Oroszország a Teherán ellen beharangozott újabb szankciók ellenére is leszállítja Iránnak az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert - közölte pénteken az orosz Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnöke.


Mihail Margelov szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezete nem fogja érinteni a már hatályos orosz-iráni megállapodásokat. Tudnunk kell, hogy Oroszország felelős szállítója külföldi piacokra irányuló termékeinek, és nem érdekünk a Közel-Kelet felfegyverkezése - idézte az Interfax orosz hírügynökség Margelovot.
Izrael és az Egyesült Államok is arra kérte korábban Oroszországot, hogy ne teljesítse a fegyverszállítási szerződésben foglaltakat, mivel az SZ-300-as rakétarendszerrel Irán megakadályozhat bármilyen légitámadást az iráni létesítmények ellen.
A világ egyik leghatékonyabb rakétarendszeréről van szó, melynek teljesítménye az amerikai Patriot rendszerhez hasonlítható. Irán egy 2005-ös szerződés keretein belül egyébként már kapott 29 darab orosz gyártmányú Tor-M1 légvédelmi rakétarendszert, 700 millió dollár összértékben.
A rendszer az alább látható működésű, továbbfejlesztett SZ-400-hoz hasonló:
 
 
Diplomaták korábban úgy nyilatkoztak, hogy az új büntetőintézkedések az SZ-300-asokra is vonatkoznának. Az orosz állami fegyverexportáló vállalat, a Roszoboronexport szóvivője is azt mondta csütörtökön, hogy alkalmazkodni fog a szankciókhoz, ha azok fegyvereladási tilalmat is tartalmaznak. "Az ENSZ minden szankciója kötelező a fegyverexportáló országokra" - mondta.
Ez a cég kötött szerződést Iránnal SZ-300-as típusú légtérvédelmi rakétarendszer eladásáról, de még nem szállította le a rakétákat. Moszkva "műszaki gondok" miatt halasztgatja az Izraelt és bérenceit nyugtalanító szerződés teljesítését.
(MTI - Háború Művészete nyomán)
Kapcsolódó: