Ráadásul mindkét eset ugyanabban a megyében történt, és ugyanaz a megyei lap adta hírül őket. Úgy látszik, Hajdú-Biharban különösen elviselhetetlennek találják a holokamuipar gyárai bűzlő kéményeinek mindent beborító, hányingerkeltő és totális szellemi leépülést okozó füstjét...
Zoom
I. eset: Baon.hu, 2014.9.16., 16:40: Vádjavaslat a „holokamuzás” miatt
Debrecen – Ágoston Tibor a doni áttörés évfordulóján elmondott beszédében „szándékosan tévesztett szót”.
Vádemelést javasol a nyomozóhatóság a jobbikos Ágoston Tiborral szemben. Az önkormányzati képviselő idén januárban a doni katasztrófa megemlékezésen tartott beszéde miatt „került bajba”, – a büntetőjogi megfogalmazás szerint – a nemzeti szocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A helyszíni felvételek tanúsága szerint a képviselő a holokausztot előbb „holokamuként”, majd „holokasztként” emlegette.
Korábbi kérdésünkre Jónáné dr. Pocsai Edit megyei főügyész azt írta, az eseményen Ágoston Tibor a holokausztot szándékos szótévesztéssel, jelentéktelen színben feltüntető nyilvános beszédet tartott. A politikust júliusban hallgatták ki gyanúsítottként.
Dr. Gellén Krisztina, a megyei főügyészség szóvivője kedden közölte: a megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, a keletkezett iratok szeptember 10-én megérkeztek a Debreceni Járási Ügyészségre. Jelenleg azok vizsgálata folyik, vádemelésre egyelőre nem került sor. Erre az ügyésznek az iratok hozzá érkezését követően 30 nap áll a rendelkezésére, és kell döntenie a vádemelésről.
Kerestük Ágoston Tibort, ő azonban nem kívánta kommentálni a hírt.
II. Baon.hu, 2014.09.16., 18:52: Egy nyilvános komment miatt kell felelnie
Debrecen, Berettyóújfalu – A Facebook is nyilvános térnek számít, ahol egy-egy bejegyzésnek, hozzászólásnak is komoly, akár büntetőjogi következménye lehet. Ez a tanulsága annak az esetnek, ami során egy közösségi oldalon megjelent kommentből lett büntetőügy.
Szerzője azt juttatta kifejezésre, hogy tagadja a holokauszt megtörténtét. Vele szemben a Berettyóújfalui Járási Ügyészség emelt vádat nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt.
Jónáné dr. Pocsai Edit megyei főügyész kérdésünkre azt mondta: a nyomozás során megállapították, a feljelentésben kifogásolt bejegyzés megtalálható a közösségi oldalon, ami egy konkrét személyhez köthető. Az oldalhoz bárki hozzáférhet, az ott leírtakat bárki megismerheti, így a holokauszt-tagadást kifejező hozzászólás a nagy nyilvánosság előtt történt – írta. A bűncselekményt a Btk. három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti.
Úgy tudjuk, a vádlott egy szélsőjobboldali körökben ismert megyei író, zeneszerző.
Kapcsolódó: