok „tényleg” nem bűnöznek...) Aztán elköszön és elhajt.
A falun átszaladó kis patak hídjain már tucatnyi ember áll. Beszélgetésbe kezdünk, Miklós behúzódik közben a kocsiba, alig tudom előcsalogatni.
- Szegényen élünk itten, nem adnak semmit se mondja egy fiatalasszony. - Hát hogy éljek huszonnyolcezer forintból nyolc gyermekkel? (Kuruc.info: a cigány, mint mindig, hazudik. Tegnap éjjel hoztunk le egy riportot, amelyből például az derül ki, hogy az orkok 8 gyerek után nem kevesebb, mint 280 ezret kapnak. Ennek az élőlénynek meg van ekkora hazugságot elsütnie. Kár, hogy a Nemzet nem korrigálta ott helyben...) A házacskám nagyon tönkre van. Próbálnék kérni az önkormányzattól olyan segélyt, ami kamatmentes. Csak itt nincs lehetőség. A krízist is megkértük, amit a tévében mutattak, de el vagyunk utasítva. Pedig lakunk itt a gyerekekkel együtt vagy ötszázan.
- Megette a rohadás - teszi hozzá egy bekecses férfi. - Munka nincs, semmi sincs. (Kuruc.info: természetesen, akárcsak a fenti 28 ezres szám, ez is hazugság – ráadásul pont a cigányfajvédő zsIndex által megcáfolva)
- Mít csináltok egész nap? - szögezi a kérdést Miklós a köré sereglett fiataloknak.
- Mit. Unatkozunk. Meg zenélünk - von vállat egyikük.
- Mit zenéltek?
- Cigányzenét.
Kisgyerekek szaladgálnak a pocsolyák közt. A nyolcgyermekes anyuka harmincnyolc éves. Öt unokája van. Andrea előszedi az állványát, munkához készül.
- Dikk, benne leszünk a tévében! - rikkantja egy kamasz. Nem könnyű összeterelni őket, de Andrea végül közli, hogy szép csoportképeket sikerült készítenie.
- Azt' mit akar Orbán? - kérdezi tőlem a nyolcgyermekes anya. - Hogy ne lehessen pótlékot kapni, csak ha iskolába megy a gyerek? És ha beteg a gyerekem?
- Akkor kap igazolást.
- Igazolást. Nem jó ez - csóválja a fejét. (Kuruc.info: akit az ITT közölt helyi cigány-iskolázottsági adatok nem győztek volna meg, megint láthatják, hogy orkjaink, finoman szólva, iskolakerülők.)
A falu legtekintélyesebb embere, az egykori polgárőr háza felé tartunk. Lakatos János és felesége, Eszter szép emberek. A portájuk szegényes, de mellette a kert gondozott, hosszú sorokban nő a krumpli, hagyma, zöldség. János bácsi elpanaszolja, hogy a többi cigány nem hajlandó kertet művelni, hiába veszekszik velük. Sőt a múltkor bekiabáltak nekik: „Minek csináljátok, nincs értelme?!"
- Nem kapnak munkát, mert cigányok...? - kérdezi Miklós.
- Nem az a baj - feleli János. - A legtöbb cigány nem is akar dolgozni. (Kuruc.info: …mondja ezt olyasvalaki, aki maga is cigány. Vö. „rászízmus” és a fenti, hasonló Index-beismerés.)
János bácsi jócskán neki van keseredve, asszonya szintúgy. Csak küszködés az élet, mondják, nem jutnak ötről a hatra. A házaspár leszármazottaival tele a falu: tíz gyermekük van, ötven unokájuk és huszonöt dédunokájuk. Eszter még alig múlt ötvenéves. Nem tudják, mi lesz utódaikkal.
- Járták a cigány falukat azok a gyilkosok, hát én azt imádkoztam: jó istenem, ide is jöjjenek, minket lűjenek le, álmunkban - mondja Eszter, majd leguggol a kapuban, félrefordul és rágyújt. (Kuruc.info: bagóra van pénz, mi? Természetesen a mi pénzünkből. Ahogy mi fizetjük azt is, hogy a – saját hibájukból (bagózás, ivás, zsírdús táplálkozás stb.) - a nem ennyire önpusztító életmódú fehérekhez képest viszonylag fiatalon megbetegedő cigányokat kúrálják...)
- Kire szavaztak? - érdeklődik Miklós.
- Hát a Fideszre, az egész falu. Csak már valami változás legyen, mert aki előtte volt, az mind csak elvett.
Miklós azt tudakolja, mit szólnak a Jobbikhoz. Nem szólnak semmi különöset, de mikor Molnár Oszkár neve kerül szóba, az asszony felpattan.
- Nem értem az edelényi cigányokat, hogy életben hagyják. Azt kéne felkötni, nyilvánosan! (Kuruc.info: még egyszer megismételjük: Csenyétén szinte mindenki a Fideszre szavazott – fideszes cigány kíván halált Molnár Oszkárra, ahogy az „antifasiszta”, a jobbikosoknak, vagy egyszerűen másképp gondolkodóknak hasonlóan „szép” sorsot kívánó cigók blogján is ott figyel az LMP mellett a Fidesz jelképe is...) Hát miket nem mond?! A cigány asszony úgy vigyáz a gyerekire, mint a szemire! Ha elesik, már rögtön sírunk. Még hogy cigány asszony ilyet csinálna! (Kuruc.info: a legendás cigány „gyerekszeretetre” pár példa ITT és ITT. Gy.k. ez is hazugság – mint minden, amit a cigányok mondanak, kezdve a „csak 28 ezret kapok a 8 purgyé után” elképesztő dumával)
Eszter ököllel csapkodja a hasát. János csitítgatja.
- Így vagyunk - néz rám az ember. - A hit tartja bennünk a lelket. (Kuruc.info: de azért a Tízparancsolatot (Ne lopj! Ne ölj! Stb.) nem tartjátok be, és úton-útfélen loptok a templomokból is, mi?)
- Csak az Úr Jézus - mondja Eszter. - De a zsidók megdögölhetnek mind, mert keresztre feszítették. Miklós mosolyogva kéri, ne mondjon ilyet.
- A rómaiak feszítették meg - szólok közbe. - Akkor azok dögöljenek meg! - szüktil össze az asszony szeme.
Elköszönünk, jó utat kívánnak. A férfi utánunk int. Viseltes pólóján felirat: Freedom is not for free. A szabadság nem ingyenes.
A szabadság - mondja a kocsiban hazafelé Gimes Miklós - a legfontosabb.
Kérdezem, mit jelent számára az, hogy magyar.
Nem is tudom. Úgy küldtek erre a riportra, hogy a főszerkesztő megkért: nézzem meg, mi történt a magyarokkal, hogy furcsa egyenruhában járnak az utcákon, és atrocitások érik a cigányokat. Ő azt hitte, amit egyébként nyugaton sokan, hogy a magyar laza, szellemes világpolgár, mint Michael Kertész vagy Soros György. Kap az ember egy szerepet, egy külső definíciót: ez a magyar.
- Számomra mit jelent...? Vándorló zsidó vagyok. Ez annak a rétegnek a szerepe, amelybe beleszülettem.
- Édesapád kommunista volt, ugye?
- Apám átélte a munkaszolgálatot, a nyilasuralmat. Látta a szegénységet, és azt hitte, a kommunizmussal valami jobb, emberségesebb világ jön. Amikor rádöbbent, hogy az új rendszer is embertelen, ki akart szállni. Elment azokhoz, akik miatta kerültek Recskre, és bocsánatot kért. Rá kellett jönnie, hogy semmilyen túlzott hatalom nem jó, mert megfoszt a szabadságtól. Svájcban van egy áthagyományozott politikai bölcsesség, amely nem engedi, hogy bárkinek túlzott hatalma legyen, sőt azt sem, hogy valaki kiemelkedjen a többi közül, bármilyen tehetséges. Ott elképzelhetetlen volna, hogy valaki kétharmados többséghez jusson.
Megcsóválja a fejét.
A fényszóró lyukat fúr a sötétbe. Szakad az esti. Száguldunk az üres autópályán, szabadon.
(Magyar Nemzet)
