A svéd médiát balliberális szélsőségesek tartják a kezükben, felesleges meglepődnünk a hazánkat onnan ért támadásokon – többek között erről beszélt a Magyar Hírlapnak Daniel Friberg Magyarországon élő svéd közgazdász. A jobboldali Arktos könyvkiadó, a svéd Motpol think tank és a RightOn portál alapítója szerint a tömeges bevándorlás és a politikai korrektség polgárháborús helyzetbe sodorja Svédországot, Magyarországon viszont biztonságosabb az élet, nagyobb a véleményszabadság, mint Nyugat-Európában. (Kivéve persze, ha a holokamuról vagy általában a zsidókról, a bevándorlás nagy támogatóiról van szó - a szerk.)
Zoom

– Nemrég magyarul is megjelent könyve, A jobboldal visszatér központi témája a metapolitika. Mit jelent ez pontosan?
– A metapolitika olyan politikai munka, amelyet a parlamenten, a politikai folyamatokon kívül folytatnak. A pártpolitikában való részvétel helyett célja a vélemények formálása, a kultúra, az oktatás befolyásolása. A média és a szórakoztatóipar is a terepei közé tartozik. A liberálisok egy jól megtervezett stratégiát folytatnak a metapolitikában, amelynek katasztrofális hatásait láthatjuk az európai társadalmak lerombolásában.
– A Nyugatot már uralják a nézeteik, és úgy látszik, vannak – mások mellett Soros György által támogatott - erőik, akik Kelet-Közép-Európában is terjeszkedni akarnak.
– Befolyásolni akarják ezeket az országokat, globalista érdekük fűződik ahhoz, hogy átváltoztassák őket a szokásos témáik, azaz a multikulturalizmus, a feminizmus, a genderelmélet és egyebek terén. Soros kulcsfigurája a konzervatív értékek és konzervatív kormányok – különösen a magyar – elleni, alaposan pénzelt metapolitikai stratégiáknak.
– Más konzervatív gondolkodók mellett ön is Magyarországra költözött. Menedéket nyújtunk a hagyományos értékeket valló embereknek, vagy másról van szó?
– A döntésemet elsősorban az indokolja, hogy nagyon szeretem Magyarországot. A kultúrát, az erős nemzeti identitást, a gyönyörű építészetet és a hagyományos, konzervatív értékeket. Másrészt Nyugat-Európa egyre kevésbé elviselhető vagy biztonságos bárkinek, aki családot akar alapítani, ahogyan azt én is tervezem. Harmadrészt pedig rokonszenvezek a kormányukkal és az itteni politikai klímával. A diskurzust itt sokkal inkább intellektuálisan stimulálónak tartom, mint a nyugat-európai liberális országokban zajló hazug, politikailag korrekt vitát. Magyarország számomra sokkal szabadabb és nyitottabb társadalom, mint bármelyik nyugat-európai ország – különösen Svédország, amelyik a legrosszabb mind közül.
– A svéd tömegmédia gyakran kioktatja Magyarországot szólásszabadságból. Megvan ehhez az erkölcsi magaslatuk?
– Erősen megbélyegző erő Svédországban a mainstream média. Bárkit, aki bírálja a svéd bevándorláspolitikát, nagyon erkölcstelen módon támadhatnak meg. Nyilvánosságra hozzák a fotóját, nevét és személyes adatait azoknak, akik a bevándorlás ellen szólaltak fel a svéd honlapok komment szekciójában, ezáltal lejáratják őket és erőszaknak teszik ki. Rá akarnak ijeszteni az átlagemberekre, hogy ne mondják ki a véleményüket. Ez kimondottan fanatikus, ideológia által vezérelt újságírás, az égvilágon semmi köze a szólásszabadsághoz. Időről időre még kampányolnak is azért, hogy szigorúbb törvényeket hozzanak a bevándorlás bírálóival szemben. Az ilyen véleményeket rasszistának nevezik, ami igencsak rugalmas fogalom számukra. Ma is rasszistának nevezik a Svéd Demokratákat, noha mára Svédország legnagyobb pártjává váltak, huszonöt százalékon állnak a felméréseken. A valós támogatottságuk ennél is nagyobb, hiszen sokan ellenzik a bevándorlást, de nem merik nyíltan vállalni a Svéd Demokraták iránti szimpátiájukat – félnek a megbélyegzéstől.
– Mennyire sokszínű a svéd média?
– Csak a felszínen az, valójában nagyon is összehangolt. Öt jelentős napilapunk van, de ugyanazt a kurzust képviselik. Amikor például el akarnak tussolni valamilyen, a bevándorlókhoz köthető bűncselekményt, mind hallgatnak róla.
– Reprezentatív a svéd sajtó az ország politikai palettáját tekintve?
– Egyáltalán nem. A svéd médiában, beleértve a közszolgálati televíziót és rádiót, elsősorban szélsőbaloldaliak dolgoznak. Az újságírók egy százaléka sem támogatja a Svéd Demokratákat, miközben az országosan négy-öt százalékon álló liberális Zöldpárt támogatottsága harmincöt-negyven százalékra rúg. A ma Baloldali Pártnak nevezett volt kommunista párt támogatottsága országosan hét százalék, az újságírók között huszonöt.
– Nincs jó híre a svéd médiának Magyarországon. A legnagyobb svéd napilap, a Dagens Nyheter egyik, hazánkkal foglalkozó cikkének még a Tények megjelöléssel megjelent része is téves adatokat közölt.
– Nagyon utálják Magyarországot. A 2014-es EP-választások előtt például a svéd köztévé készített egy térképet, amelyen a barna különböző árnyalataival jelölte, hogy mennyire szélsőjobboldaliak az uniós országok. Franciaország például középbarna volt a Nemzeti Front sikerei miatt. Nyugat-Európa általában világosbarna volt, Kelet-Európa pedig valamivel sötétebb, Magyarország viszont – egyetlenként – teljesen fekete. A gonosz birodalma – legalábbis a svéd közmédia szerint.
– Hogyan lehetne változtatni ezen?
– A svéd mainstream médiát erős kontroll alatt tartják a radikálisok, olyanok, mint egy szekta – szinte lehetetlen megváltoztatni a véleményüket. Azt javaslom, hogy támogassák jobban a svéd alternatív médiát, amely valószínűleg a legnagyobb Európában. Az olyan online portálok, mint a Fria Tider vagy az Avpixlat konzervatív-libertariánusok, Svédországon kívül bárhol mainstreamnek számítanának. Konzervatív nézeteik miatt Svédországban persze „gyűlöletportáloknak” bélyegzi őket a tömegsajtó. Havi egymillió egyedi látogatót is elérő olvasottságuk van, nagyon jelentős az olvasótáboruk, amely kimondottan pozitívan tekint Magyarországra, annak konzervatív értékei és bevándorláspolitikája miatt. A régi média egyébként is leszállóágban van Svédországban, szóval én azt tanácsolom, hogy ne foglalkozzanak vele, hagyják csendben kimúlni. Nem igazán fog senkinek hiányozni.
– Nem könnyű nyugodtnak maradni a svéd médiában hazánkat sértegető, szakértőknek titulált embereket hallgatva.
– Egyből megértik, ha tudják, kik is ezek a szakértők. Az Expo nevű médium például egy kicsi, radikális antifasiszta magazinként indult, amelyet egy elítélt bűnöző alapított. Tíz éve az állam finanszírozni kezdte őket, pénzt kapnak, gyakorlatilag a rendszer részeivé váltak. Tele van velük a mainstream és a közmédia, amikor csak „semleges szakértőre” van szükség, aki a bevándorlásellenes pártokról vagy Magyarországról beszél. Az Expo dán testvérszervezetének központjába kiszállt a rendőrség, bezárták őket, mert illegális adatbázisokat találtak náluk az emberek politikai nézeteivel és személyes adataival. Pontosan ilyen adatbázisai vannak az Expónak Svédországban is, a hatóságok azonban inkább félrenéznek és megengedik nekik, hogy megszegjék a svéd törvényeket.
– Hírhedt a svéd rendőrség politikai korrektsége. Milyen hatással van ez a bűnügyi statisztikákra?
– Jelenleg ötvenöt úgynevezett no-go zóna van Svédországban, ezek zömmel bevándorlók lakta negyedek, ahova még a mentők és a tűzoltók sem mernek bemenni megfelelő rendőri védelem nélkül. Egyértelműen felnőtt, migráns férfiakat képesek kiskorúként regisztrálni, csak azért, mert ők annak mondják magukat, a hatóságok pedig nem végeznek fogászati vizsgálatot, hogy kiderítsék a korukat. Szerintük ez rasszizmus lenne – ez elég jól összefoglalja, hogy mennyire őrült a helyzet.
– Így állnak hozzá a terrorkészültséghez is?
– Teljesen. A svéd állam szerint ha megtámadnak minket, az valamilyen módon a mi hibánk, szóval kedvesebbnek kellene lennünk, hogy megértsük támadóink indokait. Az Iszlám Államnak sok alvó sejtje van Svédországban, de az ellátórendszerünk olyan nagyvonalú, hogy gyakorlatilag szanatóriumnak használnak minket. Svédország a terroristák paradicsoma. A kontrollálatlan bevándorlás előbb-utóbb azonban összedönti a jóléti rendszerünket, és amikor ez megtörténik, pont azt a bánásmódot kapjuk majd, mint Belgium.
– Van fény az alagút végén?
– A svédországi közhangulat a polgárháború felé halad. A rendőrség elvesztette az irányítást az események felett, önkéntes csoportok szerveződnek és járőröznek az utcákon, hogy megvédjék a nőket és az időseket az erőszakos támadásoktól, nemi erőszaktól. A Svéd Demokraták támogatottsága rohamosan nő, az emberek kezdenek felébredni, félredobják a multikulturalizmus és a korlátlan bevándorlás őrült eszméjét. A valódi váltáshoz nagyjából tíz év kellhet, addig azonban sok ártatlan áldozat lesz. A svéd média és a politikai elit kezében sok ártatlan élet van.
Nem bír a rendőrség a bevándorlási válság terheivel
Súlyos létszámhiánya miatt új toborzókampányba kezdett a svéd rendőrség, noha a források továbbra is hiányoznak – írta a svéd közrádióra hivatkozva az orosz Sputniknews. A bevándorlás olyan mértékben leterheli a hatóságokat, hogy a forráshiány ellenére is létszámbővítésre van szükség. A svéd Dagens Nyheter napilapra hivatkozva azt írták, hogy tavaly 832 rendőr hagyta ott a pályát, mert túlzottnak tartotta a terhelést. Többek szerint megszűnt a rendőri hivatást övező tisztelet, „piszkos munkát” kell végezniük, például a menekültszállásokat őrzik. Egy göteborgi nyomozó, Anders Karlsson élesen bírálta Dan Eliasson országos rendőrfőkapitányt, miután egy menekültszálláson egy szomáliai migráns megölt egy svéd–libanoni szociális munkást, Alexandra Mezhert. Karlsson az Expressen bulvárlapnak úgy fogalmazott, Eliasson a nemtörődömségével kiölt minden büszkeséget a rendőri munkából, tönkretette a működő struktúrákat, és helyettük csak káoszt teremtett.