Nem gondolta volna
Barack Obama amerikai elnök megismételte szerdán elnöki esküjét, amelyet az egy nappal korábbi hivatalos ünnepségen a legfelsőbb bíróság elnökével együtt sikerült alaposan elrontania. Az újrázásra titokban került sor, az eseményről nem értesítették a sajtót, kamera sem rögzítette. Ezúttal sikerült, igaz, most a Biblia hiányzott...
Az eskü rossz elmondásának nincsenek jogi következményei, és a Fehér Ház közlése szerint csak elővigyázatosságból ismételték meg. „Készen állok, és most nagyon lassan csináljuk” - mondta Obama az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának elnökének, aki a megismételt eskütételt is levezényelte. A Fehér Ház térképszobájában letett eskü szövegét most hiba nélkül sikerült elmondani.
Az eseményt csak azután hozták nyilvánosságra, hogy egy újságíró kiszimatolta; meghallotta ugyanis, hogy David Axelrod, Obama főtanácsadója megköszöni John Roberts főbírónak, hogy tiszteletét teszi a Fehér Házban.
John Roberts, a Legfelső Bíróság elnöke, aki a keddi beiktatási ünnepségen föleskette Barack Obamát, szerdán reggel fél nyolc után öt perccel megjelent az elnöki hivatalban, és föltette a kérdést Obama elnöknek: "Készen áll?"
Az eseményről nem értesítették a sajtót, kamera nem rögzítette, és csak azután tettek közzé róla fotót és hangfelvételt (szerdán este!), hogy a CNN hírtelevízió fehér házi tudósítója tudomást szerzett az eseményről.
Az elrontott eskütétel után kritikák garmadáját fogalmazták meg, elsősorban az újságok internetes kiadásainak olvasói leveleiben, de például a The New York Post hasábjain is, sőt: Chris Wallace, a republikánusokhoz közelálló Fox-televízió főkommentátora már egyenesen úgy fogalmazott: "kérdéses, hogy Barack Obama valóban elnöke-e az Egyesült Államoknak? Hiszen nem az eredeti esküszöveget mondta el. Elképzelhető, hogy ez a bíróságon fejeződik be..." Jóllehet, a Fehér Ház jogi főtanácsadója, Greg Craig szerdán írásbeli közleményében úgy fogalmazott, hogy a keddi eskütétel érvényes volt, azért Obamáék úgy döntöttek: alkalmasint mégis jobb még egyszer letenni az esküt.
A Fehér Ház jogtanácsosának közlése szerint csak elővigyázatosságból ismételtették meg Obamával az esküt, a Fehér Ház azon a véleményen van, hogy az elnök egy nappal korábban megfelelő módon felvette hivatalát.
Az amerikai alkotmány szövege szerint az új elnök január huszadikán, délben került hatalomra. Egy amerikai alkotmányjogász úgy vélekedett, hogy az eskü elrontásának nincsen jogi hatása.
(FH nyomán)
Korábban írtuk: "Egy ismétlés nem árthat" - nem az alkotmány által előírt esküszöveget makogta el Obama

Menő tesó lett
Meglehet, sok százmillióan értékelték az új amerikai elnök, Barack Obama teljesítményét, hogy kívülről, folyékonyan elmondta előre megírt, bő negyedórás beszédét, ám a rövid elnöki eskütétel már nem sikeredett ennyire gördülékenyre. Pedig csak annyi lett volna a feladat, hogy megismételje John G. Roberts legfelsőbb bíró szavait - adja hírül az MTI, melyről nagyon nehéz lenne azt állítani, hogy fajgyűlölő, gonosz rasszista és munkatársai Ku Klux Klán-tagok volnának. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert két (2 darab) gyönge lelkű olvasónk szóvá tette, miért bántjuk szegény embert. Valószínűleg örülnünk kellene a fehér faj és kultúra újabb dicső győzelmének...

Imígyen cincálja tovább a faji szabadságharcos naiv csodálóinak lelkét az MTI fasizálása: Már a start se sikerült... A főbíró még be se fejezte az első mondatot, amikor Obama már belekezdett, így aztán kétszer is elmondta, "Én, Barack Hussein Obama".
Ezután Robertsnek sikerült meglepnie Obamát a szöveg kissé improvizált változatával, amelyben tarka nyelvtani kavarodás született. A birtokviszonyból részeshatározói viszony lett, és - bár az angolt tartják a világ egyik legrugalmasabb nyelvének -, a "híven" módhatározónak se sikerült a helyére kerülnie.
Az alkotmányos szöveg szerint helyesen így hangzik az eskü: "híven gyakorlom az Egyesült Államok elnökének tisztét", Roberts viszont a híven szót a mondat végére helyezte. Obama felfigyelt a hibára, és megállt, a rövid kínos szünet után a főbíró így ismét nekigyürkőzött. Most már előrekerült a jelző, ám ezúttal az igével gyűlt meg a baja, azt ugyanis elhagyta. Hogy a zavar teljes legyen, Obama erre most a bíró első - hibás szórendű - változatát mondta fel.
Ezután már minden ment, mint a karikacsapás, sikerült végigmondani a 35 szavas esküszöveg hátralévő részét, beleértve a végén az alkotmány szerint különben nem kötelező "Isten engem úgy segéljen!" fordulatot is.
Alighanem lesznek, akik majd hosszan elvitáznak arról, vajon a nem egészen hibátlan szöveg ellenére érvényesnek tekinthető-e az eskü. De ez a vita inkább csak akadémikus, hiszen kevéssé valószínű, hogy akadna bíróság, amelyik ítélkezni akarna az ügyben. Jogászok szerint Obamának nem kell aggódnia, hogy elnöksége nem törvényes, de általában az a véleményük, hogy egy ismétlés nem árthat.
Amire van is példa. Az Egyesült Államok harmincadik elnöke, Calvin Coolidge közjegyző apja előtt tette le az esküjét, majd, amikor szóvá tették, hogy ez az alkotmányba ütközhet, megismételte a Legfelsőbb Bíróság bírója előtt. Chester A. Arthur, a 21. amerikai elnök pedig első alkalommal otthonában, majd két nappal később Washingtonban is letette az esküt.
Korábban írtuk: Nagy nehezen letette az esküt Obama - kétszer is belesült

Letette az esküt Barack Hussein Obama II, az Egyesült Államok 44. elnöke. A szokásoknak megfelelően előtte tett esküt alelnöke, Joe Biden.

Becslések szerint egymilliós tömeg volt kíváncsi, hogyan mondja el azt a bizonyos 35 szót az Egyesült Államok 44., és egyben első néger elnöke. Mi tagadás, öt percnyi gyapotszedés biztosan jobban ment volna neki.


Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke próbálta a maki szájába adni. Nem volt könnyű dolga. A butuska néger az eskütételkor mellesleg arra a Bibliára helyezte a kezét, amelyet elődje, a 16. elnök, a nigger munkaerő megfelelő felhasználását biztosító korrekt intézményt sajnálatos módon felszámoló Abraham Lincoln is használt 1861-ben - ezzel is jelezve, mennyire fontos számára a faji alapú (esetében fehérellenes) politizálás.

Először Joe Biden megválasztott alelnököt iktatták be hivatalába, majd Barack Obama tette le az elnöki esküt a Capitolium nyugati oldalán rendezett ünnepségen - a szövegbe többször is belesült.



Kedd délben beiktatási beszédében azt mondta: Amerika sok és nehéz kihívással néz szembe, amelyeken nem lehet könnyen vagy rövid idő alatt túljutni, de Amerika le fogja küzdeni a nehézségeket. Vele, aki, mint láthattuk, igen tehetséges ember.

Arról is beszélt, hogy Amerika a válság közepén van, háborút folytat az "erőszak és a gyűlölet ellen" (tehát továbbra is ők az abszolút igazság egyedüli birtokosai, mindenki más hülye vagy terrorista - a szerk.), és a gazdaság helyzete nagyon meggyengült a mohóság és némelyek felelőtlensége miatt (Nyilván a grönlandi eszkimók mohósága és feleleőtlensége, nem a Wall Street-i cionista bankárkaszt miatt - a szerk.).



Obama köszönetet mondott Bush volt elnöknek "a nemzet érdekében tett szolgálatáért", jelezve, alapvetően helyesli cselekedeteit, sejtetve ugyanakkor, mit várhatnak tőle a naiv bizakodók.
(Kuruc.info MTI nyomán, képek: Reuters)