A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben.
A magyarok kormányon vannak, az államfő egy szász, mit akarnak még? - kérdezhetik most a bukaresti magyarellenesek. Csak éppen autonómiaügyben nincs semmi előrelépés - ennyit ért a Fidesz-kormány öt éve is -, Erdélyben egyre fogy a magyar, a "szász" elnök pedig tele pofával ordítja magáról, hogy ő bizony román, s annyira bizonyítani akar, hogy bocskorabb a bocskornál. Ő már előre megmondta: szó sem lehet etnikai alapú regionalizációról, s hogy ezt alátámassza, a szászellenes történelemhamisítástól sem riad vissza, szemen köpve "sajátjait": augusztusban ugyanis képes volt azt hazudni, soha nem volt szász autonómia Erdély földjén - holott "csak" évszázadokon keresztül rendelkeztek területi-közigazgatási önrendelkezéssel. A magyarok tehát aligha várhatnak tőle bármit is, bár ennél rosszabb már aligha lehet.
![]() |
Ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban az elnökválasztás urnazárásakor vasárnap este, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen. Tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a választásokat.
A román hírtelevíziók beszámolói szerint Bukarestben, Kolozsváron, Nagyszebenben és Jászvásárban is több ezres tömeg vonult az utcákra, hogy a külföldi szavazóhelyiségek nyitva tartásának meghosszabbítását és a kormány lemondását követelje.
A televíziók arról is tudósítottak, hogy Párizsban és Torinóban a rendőrség könnygázzal oszlatta fel azoknak a románoknak a tömegét, akiknek több órás sorban állás után sem sikerült szavazniuk, és emiatt tiltakozásba kezdtek.
A bukaresti megmozdulás a televíziók becslése szerint húszezresre gyarapodott, miután kiderült, hogy Klaus Johannis nyert. A tömegben a megválasztott elnök is megjelent, de nem tartott beszédet.
A hírtelevíziókban megszólaló elemzők egybecsengő véleménye, hogy a Ponta-ellenes "tiltakozószavazatok" döntötték el a választást. Az eredmények általános meglepetést okoztak, hiszen a második forduló előtti utolsó felmérések is Victor Ponta jelentős előnyét mutatták.
Az elemzők szerint a választási eredményekben jelentős szerep jutott a közösségi portálokon folytatott kampánynak, amelyben Klaus Johannis támogatói sokkal aktívabbak voltak. Míg Victor Pontára az idős, kevésbé iskolázott, falusi választók szavaztak, Johannist a nagyvárosok lakói, a fiatalok és a külföldön élő román állampolgárok támogatták.
Frissítés: további információk:
Victor Ponta vasárnap késő este beismerte vereségét és gratulált Klaus Johannis államfőjelölt győzelméhez. „A népnek mindig igaza van” – közölte a kormányfő. A szavazatok 96,5 százalékának feldolgozása után Johannis 54,66 százalékkal vezet, Ponta 45,33 százalékon áll. A Székelyföldön tarolt a jobboldal szász jelöltje.
„A népnek mindig igaza van. Felhívtam Klaus Johannist, és gratuláltam a győzelméhez” – nyilatkozta Victor Ponta miniszterelnök, államfőjelölt nem sokkal 23 óra után.
Pedig a romániai elnökválasztás második fordulójának első hivatalos részeredményeit csak szűk három órával később jelentették be. A Központi Választási Iroda (BEC) hajnali 2 órakor közölte, éjfélig a voksok 32,97 százalékát sikerült feldolgozniuk: Johannis ekkor a szavazatok 55,79 százalékát tudhatta magáénak, míg Ponta 44,2 százalékot gyűjtött.
Hétfő reggel 9 órakor már 96,5 százalékos feldolgozottságnál tartott a szavazatszámlálás: a 7 óráig beérkezett adatok szerint a jobboldal államfőjelöltje 54,66 százalékkal vezetett, Ponta 45,33 százalékon állt.
Ponta nem mond le
A kormányfő vasárnap éjjeli rövid nyilatkozatában közölte: Románia demokratikus ország, ezért elfogadja ezt az eredményt, és reméli, hogy azok is elfogadják, akik tüntetni akarnak, mert nincs okuk tiltakozni.
Hangsúlyozta, hogy továbbra is végzi a kötelességét kormányfőként. Leszögezte, kategorikusan elutasítja annak a gondolatát, hogy lemondjon a kormány éléről addig, amíg párttársai nem kérik ezt. Ponta hozzátette: eddig senki nem kérte tőle.
Röviddel azután, hogy Ponta bejelentette, már gratulált ellenfelének, Johannis és stábja a közösségi portálokon kihirdette, hogy ő nyert. „Győztünk! Visszafoglaltuk az országunkat!" – írta a Facebookon az ellenzéki jelölt.
A külföldi szavazók meghurcolása miatt elkezdődött szimpátiatüntetések végül országszerte örömünneppé alakultak át. A nagyszebeni szász polgármester nem sokkal éjfél előtt megjelent a bukaresti Egyetem téren, ahol több tízezer támogatójával együtt ünnepelte a meglepetésszámba menő választási sikerét.
Tarolt Székelyföldön
A végleges, nem hivatalos adatok szerint Kovászna és Hargita megyében a szavazók több mint háromnegyede Klaus Johannisra voksolt a második fordulóban: Hargitában 79,78, Kovásznában 77,95 százalékkal nyert a jobboldal jelöltje.
Maros megyében a szavazók 68,63 százaléka támogatta Johannist, míg Kolozsban 73,82, Szebenben pedig 79,47 százalékkal nyert.
A szakértők egybecsengő véleménye, hogy a Ponta-ellenes szavazatok döntötték el a választást. Az eredmények általános meglepetést okoztak, hiszen a második forduló előtti utolsó felmérések is Victor Ponta jelentős előnyét mutatták.
2. frissítés: "a választók mélyreható változást akarnak"
Le kell vonnia minden politikai szereplőnek a következtetéseket választások eredményeiből – jelentette ki hétfőn Klaus Johannis megválasztott román államelnök.
Johannis egyebek mellett a választási törvény módosítását kérte. Az elektronikus és a levélben történő voksolás bevezetésére szólított fel, hogy ne fordulhasson elő többet a vasárnapihoz hasonló helyzet, amikor külföldön több ezer román állampolgár nem tudott élni szavazati jogával.
Johannis szerint a tisztségükkel kell felelniük a kormányban azoknak, akik hibásak a külföldi szavazás „katasztrofális” megszervezéséért. A helyzetet nem megfelelően kezelő nagykövetek és konzulok visszahívását is kérte a még hivatalában lévő Traian Basescu államelnöktől. A kormányhoz intézett kérései között szerepelt a 2015-ös állami költségvetési törvénytervezet mielőbbi beterjesztését parlamentben.
Johannis a vasárnapi választással kapcsolatban úgy értékelte, hogy számára a 64 százalékos, magas részvétel volt a legkellemesebb meglepetés. Úgy vélte, a választók mélyreható változást akarnak, és felszólított minden politikai szereplőt, hogy ők vegyék tudomásul a választók akaratát.
A parlamenttől azt kérte, mielőbb utasítsa el a korrupt politikusoknak kedvező amnesztiatörvény tervezetét, és tegye lehetővé valamennyi törvényhozó esetében, hogy az igazságszolgáltatás vizsgálódhasson ellenük. Korábban a parlament elutasította az ügyészség erre vonatkozó kéréseinek egy részét.
Kijelentette: folytatni fogja Románia külpolitikájának alappilléreit jelentő stratégiai partnerségi kapcsolatokat, így az Egyesült Államokkal való együttműködést, és erősíteni fogja Romániának a NATO-ban és az Európai Unióban elfoglalt helyét és szerepét. „Be fogom bizonyítani, hogy Románia hiteles, megbízható partner, amelyre hosszú távon lehet számítani” – mondta Johannis.
3. frissítés: RMDSZ: "a magyarság törekvései hiteltelenné válnak"
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól - nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Az RMDSZ-elnök úgy vélte, Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában.
"Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia egy modell-ország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak" - jelentette ki Kelemen Hunor.
Hozzátette azonban, hogy ha Klaus Johannis kiegyensúlyozott elnök lesz, és nem akarja uralni a parlamentet és a kormányt, ha keresni fogja a konszenzusos megoldásokat, akkor sikeres elnöki mandátum elé nézhet.
4. frissítés: a román jobboldali média szerint elsősorban Ponta vesztette el a választást
Elsősorban Victor Ponta román miniszterelnök vesztette el a vasárnapi elnökválasztást Klaus Johannis megválasztott elnökkel szemben azzal, hogy nem látta át, mekkora érzelmi hatása lesz annak, hogy a külföldön élő románok egy része nem szavazhatott - írta hétfőn a jobboldallal szimpatizáló román sajtó. A Hotnews.ro hírportál szerint Ponta újból megalázta saját népét azzal, hogy brutálisan megfosztotta a szavazati jogtól.
Ez volt az az utolsó "arroganciacsepp", amitől betelt a pohár - írta a honlap, amely szerint a közösségi portálok fiatal nemzedéke döntötte el a választás kimenetelét, egy kisebb "szavazási forradalmat" szervezve.
A szintén a jobboldallal szimpatizáló Romania libera című újság elektronikus kiadása szerint Ponta és a körülötte lévők alulbecsülték, milyen erős érzelmi hatást fog okozni Romániában, hogy több ezer román állampolgár nem tudott szavazni.
Ha már az elnökválasztás első fordulója után megértette volna Ponta, hogy a tanult, nagyvárosi románok nem tudják lenyelni a külföldön élő barátaikat és rokonaikat ért megaláztatást, akkor részlegesen megoldotta volna a problémát: a kormány megnyitott volna néhány újabb szavazókörzetet, kitolta volna az urnazárás időpontját, és ezzel megmutathatta volna, érdekli a probléma - írták.
A szintén jobboldali Evenimentul Zileiben Dan Andronic, az újság igazgatója úgy vélte, hogy Johannis győzelme lényegében a leköszönő Traian Basescu államelnök utolsó politikai győzelme. Szerinte ez az érdem azért a távozó elnöké, mert 2012-ben Pontáék elsöprő parlamenti választási diadala után nem adta fel a harcot a Szociáldemokrata Párttal (PSD), és utolsó pillanatig küzdött Ponta és az általa képviselt "korrupt" rendszerrel - olvasható az Evenimentul Zileiben.
5. frissítés: még a nevét is megváltoztatta, hogy "románosabb" legyen
Nincs teljes konszenzus a romániai elnökválasztás friss nyertese, Klaus Iohannis nevének a helyesírása körül, az erdélyi szász származású politikus ugyanis tíz évvel ezelőtt megváltoztatta a nevét a németes Johannisról a romános helyesírású Iohannisra, de a változás még most sem ment át teljesen, az erdélyi magyar lapok nagy része és az MTI még most is J-vel írja az új elnök nevét.
Kiss Tamás erdélyi magyar szociológus szerint részben azért is ragaszkodik a kisebbségi sajtó a németes írásmódhoz, mert ez szimbolizálja az elnök származását is, ráadásul Iohannis már nem is abban a korban született, amikor kötelező volt románosítania a külföldi neveket is.
6. frissítés: az önrendelkezési törekvések támogatását várja a Jobbik az új román elnöktől. Várhatják...
Alább olvasható a közleményük.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a vasárnapi román elnökválasztással kapcsolatban üdvözli a magyarellenes kártyát számtalan alkalommal kijátszó Victor Ponta kormányfő csúfos bukását, amely világos ítéletet mond a regnáló romániai kormánykoalíció felett is. Fenntartásokkal fogadjuk ugyanakkor a megválasztott elnök, Klaus Johannis sikerét is, a szász származású politikus ugyanis nem támogatja az erdélyi magyar közösség megmaradása szempontjából kulcsfontosságú etnikai alapú régiósítást.
