A Közgép újabb közbeszerzéseket nyert: konzorciumtársaival hulladékkezelőt építhet Jánossomorján, az érdekeltségébe tartozó cég pedig utastájékoztató eszközöket szállít a GYSEV-nek.

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. újabb munkát nyert el konzorciumtársaival együtt, ezúttal a jánossomorjai hulladékválogató- és kezelőművet építheti meg nettó 1,46 milliárd forintért. Az építés a Mosonmagyaróvári nagytérségi települési szilárd-hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése című projekt keretében uniós és magyar támogatással valósul meg. A beszerzés során a WKG-2012 Konzorciumnak, azaz a Közgépnek, a West Hungária Bau Kft.-nek és a Geohidroterv Kft.-nek a technológia szállítása mellett létesíteni kell egy kezelő és egy válogató csarnokot, szociális épületet, ezekhez kapcsolódóan utakat, parkolót, valamint kiépíteni az energia- és vízhálózatot. A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás közbeszerzési tájékoztatója szerint ketten tettek ajánlatot, azonban a másik ajánlattevő nevét nem közölték.
A Közgép konzorciumtársaival már részt vesz nettó 1,71 milliárd forintért a szabolcsi és borsodi bezárt hulladéklerakók rekultivációjában, Heves megyében és térségében nettó 3,77 milliárdért, Dél-Balaton és Sió Völgye térségében 2,6 milliárdért, Kaposvár és térségében 1,44 milliárdért, valamint kivitelezője a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási programnak is (három közbeszerzés eredményeképpen), 14,55 milliárd forintért.
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-től (GYSEV) is újabb megbízást kapott a Közgép, illetve az érdekeltségében lévő - a Transdanuvius 2000 Távközlési és Közlekedésautomatikai Építő Kft.-n keresztül -, szombathelyi székhelyű Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft. (DTB, korábban MÁV-cég). Utastájékoztató rendszereket telepíthet három vasútvonal-szakasz kilenc állomásán, nettó 229,7 millió forintért. A beszerzés becsült értéke nettó 230 millió forint volt, ám az három részteljesítésre, összesen 17 állomás felszerelésére vonatkozott, de a keretösszeg csak az első részre, kilenc állomásra lesz elég. A másik két részteljesítésre magas árajánlatok érkeztek. Csak a DTB tett ajánlatot, a már márciusban aláírt szerződése hat hónapra szól - derül ki a Közbeszerzési Értesítőben a napokban közzétett tájékoztatóból. A DTB utastájékoztató rendszert telepít, hangrendszert, lcd peronkijelzőket, monitorokat, interaktív info oszlopokat és induló-érkező táblákat szállít.
A több vasúti projektben is részt vevő Közgép tavaly augusztusban négy évre, nettó 700 millió forint keretösszegű megbízást kapott a GYSEV-től pályaépítő és karbantartó nagymunkagépes feladatok ellátására, konzorciumtársa a Swietelsky Vasúttechnika Kft.
(Napi)
Kapcsolódó: