Krimiket idéző izgalmak közepette, a levélszavazatokkal begyűjtött voksokkal nyerte meg a köztársasági elnök választást Alexander Van der Bellen, a Zöldek jelöltje Ausztriában. Mindössze pár ezer szavazat döntött. Néhány szavazókörzet adata még hiányzik, de a különbség akkora a két jelölt közt, hogy a szabadságpárti már nem nyerhet.
Zoom
Bár a nemzetközi sajtóban még hétfő reggel is arra a kérdésre keresték a választ, hogy Norbert Hofer, a zsidó sajtó által "populista-szélsőjobboldalinak" tartott (bár Izrael Államban a Canossa-járást már letudó - a szerk.) Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje miképp szerezheti meg egy közvetlen választáson a szavazatok ötven százalékát Európa legfejlettebb jóléti államában, de a vasárnapi második fordulójának legnagyobb meglepetése mégiscsak az volt, hogy a Zöldek jelöltje nyitottá tudta tenni az előzőleg már lefutottnak hitt meccset.
A korábbi feltételezésekkel szemben, miszerint Ausztria nem Franciaország, és itt nem működik semmiféle cordon sanitaire az FPÖ-vel szemben, mégiscsak sikerült vasárnap annyi szavazót mozgósítania a zöld Alexander Van der Bellennek, hogy ki tudta hozni a helyzetet fej-fej melletti küzdelemre. Pedig Hofer (35,05%) első fordulóban 14 százalékpontot vert a Zöldek politikusára (21,34%). Ehhez képest az FPÖ-politikus a szavazatok 51,93 százalékával (1.937.863 szavazat), Van Bellen a 48,07 százalékával (1.793.857 szavazat) állt tegnap este – a levélszavazatok nélkül.
Márpedig előzetesen több mint 885 ezren kérték, hogy levélben adhassák le a szavazatukat, és közülük több mint 700 ezren a megadott határidőig éltek is ezzel a lehetőséggel (Ebben benne van az a 38.931 osztrák, aki külföldön él.) Ez olyan sok szavazat, hogy a döntés hétfő késő délutánra, a levélszavazatok kiértékelésének időpontjára halasztódott, miközben azt lehetett sejteni, hogy a levélben szavazók között többségben lehetnek Van der Bellen támogatói.
Frissítés: A Jobbik gratulál az osztrák nemzetieknek az elnökválasztáson elért eredményhez
A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálattal értesült róla, hogy a várakozások és az osztrák nemzetiek elkötelezett munkájának dacára Norbert Hofernek, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjének hajszál híján, de nem sikerült kivívnia a végső győzelmet az elnökválasztáson - áll Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselőjének közleményében. Alább a folytatás.
Noha Norbert Hofer most nem tudott nyerni, a Jobbik a hétvégén befejeződött elnökválasztást mégis történelmi jelentőségűnek tartja mind Ausztria, mind pedig az európai politika szempontjából. Ez volt az a választás, ahol a XX. század politikai erői már az első fordulóban kiestek, megmutatva az osztrák emberek igényét a valódi változásra.
A Van der Bellen és Hofer eredménye közötti nüansznyi különbség pedig azt mutatja, hogy a nemzeti opciónak igenis van létjogosultsága, az osztrák emberek jelentős része pedig az FPÖ-ben látja azt az erőt, mely Ausztriát vezetni képes. Bízunk benne, hogy a következő megmérettetés után már győztesként gratulálhatunk nekik.
2. frissítés: Hivatalos: Alexander Van der Bellen nyerte az elnökválasztást
Alexander Van der Bellen nyerte az osztrák elnökválasztást - jelentette be hétfő délután az osztrák belügyminisztérium.
Zoom
A bejelentés szerint a Zöldek pártja által támogatott független jelölt a vasárnapi második fordulóban a szavazatok 50,35, míg riválisa, a szabadságpárti Norbert Hofer a voksok 49,65 százalékát szerezte meg.
A 700 ezer hétfőn megszámlált levélszavazat után összesítették a végleges eredményt, amely szerint Van der Bellen alig több mint 31 ezer szavazattal előzte meg Hofert.
A Zöldek pártja által támogatott független jelölt rendkívül szoros versenyben előzte meg szabadságpárti ellenfelét, Norbert Hofert. Alexander Van der Bellen 2 254 484 szavazatot kapott, míg ellenfele 2 223 458-at (50,1 és 49,9 százalék). A 6,4 millió választásra jogosult 72,7 százaléka ment el voksolni, ez összesen 4,6 millió választót jelent.
A sajtó már korábban megszellőztette az eredményt, amire az FPÖ politikusa a Facebookon beismerte a vereségét, ezt követően hivatalossá is vált a döntés, mikor a belügyminiszter, Wolfgang Sobotka (ÖVP) kihirdette az eredményt – írja a Kurier.at.
Korábban írtuk: A zöldpárti jelölt felé húznak a levélszavazatok, megcsappant Norbert Hofer előnye - a tervezettnél hamarabb kihirdethetik az osztrák elnökválasztás eredményét
A tervezettnél hamarabb kihirdethetik az osztrák elnökválasztás eredményét – írja a Die Presse.com. A verseny szoros, az utolsó hírek szerint még tart a levélben elküldött voksok összeszámlálása.
A Die Presse.com-on közölt, 14 óra 13-as adatok szerint csaknem 516 ezer, levélben érkezett voksot számláltak már össze az országban. A szavazatok 61,1 százalékát kapta Alexander Van der Bellen, a zöldek jelöltje, és 38,9 százalékot szerzett Norbert Hofer, a jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje az eddigi adatok alapján.
Az osztrák belügyminisztérium szerint lehetséges, hogy az eredményeket már 15 óra és 16 óra között nyilvánosságra hozzák. Korábban 17 és 19 óra közé tették a lehetséges időpontot.
15 óra előtt nem sokkal közzétett értesülések szerint a levélszavazatoknál hiába hatalmas Van der Bellen előnye, az összesített versenyben Hofer 18 495 vokssal vezet. Vasárnap ugyanakkor még valamivel több mint 144 ezres volt az előnye, ami mostanra jelentősen megkopott. A 117 választókörzetből, úgy tudni, eddig 96-ban végeztek a szavazatszámlálással. Amikor már csak tizenhét szavazókör adatai hiányoztak, Hofer előnye 12 702 voksra olvadt.
Az már biztos, hogy Ausztriának ellenzéki államfője lesz. A HVG szerint a diplomások között Alexander Van der Bellen, a zöldek jelöltje szerzett jelentős mennyiségű szavazatot, Norbert Hofer, a jobboldali Szabadságpárt (FPÖ) jelöltje pedig a munkások között tarolt.
A második világháború óta nem volt ennyire megosztott az alpesi ország, amelyet az elmúlt hetven évben – rövid megszakításokkal – majdnem folyamatosan a szociáldemokraták és a konzervatívok koalíciója határozott meg.
(HVG - Die Presse - Gondola - Kurier nyomán)