Szegedi Csanád a Magyarországon tanuló izraeli orvostanhallgatóknak tartott előadásában szorgalmazta, hogy hozzá hasonlóan minél több zsidó ébredjen a zsidóságának tudatára, mert ez az egyetlen módja az antiszemitizmus megfékezésének. Az előadás moderátora, fordítója Oberlander Baruch rabbi, Szegedi megtérésének egyik egyengetője volt - írja a Sturem vallásos hírportál.
Azt ismét nem kérdezték meg tőle, hogy miért nem adja vissza EP-mandátumát a Jobbiknak, miként azt sem, hogy ha saját bevallása szerint már legalább fél évvel a pártból való kilépése előtt tudott származásáról, akkor miért indult el hónapokkal később a Jobbik alelnökválasztásán (melyen végül megbukott, pedig akkor még nem is volt köztudott a származása)? Zsidó fajtársait nemcsak a mandátumtolvajlás nem zavarta, de az sem, hogy valójában csak akkor lépett ki a Jobbikból, s "tért meg" egy nap alatt, amikor napvilágot látott egy korrupciós hangfelvétele, amely miatt a Jobbik elnöksége mandátumának visszaadására szólította fel. Tehát amikor a nemzeti oldalon már nem volt jövője - a szerk.
A Fidesz-közeli Chabad haszíd zsidó vallási irányzat az elmúlt hét végén zsidóságerősítő szemináriumot rendezett Budapesten a Magyarországon tanuló izraeli orvostanhallgatók számára a szekta Károly körúti központjában. A zsinagógai imádsággal, a "szombat királynőjének" elbúcsúztatásával és eszem-iszommal egybekötött piknik meglepetésvendége Szegedi Csanád volt.
"Szombaton este a szeminárium vendége Dávid Csonád Szegedi úr, a Magyarországi neonáci párt egykori vezére volt, aki fölfedezte a zsidóságát és a Chabad magyarországi rabbijainak segítségével megkezdte visszatérését a gyökerekhez", írja szó szerint a Sturem (Vihar) jiddis című izraeli vallásos hírportál. Oberlander Baruch, a Chabad vezető rabbija volt a moderátor, pontosabban Szegedi szavainak héberre, míg az izraeli diákok mondandójának magyarra fordítója.
A tudósítás szerint az egyik izraeli orvostanhallgató megkérdezte Szegeditől: hogyan lehetne gátat vetni az antiszemitizmusnak? "Amikor majd még egy (és még egy) zsidó tudatára ébred a zsidóságának, egész nemzedékeket mentünk meg a tudatlanságból fakadó gyűlölettől. Az antiszemitizmus megakadályozásának módja az, hogy újabb és újabb zsidót térítsünk vissza az eredetéhez", hangzott Szegedi érdekes, ám a kérdéssel nehezen összhangba hozható válasza.
Hering J. - Kuruc.info
Nézegessünk Csonád-képeket:
Zoom
Zoom
Zoom