Zaklatásra és hiányos higiéniai körülményekre hivatkozva fallal kerítene be egy cigányok lakta panelházat a nagybányai önkormányzat. A román "jogvédő szervezetek" persze tiltakoznak.
Az Amnesty International, a Romani Criss, az Esélyegyenlőség Egyesület nevű "jogvédő szervezetek" közleményükben tiltakoznak Catalin Chereches nagybányai liberális polgármester terve ellen, aki a héten bejelentette, hogy elkezdődik a panel körbeépítése. Az önkormányzat már döntött a munkálatok elkezdéséről, és erre 30 ezer lejt különített el a város költségvetéséből. Chereches korábban közölte: a falon egyetlen bejáratot alakítanak majd ki, s a közelben egy új rendőrőrsöt is létesítenek.
A polgármester azzal indokolja a tervek szerint három méter magas és száz méter hosszú fal megépítését, hogy a panelben élő cigány családok rendszerint zaklatják a környékbelieket, a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem hajlandóak betartani, és a környéken magas a bűnözési arány.
Asztalos Csaba, a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács "magyar" elnöke - akit a Krónika című napilap idézett - elfogadhatatlannak nevezte a nagybányai önkormányzat kezdeményezését, és kérte az építkezésre vonatkozó önkormányzati határozat azonnali felfüggesztését. "Emberi jogi szervezetek" korábban Csíkszereda és Kolozsvár önkormányzatait is élesen bírálták amiatt, hogy a helyi cigánybűnözőket a város szélére költöztették ki.
(MTI korrigálva)