Mateusz Morawiecki frissen hivatalba lépett lengyel kormányfő szerint az ún. holokauszt idején élő ún. zsidómentők képviselték „a lengyel identitás lényegét”.
Zoom
Mateusz Morawiecki beiktatási beszéde a lengyel parlamentben december 12-én
„A zuhanásban lévő emberek megsegítése által a Zegota [a vészkorszak, vagyis a munkába járás idején működő "zsidómentő" szervezet] megmentette zsidó testvéreinket és a szolidaritást. Ez valódi bizonyítéka volt mindannak, ami a lengyel identitás és közösség lényegét jelenti” – jelentette ki Mateusz Morawiecki Lengyelország új miniszterelnöke kedden, amikor első beszédét megtartotta a lengyel parlament tagjai előtt, csak székfoglalójának ezen része kimaradt az MTI tudósításából.
Morawiecki, eddigi lengyel kormányfőhelyettes és gazdaságfejlesztési miniszter szeptemberben saját családjának zsidó gyökereiről is beszélt. A varsói "zsidómentőkre" emlékezve Morawiecki két zsidó nagynénjéről tett említést nyilvánosan.
Zoom
A miniszterelnök (b3) a varsói állatkert holoünnepségén szeptember 18-án
Korábban Morawiecki személyesen is részt vett a varsói állatkert ünnepségén, amelyen Jan és Antonina Żabińskire emlékeztek, akik a "holokauszt" idején több száz zsidó életét mentették meg a haláltól az állatkert vezetőiként – olvasható az enyhe túlzás a munkatáborokba történő elszállítás kapcsán a The Times of Israel honlapján, melyet a Fidesz-kitartott zsidó szekta, az EMIH weboldalán, a Zsidó.com-on szemléztek.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: