Tisztelt Szerkesztőség! Nagyon örülök a Tóth Gézáról szóló cikknek, mivel volt tanítványa vagyok, és nem épp a legkedvesebb emlékeimet őrzöm róla.
A Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szki. igen érdekes tanári kart tudhat magáénak. Tóth Géza matematika szakos tanár egyébként. Gyakran megfigyelhető ceglédi SZDSZ rendezvényein. A tanári karból még megemlíteném Kovács Zoltán tanár urat (http://kovacszoltan.szdsz.hu), aki történelem szakos és SZDSZ-es képviselőjelölt volt a 2006-os választásokon. A korábbi választásokról nincsenek információim, mivel az említett évben még nem voltam tanulói jogviszonyban az iskolával.
Visszatérve Tóth Gézára: amióta ő az iskolaigazgató, az iskola igen sok pénzt kap az önkormányzattól, de sajnos fogalmam sincs, hogy miért... Az iskolában történtek olyanok is, hogy az egyik osztályban pár fő Kárpátiát hallgatott tanítás után, ezt az egyik tanárnő észrevette, és az egész társaság valamilyen írásbeli figyelmeztetésben részesült. Tanított itt már izraelita származású személy is, név szerint Szegő Péter, aki jelenleg a HVG egyik újságírója, és az antiszemitizmus.hu szerkesztője.
Üdv: marconi

Tisztelt Szerkesztőség!
Történt egyszer pár éve amikor egy valószínűleg Hit Gyülekezete gyűlés volt az iskola menzáján, a menza melletti kosárlabdapályán fiatalok kosaraztak egyik délután. Egy srác rosszul lett, és összeesett a játék közben. A barátai beszaladtak az iskolába segítséget kérni, és a gyűlésen résztvevőkhöz fordultak.
Miután elmondták nekik a helyzetet, hogy egy társuk kint fekszik a pályán, a történet szerint azt a választ kapták, hogy biztosan azért esett össze mert drogos, így megtagadták a segítségnyújtást. A kiérkező mentősök már nem tudtak rajta segíteni, addigra már halott volt, a szívével volt probléma.
Arról, hogy a srác drogos volt-e, nem szól a fáma, viszont elég megdöbbentő, hogy amíg egy
igazi hittel rendelkező keresztény ember gondolkodás nélkül segített volna, amazok, (közéjük tartozik az igazgató), megtagadták.
igazi hittel rendelkező keresztény ember gondolkodás nélkül segített volna, amazok, (közéjük tartozik az igazgató), megtagadták.
Az iskolaigazgató Tóth Géza matematika szakos tanár, csak éppen tanítani nem tud. Mindenki gyűlöli az óráit amiket eléggé kommunista szellemben tart meg. Érthetetlenül magyaráz, és ha valaki nem ért valamit, azt lehurrogja mondván, hogy hülye és nem kellene abba az iskolába járnia. Megesett például, hogy óra elején bement, kijelentette, hogy 10 perc múlva megy a vonata Pestre, úgyhogy mindenki rögtön vegyen elő lapot és írószert, mert még gyorsan röpdolgozatot írnak.
Számlájára legyen írva azonban, hogy - előttünk legalábbis - soha nem dicsekedett a Hit Gyülekezetével, és nem propagálta Izraelt, 4 év alatt amíg ott voltam, összesen egy Jad Vasem múzeumról szóló előadást kellett megnéznem. Viszont ott azért megdöbbentem, hogy hogyan verik az ember fejébe a szent zsidóságot.
Említett volt még Kovács Zoltán tanár úr, aki a politikai hovatartozásával az iskolában sohasem kérkedett. Ő egy nagyon nagyon jó történelemtanár, nagyon nagy történelemtudással.Nem csak az anyagot adta le, mindig hosszú percekig tudott beszélni egy-egy sztoriról az adott történéssel kapcsolatban, amit amúgy mindig objektíven magyarázott. Néha ha felhoztuk a politikát, ahhoz is objektíven állt hozzá!
K. L.
* * * * * * *
Hírportálunk információi szerint a cionista iskolaigazgató természettudományi tantárgyakat és számítástechnikát tanít. Hű szolgálataiért a kommunista kormány zsidói kitüntették a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel. Szereti maga köré gyűjteni a hasonlóan romlott gondolkodású embereket. Felesége, Tóthné Palásti Zita, a helyi SZDSZ volt vezetője, Kovács Zoltán, annak a felesége Kovácsné Gergencsik Irén mind a tantestület oszlopos tagjai.
Hétvégeken rendelkezésére bocsájtja az iskola legnagyobb rendezvénytermét a Hit Gyülekezete nevű emberellenes cionista szektának, ahol rendszeres ugrálós, örjöngős, önmagukból való kivetkőzős bulikat tartottak, ahol is felakadt szemmel és habzó szájjal dicsőítették Izraelt a normális szülők legnagyobb felháborodására.
Amennyiben Olvasóink további információkkal tudnak szolgálni a gyermekeinket erkölcsileg és szellemileg megrontani kívánó barbárról, úgy a szerk kukac kuruc.info címre várjuk leveleiket.
Kuruc.info

Kapcsolódó: