Ido Kozikaro, a tréfamester
Harmadik hete tombol a zsidó és zsidóbérenc sajtó, amiért Baráth Zsolt jobbikos képviselő az Országházban mert megemlékezni Solymosi Eszterre, és, ha kissé óvatosan is, de kimondta, amit 130 évvel ezelőtt mindenki tudott: a zsidók, a magyarok, s a gyilkosokat felsőbb utasításra felmentő bíró is. És hiába történt még számtalan hasonló eset szerte a világon, hiába írtak még zsidó szerzők is fajtájuk rituális gyilkosságairól, a hazugság népe tagad, ahogy teszi több ezer éve, s közben vérvádazik, antiszemitázik és elhatárolódást követel (s ha ez megvan,
azt mondja, hogy már nem elég).
Erre milyen kínos dolog történik? Ido Kozikaro, a Hapoel Gilboa-Galil kosárlabdacsapat játékosa így kíván boldog pészahot fajtársainak Facebookon: "Nincs jobb annál, mint keresztény és muszlim gyermekek vérébe áztatott macesszel kezdeni az ünnepet."
Zoom
Amikor kitört a botrány, azt mondta, viccelt. Hinnünk kell neki, hiszen Simon Peresz is azt mondta a hazánk felvásárlásáról szóló beszédének sajtótémává válása után: ő is csak viccelt - s láthatjuk, hogy semmi alapja a kijelentésének.
Azt is hozzátette: csalódott, mert azt hitte, a magyaroknak van humorérzékük.
A derék izraeliták elvárják tehát a gojoktól, hogy nevessenek a fenti viccen is.
Nevessünk hát, de inkább abbéli huncut örömünkben, hogy lassan eljön az idő, amikor mi is kitalálunk néhány jó tréfát, hadd lássuk, az ő humorérzékük mennyire lesz fogékony rájuk. Mert mi is tudunk viccesek lenni ám, ha nagyon jókedvre derítenek.
Annyira, hogy még hetven év múlva is azt emlegetik.
(Kuruc.info, forrás angolul például itt vagy itt)