Nem eléggé képzett a "menekültek" többsége ahhoz, hogy megállja a helyét a német munkaerőpiacon – áll a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet elemzésében, amelyről a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap számolt be hétfőn. Tegyük hozzá, meglehetősen finoman is fogalmaztak, hiszen néhány hete a német munkaügyi és szociális miniszter a Bundestagban elmondott beszédében rámutatott, hogy "nem a szíriai orvos a meghatározó típus" a "menekültek" között, és még a 10 százalékot sem éri el a munkavállalásra vagy szakmai képzésre azonnal alkalmas emberek aránya.
Az ifo (Münchner Institut für Wirtschaftsforschung) szerint tartani kell attól, hogy sok menekült nem tud elhelyezkedni az óránkénti bruttó 8,5 eurós minimálbér mellett, "mert egyszerűen túl alacsony a termelékenysége". Ezért csökkenteni kell a minimálbért – javasolja a kutatóintézet, amely szerint Merkel "új emberei" miatt az államnak 10 milliárd euró plusz kiadása keletkezik. Hasonló nagyságrendről szólnak a kormányzati becslések is.
Az ifo a számításaiban nem vette figyelembe a képzés, oktatás költségeit, pedig a beözönlők munkába állításához az államnak a német nyelvi képzésre és a szakmai képzésre is kell költenie, ami tovább növeli a kiadásokat – írta a frankfurti újság.
Az "orvosok, mérnökök, informatikusok" származási országaiban jellemzően magas az analfabetizmus, például Afganisztánban meghaladja az 50 százalékot a 14-29 éves korosztályban. A felsőfokú végzettségűek aránya pedig még a viszonylag fejlett Szíriában is csupán 6 százalék. Ezenfelül a végzettségek sok esetben nem egyenértékűek – ismertette a lap az intézet elemzését.
A kutatók ellenzik a Hartz IV ellátás (a munkanélküli-ellátás leggyakoribb formája) összegének emelését, mert ez szerintük csökkentené az ösztönzést a munkavállalásra az "agysebészek" körében.
Az ifo abból indult ki az előrejelzés összeállításakor, hogy az idén 800 ezer "menekült" érkezhet Németországba – olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: