A Profibox Promotion bokszolója, Galánta kedvence, „Tomi Kid” Kovács Tamás (15 győzelem – 0 vereség) péntek este megszerezte a WBF félnehézsúlyú vb-címét, miután nagy csatában, de egyhangú pontozással legyőzte a kenyai Samson Onyangót.



Senki sem számított könnyű mérkőzésre a kellemetlen stílusú, kiismerhetetlen mozgású hórihorgas Onyango ellen, azonban arra sem, hogy a kenyai ilyen kemény feladat lesz. De Kovács Tamás okosan oldotta meg az afrikai kérdést, és egy dulakodós mérkőzésen megérdemelten nyert.
Az első két menetben a felvidéki magyar fiú volt fölényben, de a következő körben Onyango váltott, ami Kovácsot is változtatásra kényszerítette. Úgy tűnt, „Tomi Kid” feladta azt a tervét, hogy gyorsan végez ellenfelével, helyette felvette azt a sebességet, ami egy 12 menetes bokszmérkőzés sikeres megvívásához kell. Onyango lecövekelt a ring közepén, Kovács körbebokszolta, és támadásai hatékonynak bizonyultak. Kovács balhorgai a 7. menettől pontosabbak lettek, így egyre többször tolta hátra ellenfelét, de sok volt a dulakodós jelenet is.



Onyango nagyon szépen helytáll, azonban csak egyszer, a 12. menet utolsó fél percében tudta elkapni Kovácsot, akinek sikerült átvészelnie a kritikus pillanatot, majd pár másodperccel később véget ért a mérkőzés. Az eredményhirdetés előtt nyilvánvaló volt, hogy „Tomi Kid” szoros küzdelemben egyértelműen jobban teljesített ellenfelénél. Szerencsére a három pontozóbíró is így látta: 117-112 (Jan Sedlak - szlovák), 117-112 (Döry Miklós - magyar) és 116-114 (Ernst Salzgeber - osztrák), vagyis egyhangú pontozás.
A mérkőzés után sokáig ünnepelték a győztes galántai bokszolót, de vesztes Samson Onyangót is, aki már a ringben, majd a sajtótájékoztatón is elismerte, ellenfele ezen az estén jobb volt nála.
„Kellemetlen és veszélyes ellenfél volt Onyango. Látszott rajta, hogy győzelmi szándékkal érkezett Galántára” – értékelt szombaton a mérkőzés promótere, Petrányi Zoltán, aki a küzdelem alatt Nagy Zoltán ringsegédjeként is szerepet vállalt. „Tamás komoly feladatot kapott, és sikerült megoldania. A nagy szíve és a közönség segített átjutnia a holtpontokon. Már egy-két órával a mérkőzés után érkezett ajánlat más szervezettől címmérkőzésre, de semmit nem kapkodunk el. Most az elsődleges feladat a pihenés és a regenerálódás. Az ünnepek után leülünk Tamás szponzoraival, és megbeszéljük, hogy merre tovább” - mondta Petrányi.
(monokli.com nyomán)