Az előző részben Bulgáriában jártunk. Most északi irányba indulunk, s a Dunán átkelve megérkezünk Mordorba Romániába. Nem tartom magam sovinisztának, s nem is gondolom, hogy minden egyes román gyűlölné a magyarokat; még azt sem állítom, hogy minden egyes román, aki a hazáját, népét, kultúráját szereti, az egyúttal gyűlöli is a magyarokat. De az egészen biztos, hogy a szélsőjobboldali (s nem csak az) román pártok és szervezetek vegytisztán soviniszták.
Utunk során nem találkozunk sem bajszos román lányokkal, sem medvetáncoltatókkal, de képviselőtársa anyját megerőszakolni kívánó frakcióvezetővel, dühöngő oláh harcikocával, pederasztával, s minden bokorban KGB-s ügynököket sejtő elborult sovinisztákkal igen. Senki ne féljen, az Izraelnek tett hűségeskü sem maradhat ki a repertoárból. 
Bízom benne, hogy a romániai helyzet bemutatása után, végre Szíjártó Péter is kiáll az erdélyi magyarokért Ukrajna területi integritásáért, valamint Izrael önvédelemhez való jogáért!
Első részünkben a parlamenti képviselettel rendelkező magyargyűlölőket ismerhetjük meg. 
Zoom
A román soviniszták maguknak követelik az eddig ellopott területek kívül: a Tiszántúlt, a Bánát nyugati részét, Kárpátalja egy részét, ukrán, bolgár és szerb területeket, Moldovát és Transzisztriát. Vlagyivosztokért még egyelőre nem jelentkeztek be

Románok Egyesüléséért Szövetség - Alianța pentru Unirea Românilor  (AUR)
A 2020-as romániai önkormányzati és parlamenti választásokat megelőzően alakult, 2019-ben. A párt alapítója és elnöke George Simion. Simion civil szakmáját tekintve történész. A párt Moldovában is működik ugyanezen a néven, nem csak Romániában.
A 2020-as helyi választások nem hoztak sikert, viszont néhány hónappal,később, a parlamenti voksolásokon berobbant, és 9% körüli eredménnyel (több mint félmillió szavazat) a román parlament alsóházában (Képviselőház) 33, míg a felsőházban (Szenátus) 14 mandátumot szerzett. 
Jelenleg országosan 19% körül mérik a pártot, ami a szocdemek mögött a második helyet jelenti, holtversenyben a liberálisokkal. A 35 év alatti választók között az AUR a legnépszerűbb párt.
A párt célja Románia és Moldova, valamint "minden románok lakta terület egyesítése", a román diaszpóra támogatása más országokban. Észak-Amerikában és Európában is több alapszervezettel rendelkezik a románok körében. Első külföldi fiókját Wolwerhamptonban hozták létre. A párt nacionalista, soviniszta, konkrétabban hungarofób. 
Zoom
Az AUR címere, s parlamenti frakciója
Honlapja szerint az AUR végső célja az összes román egyesítésének elérése, "bárhol is legyen, Bukarestben, Jászvásáron, Temesváron, Cernăuțiban, Timócon, Vajdaságban, Olaszországban vagy Spanyolországban". A weboldal a párt négy pillérét nevezi meg: család, nemzet, keresztény hit és szabadság.  A párt szembehelyezkedik a szekuláris állammal és elítéli az ateizmust, "az egyház védelmezőiként" jellemzi tagjait. Ellenzi a genderideológiát, és úgy véli, hogy egy nemzetnek nincs esélye a túlélésre, „hacsak nem ápolja a klasszikus család eredeti mintáját”. 
Az AUR messze földön híres páratlan érveiről és vitakultúrájáról. 2023-ban az AUR elnöke azzal fenyegette a szocdem Simionist, hogy "megerőszakolom az anyádat!" Egy másik alkalommal, Simion 20 cm-ről ordibált képviselőtársa képébe. Simionnak sikerült magát kidobatni az európai konzervatív pártok konferenciájáról is, ahova meghívó nélkül kívánt bepofátlankodni.
3:50-től látható Simion csodálatosan szofisztikált vitája a szenátusban:
Az AUR a COVID-19-világjárvány idején a lezárásellenes álláspontjuknak köszönhetően növelte népszerűségét. 2021. októberében 15-20 ezer fős tüntetést szervezett a korlátozások ellen a bukaresti Győzelem térre.
Külpolitikájában határozottan NATO-párti álláspontot képvisel. Úgy véli, hogy a Moldovával való unió erősítené a NATO keleti szárnyát. Az EU-val szemben szkeptikusak. Romániát Kelet- és Közép-Európa vezető államává kívánják tenni. Simiont Moldovából többször is kitiltották, jelenleg is persona non gratává van nyilvánítva, mivel tevékenységét a moldovai hatóságok nemzetbiztonsági kockázatként értékelik. Legutolsó letartóztatása előtt - állítása szerint - a moldovai hatóságok letartóztatták és megverték. A sérüléseiről Simion fotókat is kitett a világhálóra.
Koszovóval kapcsolatban határozottan Szerbia mellett foglal állást. 
2021-ben megszavazta a parlament, hogy a középiskolai és szakoktatási keretterv közös törzsének részeként a 2023-2024-es tanévtől kezdődően bevezetik Romániában "A zsidók története. A holokauszt" című új tantárgyat. A szavazáson egyedül az AUR utasította el a tervezetet, mondván, hogy "akkor kell Romániában a zsidók történetét tanítani, ha Izraelben tanítják a románok történetét". Simion akkor még nem sejtette, hogy békaemberekkel fog találkozni nem is ez a véleménye, ám hamarosan emlékeztették erre.
2023. augusztusában George Simion találkozott Yossi Dagannal, aki a Likud politikusa, valamint a ciszjordániai zsidó telepesek egyik vezetője. A találkozón jelen volt Reuven Ezer, a Romániába delegált izraeli nagykövet is. Simion a találkozón megerősítette "a zsidó nép történelmi jogát arra, hogy Júdeában és Szamáriában közösségekben és városokban, a Biblia napjai óta a zsidó nép történelmének bölcsőjében építkezzenek és lakjanak". Továbbá elismerte Románia felelősségét a romániai zsidók holokausztjáért (a II. világháború alatt Románia által ellenőrzött területeken), és mély sajnálatát fejezte ki. Hangsúlyozta, hogy "ilyen borzalmak soha többé nem történhetnek meg zsidókkal, románokkal, cigányokkal, vagy a világ bármely más nemzetével szemben". Simion felszólította országát, hogy határozottabban küzdjön az antiszemitizmus ellen, s a történelmen belül oktassák jobban a holokauszt emlékét. Dagan meghívta Simiont Júdeába, aki elfogadta a meghívást, bár még nem ment el a gazdákhoz. 
