Sally Davies manhattani fotóművész csendélet-sorozaton akarta bemutatni egy szétrohadó Happy Meal-menü szomorú állapotváltozását, de sokkolás helyett végül ő sokkolódott: hiába várt, a gyorséttermi darab fél év után sem volt hajlandó a bomlás jeleit mutatni. A modell még egy vacak penészfoltot se volt képes növeszteni, csak egyre kopogósabb és fényesebb műanyag-állagot mutat.
Sally Davies az elmúlt fél évben minden nap készített egy fotót arról a McDonald's Happy Meal menüről, amit idén áprilisban vásárolt, majd egy polcon helyezett el manhattani műtermében. Az 54 éves fotóművésznő elképzelése eredetileg az lett volna, hogy a The Happy Meal Project elnevezésű mű keretében minden nap lefotózza a hamburgert és a sült krumplit, ily módon megörökítve a gyorséttermi menü bomlásának fázisait. Hiába várt azonban a ráutaló jelekre egyre türelmetlenebbül, ez a fázis félévi fotózgatás után sem következett be.


Az első napon

“Április 10-én vásároltam az ételt, eleve azzal a kifejezett szándékkal, hogy kinn hagyom, hadd lássam, hogyan boldogul. Azért pont McDonald's, mert ez volt a legközelebb a lakásomhoz, de a projekt szempontjából bármelyik másikat is választhattam volna az egymillióféle New York-i gyorsétteremláncból. Az első jelenség, ami megdöbbentett, hogy a második naptól már semmi illata nem volt. A második pedig, amit észrevettem, hogy ettől kezdve a kutyáim sem mutattak már semmi érdeklődést iránta” - számolt be a Daily Mailnek az október 14-én már 187. napja folyó kísérletről.

A soha nem öregedő fotómodell
Davies eleinte naponta fotózta az ellenálló hamburgert, majd egyre hosszabb szüneteket iktatott a képek közé, hátha akkor feltűnik valami látványosabb változás, de egyelőre semmi eredménnyel nem járt. Az érdeklődők a projekt Flickr-oldalán követhetik, épp hol tart a rohadásban Happy Meal menüje, de a képek alapján is egyértelmű: sehol.
“A sült krumpli egész picit megfonnyadt, ahogy a burger húspogácsája is, de ettől eltekintve az egész kinézete semmit sem változott, miközben a hetekből hónapok lettek. Most pedig, fél évvel később érintésre teljesen műanyagszerű, és még egy kis enyhe akrilos fénye is lett. Az egyetlen változás, ahogy látom, hogy kőkemény” - írja le Davies az állapotváltozásokat.

A zsömle szupereje
A kezdeti enyhe meglepetés után két héttel már ő is egyre növekvő tisztelettel méregette a természeti erőkkel változatlanul dacoló táplálékot, most, fél évvel később pedig úgy gondolja, egyre izgalmasabb a projekt, bár egyelőre maga se tudja, hol a kísérlet vége. Mivel Davies egyébként vegetariánus, tehát sose fenyegette a veszély, hogy ilyesmiket egyen, a kísérlet eredményét nem igazán találja sokkolónak, inkább csak figyelemreméltónak. “Szerintem ez nem annyira ijesztő, inkább már-már szórakoztató. Persze, ha húsevő volnék, akkor azért máshogy látnám. De hogy még a zsömle sem penészedik?! Ez egész különös” - kommentálta a legyőzhetetlen hamburger viselkedését.
A lap megkereste a McDonald’s étteremláncot, reagáljanak Davies kísérletének eredményére. A kérdésre, hogy vajon miért nem bomlik hagyományos, biológiai úton az általuk előállított táplék, Danya Proud, a cég szóvivője annyit válaszolt: “Ez az egész csak egy idétlen vád, és egyáltalán nem igaz”. A Föld pedig lapos.


A 180. nap

Lehet, hogy tényleg kibírja 12 évig
Davies saját bevallása szerint egy városi legendából merítette az ötletet: eszerint valaki 12 éven át őrizgetett egy hamburgert anélkül, hogy az étel rohadni kezdett volna. Barátai óva intették tőle, hogy felüljön az ilyen sztoriknak, úgyhogy a fotóművésznő úgy döntött, nem is ül, inkább személyesen jár utána a pletyka igazságtartalmának.

78 féle élelmiszerpiari műanyag egy menüben
Ettől függetlenül sem ő az első, aki megpróbálta bebizonyítani, hogy az akár 78 féle adalékanyagot is tartalmazó műanyag "ételek" gyanúsak, és jobb óvatosnak lenni a fogyasztásukkal. Joanne Bruso denveri nagymama ugyanilyen módszerrel egy egy évig (sikertelenül) rohadni hagyott Happy Meal-menüvel szerette volna felhívni a figyelmet a gyorséttermi táplálkozás veszélyeire, és ugyancsak a McDonald’s volt a célpontja Morgan Spurlock híres, 2004-es dokumentumfilmjének, a Super Size Me-nek is, amelyben a rendező saját bőrén bizonyította, mi az eredménye, ha 30 napon át az étteremlánc termékein él. Spurlock 11 és fél kilót hízott egyetlen hónap alatt, testtömege 13 százalékkal, koleszterinszintje az egészséges érték 230 százalékára emelkedett, hangulatingadozások és szexuális teljesítőképtelenség gyötörte, elzsírosodott a mája, és az egyhavi kísérlet után 14 hónapig tartott, míg vissza tudta nyerni kiinduló testsúlyát.
(Velvet nyomán)