Évről évre keresettebb Olaszországban a Duce arcképével díszített falinaptár. Többet adtak el belőle tavaly, mint tíz évvel ezelőtt.
Megszokott dolog a világon az év eleji naptárváltás, Itáliában ennek azonban megvan a maga hagyománya, hiszen minden magára valamit is adó olasz saját naptárt készít: Francesco Totti, a Roma csapatának kapitánya, a Pirelli gumiabroncsgyár, az olasz csendőrség. A legszebb naptárakért komoly verseny folyik. Az olasz csendőrség minden évben más témát feldolgozó naptára például nagyon értékes és keresett, de naptárt ad ajándékba vásárlóinak a sarki hentes és a kerületi plébánia is. A naptár jó év eleji ajándék, hasznos és bevételt is jelent, a hatvan millió olasz majdnem mindegyike legalább öt eurót költ erre.
A falinaptárakat többnyire az újságosstandokon lehet megvenni. A turisták általában olyanok vesznek, amelyeket az olasz műemlékek fotói díszítik, akad azonban mussolinis falinaptár is. Hatalmas Duce-arckép díszeleg a naptár címlapján - vagy Mussolini fekete egyenruhában, Mussolini a Colosseum előtt, a hadsereg élén, magasba lendített karral. Egy 1952-es törvény értelmében ilyen naptárt nem is lehetne árulni Olaszországban, mégis van, és minden évben keresettebb. Többet adtak el belőle tavaly, mint tíz évvel ezelőtt, Mussolinit többen veszik, mint az egész Itáliában tisztelt Pio atyás naptárat. Mussolini szülőfalujába, Predappióba évente 100 ezren zarándokolnak el, a kisváros ebből a turizmusból él, és mindenből szuvenírt csinál: lehet Mussolini kulcstartót és szobrot is venni.
De így van az a szicíliai Etnán is, ahol a látogatóknak fekete lávakőből készült Ducét akarnak eladni - sikerrel.
(Kossuth Rádió nyomán)