Vandálok összefirkálták a falat Jeruzsálem egyik legismertebb keresztény templomában, a Dormitio-bazilikában - közölte pénteken az izraeli rendőrség.
A keresztényeket sértő héber szavak mellett a falra írták azt a már ismert félmondatot - "ez az ára" -, amelyet korábban szélsőséges zsidó telepesek firkáltak mecsetekre, templomokra, békepárti izraeli szervezetek irodáira, sőt izraeli laktanyára is, így tiltakozva az izraeli kormány "palesztinbarát politikája" (!) ellen, illetve megtorlásul "palesztinok Izrael-ellenes támadásaiért".
A rongálást hajnalban vették észre a templomban, amelyet a keresztény hagyomány szerint Szűz Mária halálának helyszínén építettek fel. Megrongáltak két gépkocsit is a közelben, azokat is összefirkálták, és kilyukasztották a kerekeiket. Miki Rózenfeld rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a tettesek kézre kerítésére nyomozás indult.
(MTI nyomán)