A nagyváradi ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) vádat emelt a francia állampolgárságú Charles Fejtő ellen, akit pedofíliával és gyermekkereskedelemmel vádol.
A vádirat szerint a 66 éves férfi - aki az ASPECA nemzetközi gyermekvédelmi szervezet alapítója - két évvel ezelőtt szexuális kizsákmányolás céljából százezer euróért megvásárolt egy tizennégy éves roma lányt - közölte hétfőn internetes oldalán a Krónika napilap. A gyermeket saját édesanyja, a nagyszalontai K. Ildikó adta el.
A vádhatóság azt állítja, hogy Charles Fejtő nemcsak bántalmazta a kiskorút, de szexuális kapcsolatot is létesített vele, és arra kényszerítette, hogy szexuális orgiában vegyen részt vele és barátaival. Charles Fejtőt 2011-ben, a bűnvádi eljárás elindításakor okirat-hamisítással is gyanúsították, ez most nem szerepel a vádpontok között. Az ügyészség azonban ezúttal is felidézte, hogy a férfit 2011 márciusában tetten érték, amint hamis papírokkal próbálta kicsempészni Romániából a kiskorút. A DIICOT szerint Fejtő 2010 decemberében 34 ezer eurót kifizetett a vételárból a lány anyjának, sőt a hamis papírokat is ő szerezte be. Az ügyészség gyerekkereskedelem miatt az anya ellen is vádat emelt, akitől időközben megvonták a szülői jogokat, a lányt pedig állami gondozásba helyezték.
Az ügyészség emlékeztetett arra, hogy az ENSZ égisze alatt működő ASPECA gyermekvédelmi szervezet alapítója visszaesőnek számít. Charles Fejtőt - aki nem más, mint Fejtő-Fischl Ferenc kommunista zsidó történész fia - 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett börtönre ítélte, mert 1998-ban több alkalommal szexuálisan zaklatott két 15 éves kambodzsai lányt. Fejtő ugyanis szervezetén keresztül háborús árvákat menekített ki a délkelet-ázsiai országból.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: