Legalább megerősítést nyert százezredjére is, hogy a fülkeforradalmi kormány ugyanúgy képes a legundorítóbb módon magyarellenes zsidók hátsóját kinyalni, mint az előző (Réthelyi ugyanis a munkásőr Zoltaival, Izrael nagykövetével hasonló beállítottságú zsidókkal zarándokolt el oda) - de van egy ennél sokkal nagyobb haszna is a menetelésnek: ez pedig Zoltai Gusztáv beszéde. Ebből ugyanis nemcsak az derül ki, hogy néhány évi kétkezi munka nagyobb tragédia, mint Mohács, hanem egy eddig ismeretlen történelmi tény is: tudniillik hogy nemcsak a krematóriumoknak, hanem a gázkamráknak is volt kéményük. Amely ráadásul bűzölgött. Enyhén szólva furcsa fejlemény, de hazánk főzsidaja, az ún. holokauszt egyik alapos ismerője mégiscsak tudja, mit beszél, nem?

Bejelentése egyedülálló, hiszen még a Google sem ismeri a "gázkamrák kéménye" vagy a "gázkamra kéménye" kifejezést. Izgatottságunkban hirtelen csak három lehetőségre tudunk gondolni: vagy elviszi Zoltait a TEK holokausztmegmásítás miatt, vagy ismét lázas képhamisításba kezdenek az ezzel foglalkozó alapítványok, és holnap előrukkolnak az ezt "bizonyító" fényképekkel, s a semmiből felbukkanó túlélők mesélik el, hogy valóban voltak kéményeik a gázkamráknak, s ott égették el a holttesteket is, esetleg még szalonnát is sütöttek, csak eddig a Jobbik vagy a Kuruc.info miatt nem merték ezt elmondani - vagy pedig el kell könyvelnünk ismét, hogy az összes zsidó összevissza hazudozik az egész holokamuról, s még egymás hazugságait sem képesek számon tartani, annyi képtelenséget kitaláltak már.

Addig is, míg a fejleményekre várunk, olvassuk el a hamarosan híressé váló beszédet, melyet (bevezetővel együtt) a Mazsihisz.hu tett közzé (további kedvcsinálóként: az is kiderül belőle, hogy ha a zsidó követelésekre a gojok elhatárolódnak valamitől vagy valakitől, az úgysem lesz elég - ezért fölösleges elhatárolódgatni, ők sem teszik soha, még ki is állnak az asszony- és gyermekgyilkos Izrael mellett, mint ennek a beszédnek a végén is). Eredeti formájában és eredeti "helyesírásával" tesszük közzé, amiért olvasóink elnézését kérjük, de megérthetik, hogy nem kívánjuk a javítgatására pazarolni a drága időnket.

Az Élet Menete Alapítvány százötven emlékezővel vett részt csütörtökön Lengyelországban, az Auschwitz és Birkenau közötti Élet Menete emlékprogramon. Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának, a 18-as számú magyar barakknál elhangzott beszédét olvashatják.

Kedves Társaim, a zarándoklatban és az emlékezésben!

Közös érzésünk a megrendülés. Itt állunk az auschwitzi halálgyár egyik női barakkja előtt és nem jut más eszünkbe, csak az ősiség. Folynak a könnyeink, torkunk elszorul, s kizárólag a kaddis ősi szavaival tudunk megszólalni.

Édesanyánkat, a nagyszüleinket, és nővérünket tartották itt bezárva a szomszédunkat, az utca túlfelén lakó orvos feleségét, a zöldséges -, a fűszeres nénit. Innen hajtották kőket munkára lekopaszítva, elrongyolt csíkos ruhában, borzasztó német facipőjükben; éjszaka itt a priccsen álmodtak édes otthonról egy szelet frissen vágott kenyérről, a szabadságról, valamely ünnepi csokor meghitt illatáról. Pedig, amott a gázkamrák kéménye bűzölgött, s ott hasította ketté félelmesen a hajnal sötétjét az őrség ijesztő reflektorfénye.

Itt állunk és mi is az édes otthonra gondolunk. Hisszük, hogy a haza soha többé nem téved arra az útra, amelyik ide vezetett. Amelyik kiverte házukból, lakásukból, az utcából az embereket, ahol megszülettek, éltek és dolgoztak. Kiverte őket és ide száműzte a párjákat, ide ebbe és ezekbe a barakkokba. Elképzelhetetlen, hogy még egyszer előforduljon az, ami a holokauszt éveiben megtörtént.

Reméljük, hisszük és elképzelni sem tudjuk, hogy Az Élet Menetének közössége, amelyik itt, ezen a zarándokúton is felmutatja elkötelezettségét, a megértésben a toleranciában és a lelkek nyitottságában még egyszer megengedje szelektálni, különválasztani a vallásokat, a nemzetiségeket, a nyelveket, s vagonokba indítson bárhová, ahol a Halál Angyala a csendőr , a kápó, a Mengele.

Eljöttünk ide, az auschwitzi táborba és ma is sok ezer zsidó honfitársunk emlékét idézzük. A szülők utolsó zavart mosolyát, a gyerekek rémült tekintetét, a szomszédok tétova intését. A vallásos emberek remegve elmondott búcsúimáját. Hiszen a magyar történelemnek Mohácsnál nagyobb temetője ez a hely. Az itt ártatlanul meggyilkoltak tudása, tehetsége, szorgalma, derűje, alkotásuk piciny és nagy hagyatéka roppant módon hiányzik az utódok, a társadalom életéből. Jó volna megfogadni; soha többé Auschwitzot! Barátaim! Az Élet Menete a remény nagyszerű zarándoklata, mert tudjuk, aki ezt a tábort egyszer is látta az már pontosan megérti az emberi sors lényegét. Ugyanis Auschwitz a pusztítás és a pusztulás szinonimája, a Káinok birodalma, a gyilkosok helye. Auschwitz tagadja azt, ami az életben szép és jó. A szeretetet az érzések emelkedettségét a munka gyönyörűségét, a harmónia teremtő erejét.

Önök, akik eljöttek erre az útra átérzik az áldozatok nemzedékének gyötrelmeit, a rémületes sikolyok pillanatát, megértik az emberi kiszolgáltatottság nyomorúságos tehetetlenségét. S ha ez így van tovább viszi a legnagyobb tanulságot is, hogy a gyűlöletet a megkülönböztetést, a megváltást s a lenézést nem szabad elkezdeni, mert ez az út szükségszerűen ide vezet; Auschwitzba.

A tételes bűnöket meg kell büntetni, a gyilkosokra rá kell mutatni, a felbujtókat meg kell nevezni! A lelki sérülteket, pedig kezelni, kezeltetni vagyunk kötelesek, míg a megátalkodott propagandisták ellen nyíltszívű cikkekkel, tanulmányokkal, okos érvekkel kötelességünk védekezni. De legfőbbképpen demokráciával és civil kurázsival. a civil kurázsi hiányát nemrég a magyar parlamentben még tetten is érhettük. Egy bomlott agyú jobbikos képviselő a XIX. század egyik igen sötét horrorjához nyúlt vissza, Solymosi Eszter peréhez. Hallottunk ugyan kései elhatárolódást, nyugtató szavakat, de a sértettek jogán azt kell, hogy mondjuk, ez kevés!

A demokrácia nem taktikai patikamérleg, játék, ahol a szónak csak szó a folytatása. Tettek kellenek, mert mi lesz, ha a szó túl messze megy? És aztán jöhetnek a vagonok és az auschwitzi rámpa!? Félreértés ne legyen! Mindenkinek joga van nézeteit kifejeznie, de nekünk is, hogy innen az auschwitzi lágerkerítés mellől elmondjuk válaszunkat.

Izrael nem totalitárius állam, míg Irán az! Izraelben a szólásszabadságot semmi nem gátolja, a népszavazás intézményét tiszteletben tartják. A Kis-Izrael eddig csak mások próbálták megfélemlíteni és Irán az, aki egész Izraelt a tengerbe kívánja taszítani.

Barátaim! Megtisztelő volt, hogy ezen a megrendítő utazáson együtt lehettünk, közösen éltük át Auschwitz katartikus élményét, kéz a kézben értettük meg a haláltábor filozófiai üzenetét és most egymást erősítve készülünk odahaza egy jobb, egészségesebb, nyugodtabb Magyarországot megvalósítani.