Tisztelt Hölgyek és Urak, kedves rendszerváltó Bajtársak!
Ahogy Pongrátz Gergely mondta: kimentek a tankok, bejöttek a bankok. De hozzátehetjük: Biszku Béla meg itt maradt. A Rózsadombon. Senki sem háborgatta, igaz, kényesen kerülte is a nyilvánosságot, nehogy reflektorfénybe kerüljön. Aztán eljött az ún. fülkeforradalom, és később röhögve nézte, ahogy a Fidesz hétről-hétre leszavazza a kommunista luxusnyugdíjak megvonását célzó jobbikos törvényjavaslatnak még a napirendre vételét is. Biszku ekkor rájött, hogy az élet igenis habos torta, így előbújt, s még Kádár János szobrának nyilvános avatásán is részt vett legutóbb. Merthogy az önkényuralmi rendszernek így is emléket lehet állítani manapság, egy bíróság meg is állapíthatná: „erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos”.
Ez már a kommunizmus, vagy lesz ennél még rosszabb is? – kérdezte az átkosban az egyszeri magyar ember, de azt biztosan nem gondolták, hogy a rendszer megbukása után elszámoltatás helyett hatalomátmentés következik. Tán még Biszku elvtárs is azt hitte: a vörös csillagos címert mindenhonnan leakasztják majd, őt pedig fel. Csakhogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét! Így a mai napig egykori ügynökök befolyása alatt lévő Fidesz már 1991-ben nemet mondott az ún. Zétényi-Takács igazságtételi törvényjavaslatra. Sőt: a Fidesz volt az egyetlen párt, mely akkor egységesen nemmel szavazott arra a szerény elszámoltatási indítványra is.
De a társadalmi széllel szemben nem lehet, így a szélkakas Orbán Viktor ezt mondta 2010 márciusában: „Dolgunk, sőt kötelességünk, hogy amikor erre módunk lesz, és lesz, akkor végére járjunk, kit milyen politikai és törvényi felelősség terhel az ország tönkretételéért. A felelősségre vonással nem a múltnak tartozunk, hanem a jövőnknek” – mondta Orbán a választások előtt, melyen aztán a Fidesz közel 53%-os eredményt ért el. Betegre nyerték magukat, s ennek egyik fő eredője a kampányban szinte naponta hangoztatott elszámoltatási ígéret volt. Erre a magyar népnek elementáris igénye van, és erre ráérzett a választások előtt a Fidesz is. Hogy aztán szembeköpje saját szavazóit. – Na és? – mondaná erre Horn Gyula, akit 80. születésnapja alkalmából nemrég köszöntött Orbán, elismerését fejezve ki pufajkás elődjének.
Ez már a Nemzeti Együttműködés Rendszere, vagy lesz ennél még rosszabb is? Nem tudhatjuk. Annyi biztos, hogy a rákosista alkotmány helyére egy hasonlóan egypárti alaptörvény került, melyet a húsz másik poszt-kommunista országgal szemben, nálunk csak a kormányoldal szavazott meg. Egyetlen jobbító, módosító javaslatot sem fogadtak el, például azt sem, mellyel kizártuk volna a közéletből, aki tevékeny szerepet vállalt a korábbi szocialista államélet irányításában, vagy aki az állampárt vezető tisztségviselőjeként vagy a fegyveres szervezetek vezetőiként közreműködött a magyar nép elnyomásában, a kommunista diktatúra fenntartásában. Így ebben az állítólagosan új rendszerben is állami cégvezető vagy épp pl. országgyűlési képviselő maradhat az egykori cenzor Lendvai Ildikó, az MSZMP KB-tag Kovács László vagy a KISZ KB-titkár Gyurcsány Ferenc. Egyik sem különb a Mátsiknál!
Persze ehhez az ún. lusztrációs javaslatunk megvalósításához is szükség volna előbb az állambiztonsági múlt (többek közt az ügynöklisták) feltárására, akárcsak a kommunista luxusnyugdíjak megvonása érdekében, hogy pl. tudjuk, melyik tartótiszt vagy épp ügynök kap spicliségéért folyósított korabeli jövedelme alapján ma is akár több százezres nyugdíjat. Mert a mi javaslatunk nem csak egy-két szimbolikus Biszku Bélával intézné el a dolgot, ahogy fogja egyszer a Fidesz, ha egyáltalán fogja. A Jobbik javaslata több ezer embert érint, évi több milliárd forintot jelent. Kormányra kerülésünk esetén megszüntetjük nyugdíj-privilégiumát az MSZMP Központi Bizottságának tagjaitól kezdve a vérbírókon-vérügyészeken keresztül a békepapokig mindenkiét, aki az önkényuralmi rendszer egykori fenntartásáért jut ma is jövedelemhez.
Biszku Béla pedig már elmúlt 91 éves… Egyik szomszédja ezt írta nekem „Béla bá” mindennapjairól: „Amikor egészsége jól szolgál, nagyjából otthon van, tévézik, elmegy teniszezni a Folyondár utcába, néha átjönnek gyermekei/unokái látogatóba hozzá. Régebben, amíg jobb fizikai állapotban volt, eljárt vadászni. A hőn szeretett (már-már imádott) trófeái odalent, a teremgarázs falán pihennek” – írta egy magunkfajta szomszédja, sietve hozzátéve persze: ő senkit nem bátorít semmire…
Biszku Béla ölni tudna a nyugdíjáért, de erre már nincs szükség. A Fidesz napirendre tűzni sem hajlandó a kérdést, miközben pl. épp most hétfőn hoztak egy újabb személyre szabott törvényt: Antall Józsefné kiemeltebb nyugdíjazása érdekében. Mert a rendszerváltást kisiklató kormányfő özvegyének plusztámogatására van pénz, erre van törvényhozási energia. Meg arra, hogy kifogják a társadalmi szelet a Jobbik kettőskereszt árbocán feszülő trikolór vitorlájából, így tavasszal elfogadták egy töredékét a javaslatunknak: a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat felülvizsgálják, merthogy a „Vörös csillag érdemrend” vagy épp a „Fegyveres harcokban részt vett partizán” kitüntetések után – alanyi vagy özvegyi jogon – még most is évente 200 millió forintot fizetnek ki ezernél is több személynek.
De ez nem érinti Biszku Bélát, aki nem valamiféle kitüntetése után kap havi több százezres nyugdíjat, hanem pl. azért, mert az 1956 utáni megtorlásokat irányító belügyminiszterként több fizikai megsemmisítésre adott utasítást. Kitüntetése tán csak az a Sánta kutya-díja van, amit a kommunista bűnök tagadásáért kapott nemrég. Akkor jobb híján ezért jelentette fel őt Szilágyi György képviselőtársam, azonban több mint két év elteltével sem született ítélet (a bíró alkotmányellenesnek ítélte a passzust), miközben párhuzamosan az ún. holokauszt tagadásáért (egy bő évvel későbbi eset miatt) már példátlan büntetést szabtak ki.
Mikor akasztják a hóhérokat? – olvashatjuk a költői kérdést itt az egyik transzparensen, a válasz azonban meglehetősen prózai: még előzetes letartóztatásba sem helyezik a legfőbb gyilkosokat sem, sőt luxusnyugdíjjal jutalmazzák őket Orbánék. Biszku Béla is boldogan él, míg meg nem hal, jogerős ítélettől már nem kell tartania életében.
Kedves Béla Bácsi! Bújjon elő a függöny mögül, jöjjön ide a kerítéshez, ne csak ÁVH-sokkal a háta mögött legyen olyan bátor! Nem kell félni, nem fog fájni. Mondhatnánk: Érted jöttünk elvtárs, nem ellened!
Tisztelt Honfitársak!
A kormányzat antikommunista intézkedései kimerülnek a preambulumok szintjén. Elintézik a dolgot például afféle közhelyszerű alapigazságok kinyilvánításával, mint hogy az MSZMP jogutódja az MSZP. Köszönjük, ezt eddig is tudtuk, inkább érdemi intézkedéseket szeretnénk! Úgy tűnik, a Jobbik kormányra kerülésére vár a három legfontosabb antikommunista követelésünk megvalósítása: az ügynöklisták feltárása, a pártállami vezetők közéletből való kizárása és luxusnyugdíjak megvonása.
Néhány biztató, reményt adó példát is szeretnék mondani. Hosszú nyomásgyakorlásunk után a hazaáruló Károlyi Mihály szobrát végre eltávolították az Országház mellől. Igaz, Siófok fideszes vezetése visszaállította saját közterületükre. A budapesti Kossuth térre árnyékot vető, önkényuralmi jelképeket is megjelenítő obeliszk pedig még mindig marad, bár legalább arra büszkék lehetünk, hogy a szabadságról elnevezett téren 2004 óta kordonok közé kell zárni ezt a kommunista gyalázatot a népharag elől, melynek olykor vörös festékben való megnyilvánulása nyilvánvalóan „erkölcsileg pozitív és társadalmilag hasznos”.
Ígértem még kapaszkodót: itt van hát Pongrátz Gergely öröksége. A Corvin köz legendás parancsnoka a Jobbik zászlóbontó gyűlésén könnyeivel küszködve mondott egy rövid beszédet, sokunkat meghatva ott már akkor, 2003-ban, de érdemes megtekinteni e videóját az interneten manapság is, én rendszeresen megteszem. Tavaly elértük, hogy Czeglédi János fővárosi képviselőnk kezdeményezésére a XIV. kerületben Pongrátz Gergelyről teret neveztek el, hamarosan pedig talán szobrot is avathatunk ott. Felemás azonban a helyzet, ha arra gondolunk, hogy még nem tudtunk állami támogatást kiharcolni az általa Kiskunmajsán alapított, az ország egyetlen 1956-os múzeumának. És miközben egyetlen közterület sem viseli sehol a névtelen hősökre utaló Pesti Srác – vagy épp Budai Srác – nevet, Magyarország még mindig tele van kommunista utcanevekkel, az ezt betiltó módosító javaslatot is lesöpörték az új önkormányzati törvény elfogadásakor. A kettős mérce leginkább a kárpótlásoknál mutatkozik meg: míg az ún. holokauszt alapján számtalan jogcímen jár jóvátétel, addig a kommunizmus áldozatai csak erkölcsi elégtételt kapnak. Apropó: Hol van most Efraim Zuroff? Vagy az elvtársak bűne bocsánatos? Soha többé! Soha többé kommunizmust!
Orbán Viktor 2010. október 23-án azt mondta, hogy a „kétharmados forradalommal” véget ért az ’56-osok harca. Bizonyos értelemben persze a pufajkás Horn Gyula is ’56-os, az ő végső harca valóban lezárult: börtön helyett luxuskórházi ellátást kap közpénzből, Orbán Viktor személyes közbenjárására. De a mi ’56-osaink, köztük Murányi Levente harca nem ért véget, ezért is vagyunk most itt. Rendszerváltás nem, csak módszerváltás volt. Kimentek a tankok, de bejöttek a bankok. Biszku Béla meg itt maradt.
A nemzetközi helyzet pedig csak fokozódik… Így változtak az erőviszonyok is: ma már a hazai helytartók nem Moszkva, hanem Brüsszel, Tel-Aviv vagy éppen Washington útmutatásait keresik, amint azt a WikiLeaks által kiszivárogtatott, botrányos jegyzőkönyvek is bemutatják. Az MSZP és a Fidesz politikusai rendszeresen raportra járnak az amerikai nagykövetségre, és még gondolhatjuk, hova. A háttérhatalmak kiszolgálói egy dologban egyetértenek: nem kommunista gyilkosokat, hanem a Jobbik Magyarországért Mozgalmat tekintik legfőbb ellenségüknek, mely ellen nagykoalícióban tudnak küzdeni. A frontvonalak tehát tiszták, a nemzeti ellenzék az egyetlen alternatíva. Biszku Béla és az őt, illetve luxusnyugdíját védelmező kormány még a helyén van, de csapataink már harcban állnak. Aki magyar, de legalábbis aki akar, velünk tart. Győzzön a Jobbik!
