A Kuruc.info Facebook oldalát letiltató, a magyar nemzeti gondolatot csírájában elfojtani kívánó - és ehhez állami pénzeket is kapó - zsidó gárdás Bodnár Dániel olyannyira sikeres üzletember, hogy közpénzeket elnyelő, adósságot hátrahagyó cégei szinte mind felszámolás alatt állnak, több tízmilliós tartozásai és köztartozásai vannak. Nem mellesleg volt főszerkesztője szerint még buzi is. Néhány dokumentummal is kedveskedünk kitartó olvasóinknak.

Ószövetségi arc, ószövetségi mentalitás
A csaló zsidó több cégben is érdekelt, ezeket vettük górcső alá. Ezek közül kettő már felszámolás alatt van. Számos végrehajtás indult ellenük sokmilliós tartozás miatt. A cégiratokat természetesen mellékeljük. Ezek tanúsága szerint Dánielünk lakcíme 1029 Bp., Tamara u. 28., született 1977. szeptember 6-án, anyja Fóti Edit, adóazonosítója 8404251460. Arrafelé (Máriaremetei út) szenvedi el kirekesztettségét és üldöztetését Gerendás Péter, „világhírű” zenebohóc és gyerekgyáros is.
A cégiratok szerint létezik a sharpmedia@gmail.com és a gloriakft@gmail.com, valamint a bodnar.daniel@timeoutbudapest.hu e-mail címe.
A cégnyilvántartásban még tiszta SHARP MEDIA Kft.-ben ügyvezető, de nem tulajdonos. Ennek címe: 1021 Bp. Hűvösvölgyi út 95. A. ép. 1/3. Itt leendő ügyfelei által akár személyesen is felkereshető.
A felszámolás alatt lévő D-E-G Lapkiadó Kft.-ben csak korábban lehetett ügyvezető, most már a felszámoló képviseli a céget... Ebben a tulajdonos a másik két cég, a SHARP MEDIA Kft. és a GLÓRIA KIADÓ Kft. A mellékletekben szerepel egy vállalkozási szerződés, amelyből kitűnik, hogy ez a zsidóbűnöző állami pénzeket is jócskán kapott nonprofit cégeken keresztül. 
A szintén felszámolás alatt álló GLÓRIA KIADÓ Kft-ben Bodnár Dániel az egyik tulajdonos, a másik pedig Bodnár János (anyja Kraus Klára), aki nyilvánvalóan a zsidóbűnöző apja. Kraus Klára pedig a nagyanyja (ld. Bodnár Dániel iwiwes adatlapján a Kraus becenevet), aki értelemszerűen belefulladt az auschwitzi strandmedencébe, és most kapják utána a kemény kárpótlásokat (bár a jelek szerint a családból mindenki egészségesen, abból profitálva vészelte át a holokamu időszakát), amikből a II. kerületi ingatlanra is futja, némi egyéb helyről származó lopott pénzzel megtámogatva.
A GLÓRIA KIADÓ Kft. legutolsó mérlege és egyszerűsített éves beszámolója 6. oldalán található adatsora szerint csak ez az egy felszámolás alatt álló cég több mint 60 millió forinttal tartozik a hitelezőknek, köztük jó pár millióval az államnak is (azaz jó zsidóhoz illően, sokmilliós köztartozást is felhalmozott, aminek kifizetésében érdekes módon az ADL nem kíván támogatóként fellépni). Nyilvánvalóan senki sem fog a pénzéhez jutni. Szép kis családi vállalkozás!
A tudakozó szerint a Tamara utcai címen egy publikus szám van, ami Bodnár Eszter nevén szerepel, mindenképpen alkalmas a családtagok hogyléte felőli érdeklődésre: 70/600-9525.
II. kerület, Tamara u. 28. Erről a magaslatról nézheti le a gazdanépet a csaló zsidó.
A parkoló autótól jobbra van egy lépcsőlejáró, az vezethet a házhoz, mert jobbra a 26. szám van beazonosíthatóan, balra pedig a 30. szám. A ház a parkoló mögött, lentebb helyezkedik el, egy fehér kerítés van előtte, azon egy „eladó” feliratú tábla, ezzel a telefonszámmal: 20/919-7959. Ez is valamelyik Bodnáré lehet. Persze mindezt a helyszínen deríthetik ki igazán a lelkes érdeklődők. A fotó másfél éve készült.
Az már csak hab a tortán, hogy a Bodnár által meglopott Bede Márton (Dávidunk volt főszerkesztője a Time Out Budapestnél) még "fajtija" homokosságára is utalt egyik írásában. Cenzorunknak állítólag van felesége és két gyereke, de ne feledjük, Fodor Gabriella is megnősült...
Tehát ez a "sikeres üzletember" kapott újabb 42,5 millió forintot a "nemzeti ügyek" kormánya által az adófizetők pénzéből, hogy cenzori feladatokat lásson el az őt eltartókkal szemben. Az már nem is meglepő, hogy januárban még azt hazudta, hogy "sem nem az állam, sem nem a különböző ködös pályázati rendszereken kíván élősködni a közösség önszerveződése".
Az is említésre méltó még, hogy Bodnár Dániel (aki itt még Bodnár Krausz Dánielként szerepelt) és Köves Slomó az ÉS-ben „Cenzúrázatlan gondolatok” címmel jegyeztek egy írást, mint a szabad vélemény-nyilvánítás elkötelezett hívei. Persze csak a szokásos talmudista hozzáállásról van szó: addig tart a vélemény szabadsága, ameddig a zsidó érdeke.
Kuruc.info - Skorzeny tényfeltáró munkája alapján
Dokumentumok
A felszámolás alatt álló D-E-G Lapkiadó Kft. cégkivonata
Zoom
Zoom
Zoom
D-E-G Lapkiadó Kft. csaknem bruttó 8 millió forintnyi megbízása
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
A több mint 60 millió forintos tartozást felhalmozó GLÓRIA KIADÓ Kft. cégkivonata
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
A GLÓRIA KIADÓ Kft. legutolsó mérlege és egyszerűsített éves beszámolója
Zoom
Zoom
Zoom
A SHARP MEDIA Kft. cégkivonata
Zoom
Zoom