A románság és az erdélyi magyarság számára egyaránt átkos Ceaușescu-korszak 1989-ben lezárult, az azóta eltelt 25 év során ugyanakkor a magyar közösség egyetlen kormányzat idején sem érezhette magát igazán otthon Romániában. Minduntalan felléptek a magyar–román ellentéteket szítani akaró és azokra rájátszó politikai erők és személyek, akik a szavazóbázisukat gyűlöletkeltéssel próbálták kiszélesíteni. A másfél milliós magyarság sajnos a jelenlegi Romániában is másodrendűnek érezheti magát a saját szülőföldjén, a román hatalom ugyanis a székelyzászló-ügyben, a Mikó kollégium vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kapcsán és még számtalan más alkalommal lépett fel a magyar közösség ellen a közelmúltban is.
Románia vegyes etnikumú lakossága döntött, és egy magát bár románnak valló, de erdélyi szász származására büszke politikust választott államfővé. Az adatokból egyértelműen kiderült, hogy a szavazáson részt vett magyarok elsöprő többsége is őt támogatta. A Jobbik bízik benne tehát, hogy Klaus Johannis valóban nemcsak a románok, hanem a romániai nemzetiségek, köztük az erdélyi magyarság elnöke is kíván lenni, és érdemi párbeszéd útján segítséget nyújt majd abban, hogy a nemzeti közösségek önrendelkezési törekvéseit Bukarestben is nagyobb megértéssel fogadják.
Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik alelnöke
7. frissítés: 54,50-45,49
Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben - derült ki hétfőn a szavazatok 99 százalékának megszámlálása után.
Az országos választási iroda által közölt részeredmények szerint Johannis az addig összesített voksok 54,50, Ponta pedig 45,49 százalékát szerezte meg. A romániai elnökválasztás második fordulójában a szavazók 64,10 százaléka járult az urnákhoz. A legalacsonyabb arányú részvétel a magyarlakta térségekben volt: Hargita megyében a jogosultak 47,8, Kovászna megyében 49,9, Szatmár megyében 53 százaléka szavazott. Klaus Johannis a két magyar többségű megyében aratta a legmagasabb arányú győzelmet: Hargita és Kovászna megyében is a voksok csaknem 80 százalékát szerezte meg.
Az 55 éves Klaus Johannis honlapján közzétett rövid életrajzában szerény körülmények között élő erdélyi szász család sarjaként mutatkozik be. Bár szülei - sok tízezer nemzettársukkal együtt - 1990-ben kitelepültek Németországba, Klaus Johannis nem akart elköltözni szülőföldjéről. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett fizikatanári diplomát 1983-ban, néhány évig vidéken, majd Nagyszeben német tannyelvű főgimnáziumában tanított. Később tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő lett. 2000-ben a Romániai Németek Demokrata Fóruma (FDGR) jelöltjeként választották meg szülővárosa, Nagyszeben polgármesterévé.
Johannis vezetése alatt a város látványos fejlődésnek indult, a városházán egymásnak adták a kilincset a külföldi befektetők, Nagyszeben 2007-ben Európa kulturális fővárosa lett. Johannis azóta háromszor "újrázott" 70 százalék fölötti szavazataránnyal.
A versenyben alulmaradt Victor Ponta bejelentette, nem mond le miniszterelnöki tisztéről, amíg a koalíciós partnerek támogatását élvezi. Azt ígérte, kedden a kormánytöbbség napirendre tűzi a parlamentben és elutasítja az ellenzék által bírált amnesztiatervezetet, ugyanakkor kiadja az igazságszolgáltatásnak a korrupcióval gyanúsított törvényhozókat.
Az MTI által megszólaltatott elemzők úgy vélték, a román politikai elitből való kiábrándultság vezetett Klaus Johannis váratlan győzelméhez. Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet munkatársa szerint Johannis sikerét németsége is segítette, hiszen a románok a németeket egy modernizációs hierarchiában maguk fölött látják.
Bakk Miklós politológus a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára szerint az eredmény azt jelzi, hogy a külföldön élő románoknak a családi kapcsolatokon keresztül jóval nagyobb befolyásuk van a romániai közvéleményre, mint ahogy ezt eddig gondolták.
SZNT: új korszak kezdődhet a román-magyar viszonyban
Üdvözölte Klaus Johannis államelnökké választását Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint új korszak kezdődhet a magyar-román viszonyban.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint ez az új korszak a kölcsönös tiszteletre, az alapvető emberi jogok maradéktalan tiszteletben tartására, a Magyarország és Románia közötti hosszú távú bizalomra épülhet. Hozzátette: mindez esélytelen a székelyek jogainak intézményi garanciája nélkül, a székely törekvések elismerése nélkül, illetve a székely zászló és a magyar feliratok további üldözése mellett.
Az SZNT elnöke "változásként" üdvözölte Johannis győzelmét, és úgy értékelte, eljöhet az a pillanat, amikor Románia minden polgára megéli a tényleges szabadságot és jogegyenlőséget. Izsák szerint esély van arra, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek végre otthon érezzék magukat szülőföldjükön, továbbá esély van arra, hogy javuljon a román-magyar viszony.
"A romániai választások második fordulója után ismételten kifejezzük reményünket, hogy Románia is felismeri, hosszú távú érdekei azonosak Magyarországéival, egymás természetes stratégia partnerei, és csakis a kölcsönös bizalom légkörében lehetséges az a szoros együttműködés, amely mindkét ország állampolgárának érdeke" - olvasható a közleményben.
Ennek az együttműködésnek - írta Izsák Balázs - természetes előfeltétele, hogy a két ország közötti kormányközi vegyes bizottság érdemben folytassa munkáját az államközi szerződésnek megfelelően, és megkezdődjön az érdemi párbeszéd a "romániai" magyarok jogainak biztosításáról, az intézményi garanciák megteremtéséről, beleértve az autonómiát is. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezzel a választási győzelemmel Románia közigazgatási reformjának terve a helyi közösségek akaratára és hosszú távú szolidaritására fog épülni. Ez a reménység késztette a székelyeket, hogy nagyon nagy számban szavazzanak Klaus Johannisra - tette hozzá az SZNT elnöke.
EMNP: Erdély győzött
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) történelmi jelentőségűnek tartja, hogy az 1989-es rendszerváltás óta először lehet erdélyi elnöke Romániának. A párt az MTI-hez is eljuttatott hétfői közleményében gratulált Klaus Johannisnak.
Az EMNP értékelése szerint a jobboldali jelölt választási sikere "az öntudatra ébredt civil társadalom fölényes győzelme a hazug és korrupt bukaresti pártokrácia felett".
"Azzal, hogy Klaus Johannis személyében erdélyi elnöke lesz az országnak, kezdetét veheti Románia normalizálódása, és az általunk is vallott értékek - a korrupciómentes politika, a jól végzett munka becsülete, a nemzeti közösségek közötti kölcsönös tisztelet és tényleges esélyegyenlőség - lehetnek a meghatározóak" - hangsúlyozta Toró T. Tibor elnök által jegyzett közleményében az EMNP elnöksége.
A párt reményteljesnek tartja, hogy a romániai fiatalok eddig soha nem tapasztalt mértékben hallatták hangjukat a közösségi csatornákon. Úgy vélte, ez a társadalmi aktivitás mozdíthatja előre a közösségi autonómiaformák közjogi keretének megteremtését is.
Az EMNP a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) okolta azért, hogy a két székely megye országos sereghajtó lett a választási részvételben. Szerinte ez még akkor is zavaró, "ha ezt nem a közösség, hanem kétkulacsos vezetőinek számlájára írják". A párt szerint az RMDSZ-vezetők szándéka látványosan kudarcot vallott, hiszen a közösség inkább hallgatott saját (...) belső hangjára, mint "a bukaresti kormány hamis magyar hangjának bizonyuló" RMDSZ-vezetőkre.
"Bízunk abban, hogy (Klaus Johannis) képes lesz katalizátora és moderátora lenni annak a széles társadalmi bázisú érdemi párbeszédnek is, amely meghozhatja a társadalmi békét és az áttörést a román-magyar viszony normalizálásában. Reméljük, hogy a kétes hátterű és szándékú, titkos kamarillapolitikák ideje ezennel lejárt, és helyét az átlátható, kiszámítható és a kölcsönös értékeken, illetve érdekeken alapuló közösségi érdekérvényesítés veszi át. Ebben a Néppárt az új elnöknek megbízható partnere kíván lenni" - áll az EMNP elnökségének hétfői közleményében.
(Kuruc.info - MTI - Krónika - Index nyomán)






