Azt gyanítom, Ehud Barak izraeli védelmi miniszternek nem a Hende Csabával lefolytatott találkozója volt a legfontosabb programpontja a müncheni biztonsági értekezleten. Annál is inkább megalapozott lehet a gyanúm, mivel honvédelmi miniszterünk az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „az izraeli védelmi miniszterrel tartott mintegy félórás megbeszélésen elsősorban nem katonai együttműködésről volt szó, hanem a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeiről”.

Barak alattvalói körében, balról: Szentgyörgyi Zoltán nagykövet, Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, Siklósi Péter HM helyettes-államtitkár
Hogy miről beszélgetett a két honvédelmi miniszter, ha nem a „honvédelem” kérdéseiről? Nos, Hende Csaba őszintén elárulta: „Az izraeli kezdeményezésre szervezett találkozón Magyarország nyitottságát (!) hangsúlyozta, Ehud Barak pedig egyebek mellett felvetette, hogy a Lengyelországgal kialakított programok mintájára izraeli fiatalok Budapestre is ellátogathatnának a holokauszt történetének megismerése céljából.”
Hogy mi köze van a honvédelmi minisztereknek a holokauszt oktatásához, az egyelőre rejtély. Vajon mit szól ehhez Hoffmann Rózsa, oktatási államtitkár? Érdemes lenne azt is megkérdezni Hende Csabától, miért kellett Magyarország „nyitottságát” hangsúlyoznia a találkozón? Nem vagyunk-e már így is éppen eléggé „nyitottak”? Őszinte feleletet persze aligha várhatunk a székéhez vadul ragaszkodó zsidóbérenc minisztertől. A válasz mindamellett eléggé egyértelmű: a „nyitottság” valójában a „felvásárlás” vagy éppen a „gyarmatosítás” fedőszava. Újbeszélről magyarra fordítva tehát „a Magyarország nyitott ország” mondat jelentése: a kollaboráns magyar kormány lelkesen támogatja hazánk zsidó gyarmatosítását és megszállását.

A birodalom hadügyminisztere természetesen nem avatta be a pannon provincia honvédelmi miniszternek nevezett gyarmati tisztségviselőjét a terveibe. Nem beszélt neki a Szíriával vagy éppen Iránnal kapcsolatos terveiről. Nyilván semmi fontosat nem mondott az idióta, seggnyaló Hendének. Az egyik plenáris ülésen viszont Ehud Barak nyíltan kimondta, amit persze eddig is tudni lehetett: Izrael teljes mértékben helyesli Franciaország Mali ellen végrehajtott agresszióját. A véreskezű izraeli hadügyminiszter „iszlám szélsőségesekről’ fecsegett, hangsúlyozva, hogy a francia csapatok intervenciója „elrettenthet másokat”.
“A francia vezetés nem pusztán tanulmányozta azt a kérdést, hogy mit kell cselekedni, hanem odament, és megtette, amit kell – ez egy nagyon jó példa a világnak, és egy elrettentő jelzés minden banditának és terroristának” – fogalmazta meg az elsősorban Amerikának szóló, és Iránra vonatkozó figyelmeztetését a világ egyik legveszélyesebb banditája és terroristája.
A Szíria elleni légi izraeli csapással kapcsolatban Barak azt hangsúlyozta, hogy “nem engedhető meg a modern fegyverrendszerek eljuttatása Libanonba”. "A libanoni Hezbollah és az irániak maradtak Asszad egyedüli szövetségesei " – közölte a tömeggyilkos, hozzátéve, hogy Asszad bukása a “küszöbön áll”, és amikor bekövetkezik, "az hatalmas csapás lesz úgy az irániak, mint a Hezbollah számára”.
Perge Ottó - mail.com nyomán