Annyi közel-keleti bevándorló érkezett az utóbbi időben Németországba, hogy egy bajor iskolaigazgató kénytelen volt arra kérni diákjait saját biztonságuk érdekében, hogy mindig takarják el kezeiket és lábaikat - írja a Blikk a Die Welt nyomán. A hír még júniusi, de a bulvárlap most fedezte fel, és a magyar sajtóban frissként terjed. A hírértékéből ez természetesen semmit sem von le, hiszen egy lehetséges jövőbeli Európa képe, s hamarosan más iskolákban, más városokban, más országokban is valósággá válhat.
Zoom
Martin Thalhammer, a William Diess gimnázium vezetője egy szülőkhöz és gyermekeikhez írt levélben kérte a női tanulókat, hogy tartózkodjanak az olyan ruháktól, amelyek túl sokat láttatnak testükből, mert az iskola sportterme mellé nemrég egy menekültszállást helyeztek el. Az intézmény tornatermében egyébként nem tartanak több tornaórát, ezeket a foglalkozásokat egy közeli általános iskolában fogják levezényelni.
Zoom
Thalhammer azzal indokolta döntését, hogy a náluk névő bevándorlók mind iszlám vallásúak, és nem beszélnek más nyelvet az arabon kívül, így "csak a saját kultúrájuk és szokásaik szerint fogják kezelni a különböző helyzeteket". Az igazgató szerint egy egy ujjatlan felső vagy rövidebb szoknya "félreértésekhez" is vezethet. A diákok védelme miatt a "menekülteknek" tilos belépniük az iskolába.
A Pocking nevű kisvárosban egyébként már 200 000 szír migránst helyeztek el, és még kétszer ennyire számítanak csupán ebben az évben. A németek attól tartanak, hogy náluk is olyan magas lesz a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, mint Svédországban, amely ma a második azoknak az országoknak a listáján, ahol a legtöbb szexuális erőszak történik. A pocikngi városvezetés szerint Thalhammer lépése szükségszerű és megfontolt volt. Néhány szülőt azonban teljesen felháborított az igazgató levele - írja a Die Welt.