Michael Kleiner, a Likud Legfelsőbb Bíróságának elnöke, aki egyébként még a Likudon belül is a legelvakultabb cionisták közé tartozik, így méltatta a találkozó után az AUR-t:
"Az AUR az egyetlen igaz barátunk Romániában. Ez a fiatal generáció pártja, amely folyamatosan változik, mert reményt ad a változásra, és védjegye az erkölcsi tisztaság. A párt Izrael-párti és Izrael számíthat a pártra az Európai Parlamentben és Romániában is, aki azt javasolja, hogy fordítsanak neki hátat a tőle félő politikai ellenfelek hamis rágalmai miatt, az Izrael állam létfontosságú érdekét szabotálja."
A találkozó után a Jad Vasem nem érezte eléggé magabiztosnak a hűségesküt, s annak elismerését is követelte, hogy az ország nemcsak együttműködött a náci Németországgal, hanem a tömeggyilkosságok egy részét is kezdeményezte.
Az AUR elítéli az Izrael elleni támadásokat.
Zoom
Vannak, akik előtt még a legvéresszájúbb soviniszták is megszelídülnek
2023-ra a párt kritikussá vált az Ukrajnának nyújtott román katonai támogatással kapcsolatban az orosz-ukrán háborúban, úgy fogalmaztak, hogy a háború „nem a miénk”. Az AUR bírálta az ukrán mezőgazdasági termékek Románián keresztül történő tranzitját is, Simiont pedig kitiltották Ukrajnából. Mindazonáltal a párt vezetése kritikus az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat illetően, Simion az orosz nagykövet kiutasítását és a romániai orosz konzulátusok bezárását követelte a Romániával szembeni 2023. decemberi orosz fenyegetést követően. Az AUR-nak egyébként területi követelései vannak Ukrajnával szemben, konkrétan Kárpátalja egy részét maguknak kívánnák. Valahogy ez nem zavarja a Mi Hazánk frakcióját fenyegető ukrán terroristákat.
Az AUR krónikus hungarofóbiában szenved. Rögtön a 2020-as választások után kijelentették, hogy az RMDSZ-nek nincs semmi keresnivalója a román politikában, s be kell tiltani az etnikai alapon szerveződő pártokat. Nem sokkal később "ajándékot" vitt Simion Klaus Iohannis román elnöknek: egy Nagy-Románia-térképet, melyen az ország határai a Tiszáig tartanak. A COVID-19 okozta lezárások elleni tüntetések alkalmával sem voltak képesek arra, hogy ne akarják az országból kizavarni a magyarokat. Az AUR színeiben mandátumot nyert Dan Tanasa azon is kiakadt, hogy Sepsiszentgyörgyön magyar nyelvű plakátokon hirdették az István, a király rockoperát, továbbá Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt is hagyta volna a börtönben rohadni. Tanasa "természetesen" kifogásolta, hogy Marosvásárhelyen kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki. Miközben Tanasa perek százait indította a kétnyelvű táblák miatt, most 2024-ben, képviselőtársa kétnyelvű plakátokkal kuncsorog az erdélyi magyarok (!) szavazataiért. A szemtelenségért nem kell a szomszédba menniük.
Zoom
Magyarul is kuncsorognak a szavazatokért
Novák Katalin 2022-es erdélyi látogatása során meglátogatta a Torockó felett magasodó Székelykő-csúcsot is, ahol a csúcskő nemzetünk színeire volt festve. Sovinisztáék ezt sem hagyhatták annyiban, s Románia színeire mázolták a követ, valamint a zászlajukat is hozzáerősítették
A pofátlanság csúcsaként 2023. karácsonyán Székelyföldön magyar nyelvű kártyanaptárat osztogattak, rajta románul és magyarul az alábbi felirattal: "Boldog új évet, magyar nemzetiségű román testvérek! Végül is mindannyian románok vagyunk, mert ez a mi országunk!"
Simion egyébként az úzvölgyi temetőben lejátszódó incidenseknek is aktív szereplője. 
Zoom
George Simion az úzvölgyi temetőben
Az AUR honlapja és Facebookja.
SOS Románia

A párt 2021. novemberében alakult. 2022. májusától az AUR-ból kivált Diana Sosoaca a párt elnöke, s az AUR-ban szerzett mandátuma révén képviselettel is rendelkezik a párt a román szenátusban. A pártot nacionalistának (értsd: sovinisztának) és euroszkeptikusnak valamint oltásszkeptikusnak tartják. 2024. tavaszán 5%-ra mérik a támogatottságát.

Külpolitikájában az AUR-al ellentétben nem mutatnak imádatot Izrael iránt, a zsidó-palesztin konfliktusban tartózkodnak, kijelentik, hogy "ez nem a mi háborúnk" és békére, valamint kétállami megoldásra szólítanak fel. 
Ukrajna esetében békére szólítanak fel, persze az orosz-ukrán (USA) háború előfeltétele mi más lehetne, minthogy Ukrajna területek ad át Oroszországnak Romániának, például Észak-Bukovinát, Hertsa régiót, Budzsákot, Észak-Máramarost és a Kígyó-szigetet. Érdekes módon, ahogy az AUR esetében, úgy Sosoaca esetében sem hallani ukrán terroristák fenyegetéséről, amiért azok "ukrán" területeket követelnek maguknak.

Zoom
Diana Sosoaca

Az SOS Románia is soviniszta, hungarofób húrokat penget. 
Orbán Viktornak írt nyílt levelükben először kijelentik, hogy "Nagyra értékeljük azt a nacionalizmust és hazaszeretetet, amellyel megvédi országát a globalista szélsőségesek támadásaitól", majd folytatásként kijelentik, hogy "ne szítson gyűlöletet a magyar nemzetiségű románok és a román nemzetiségű románok között", pedig "Románia olyan ország, amely tárt karokkal fogadta az itt letelepedett és sok száz éve itt élő honfitársakat, akik közül sokan mindig megpróbálták elnyomni, megbántani, provokálni a románokat" . Továbbá vegye tudomásul, hogy "Erdély - Ardeal mindig is Románia volt és lesz". 
Egyébként 2022-ben és 2023-ban is meghívást küldött a párt Orbánnak, hogy beszélgessenek a magyar-román békéről, valamint arról, hogy Tusnádfürdő is (mint egész Erdély) román föld...

Zoom
Még mindig Diana Sosoaca
 
A párt szerint Novák Katalint - akkor még államfőt - ki kell tiltani, mert "románokat lefejeztető magyar grófok szobrait avatja Romániában", "terroristáknak ad kitüntetést", magánlátogatásai pedig csak ürügyek voltak, a valódi cél az volt, hogy "bejelentse, hogy Szatmárnémeti már nem Romániához tartozik." 

A párt szerint az RMDSZ-t be kell tiltani, mert nem más, mint "Magyarország trójai falova", akik azért vannak a román kormányban, hogy "feldarabolják Romániát", s visszaállítsák a "középkori elnyomó Magyar Államot, mely mindig is agresszor volt a románokkal szemben."
A párt elnöke, Diana Sosoaca egyik alkalommal őrjöngve, ordibálva tagadta Székelyföld létét, ami miatt a parlamenti ülést is meg kellett szakítani. Másik alkalommal az RMDSZ-es Turos Lóránd beszéde alatt kezdett ordítozni.  Egyébként Sosoaca az, aki szerint szerint a COVID19-oltások meddőséget okoznak, három generáción keresztül.  Meddőséget. Három generáción keresztül.

Sosoaca egyik őrjöngése a román parlamentben:

 

Sosoaca egyébként egy olasz forgatócsoport miatt is botrányt okozott: a TV-seket a nő férje megharapta, s végül diplomáciai bonyodalom lett az ügyből, mert nem akarták elengedi az olaszokat, hanem bezárták őket.

A párt honlapja, Facebook-oldala, YouTube-csatornája. Sosoaca Facebook-oldala.
 
Román Nemzet Pártja - Partidul Neamul Românesc (NR vagy PNR)
 
A pártot 2019-ben alapította Ninel Peia, akit a Szociáldemokrata Pártból zártak ki, amiért azt mondta, hogy az oltásoknak veszélyes mellékhatásai vannak. Ezek után alapította meg a Román Nemzet Pártját. A párt önmagára úgy tekint, mint a Soros "Györgyhöz" köthető romániai "civil szervezetek" ádáz ellensége. Természetesen hangsúlyozzák, hogy Soros "magyar", ellenben zsidó mivoltáról valahogy nem beszélnek. A párt nyilvánosságra kívánja hozni, hogy kik azok a politikusok, akik Romániában Soros "György" fizetési listáján szerepelnek.
Ninel Peia még szocdem korszakában Izrael nagy barátja volt.

A párt honlapja.

Zoom
A dákoromán elmélet helyett, ez egy megalapozottabb teória a románok eredetéről

A következő alkalommal megismerhetjük a román Elvis Presley-t, s pártját, a Noua Dreapta-t. 

KG
 
A sorozat korábbi részei: