Nem kell ahhoz még a Mi Hazánk Mozgalom szimpatizánsának sem lenni, hogy valaki elismerje a párt elképesztő sikereit. A dualizmus időszakától kezdve – tehát a magyar parlamentarizmus hajnalától kezdődően – nem találhatunk olyan pártot (talán az Istóczy Győző-féle Országos Antiszemita Pártot leszámítva), amely ekkora ellenszélben volt képes nemhogy megmaradni, de bejutni az Országgyűlésbe. Az offline térben a Fidesz és a baloldali pártok gáncsoskodásai, az online térben pedig a közösségi média, és a „hiteles” médiumoknak csúfolt hazai átokcsapások próbálták elvágni a mozgalom útját a Parlamentig. Mindez persze nem azt jelenti, hogy innentől kezdve ezek a támadások egy csapásra megszűnnek (sőt, a baloldali lakájmédia már most azt hazudozza, hogy a Mi Hazánk mindenben együttműködik majd a Fidesszel), de egy 7 fős frakcióval rendelkező, legitimációt szerzett országos párttal jobban meg fog gyűlni a bajuk, mint eddig.

A lényeg pedig pontosan ebben rejlik. Többé nem lehet mondani a Mi Hazánkra, hogy szakadár jobbikosokból kivált egynyári viccalakulatról beszélünk, ezt legnagyobb ellenségeink sem mondhatják innentől. A magyarországi szélsőjobboldal él és a szavazófülke magányában ezt be is bizonyította. Tyirityán Zsoltnak, a Betyársereg vezetőjének a szavai jutnak ilyenkor eszembe, aki szerint mindenkinek és mindennek, aki vagy ami bele akar szólni a világ alakulásába, először az életrevalóságát és az életképességét kell bebizonyítania. A Mi Hazánk Mozgalomnak ez április 3-án maradéktalanul sikerült is.

Nehéz időszakok jönnek, és nem csak a fideszes kétharmad, de a globális látlelet miatt is. Előbbi egyébként még engem is meglepett, az ezzel kapcsolatos következtetéseket minél hamarabb érdemes alaposan levonni. Ez a nagyra nőtt leviatán ugyanis szemmel láthatóan mindent felzabál, ami az útjába kerül, az Orbán Viktor névre hallgató kevély földesúr pedig annyira biztos a saját dolgában, hogy „meglepte” a Mi Hazánk bejutása. Feltételezem, arra számított, hogy már kellően elhülyített mindenkit ahhoz, hogy kivétel nélkül elhiggyék: ők a „valódi” jobboldal, és nincs szükség másra. Tévedett, mert több mint 300 ezer ember még mindig ébren van. A fideszes agytrösztök már nyilván dolgoznak rajta, hogyan viszonyuljanak a párthoz, elvégre a centrális erőtér újra megjelent, végre van ismét parlamenti párt, amely a Fidesztől jobbra áll. Annyit mindenesetre már le is szögezett Orbán, hogy „Isten ajándékainak” jogos bírálata tabu. Ismét megmutatkozott, kiknek a kezében van az ország.

A Mi Hazánk Mozgalom előtt történelmi lehetőség áll. Egyrészt helyrehozhatja a Jobbik által gerjesztett árulást, amely fekete lyukként szippantott magába minden jobboldali radikális lelkesedést, másrészt pedig valódi alternatívát nyújthat a Fidesz ellen. A bukott baloldal sem külön, sem együtt nem képes legyőzni a kormánypártokat, ezt muszáj felismerniük azoknak is, akik a kormányváltás reményében az egyesült ellenzékre szavaztak. A játéknak vége, és ha ezek a szavazók szeretnének valaha egy olyan országban élni, ahol nem a Fidesz irányít, akkor 2026-ban a Mi Hazánkra kell voksolniuk, elfogadva, vagy legalábbis eltűrve a párt világnézetét, amelyen a Jobbikkal ellentétben nem fogunk változtatni.

Magyarul a Mi Hazánknak 4 éve van arra, hogy az egyetlen komolyan vehető ellenzékké nője ki magát, ahhoz megfelelő lefedettséggel, pártstruktúrával, anyagi forrással, önkormányzati helyekkel. A pálya lejtése nekünk kedvez, a lelkesedés nagy.

Éppen ezért – a kérlelhetetlen ellenzékiség szerepe mellett – figyelni kell a közösség tisztán tartására is. Egy felfutóban lévő politikai pártnál törvényszerű, hogy megjelennek a szerencselovagok, a kalandorok, a régóta inaktív, most hirtelen „új erőre kapó” tagok, akik a munkából nem, csak a termés learatásából szeretnék kivenni a részüket egy jó pozícióval megspékelve. Legkésőbb a Jobbik bukása óta mindenki tudja, hogy a pártközösség gondozása legalább annyira fontos, mint a „kifelé” folytatott politika, a rohadt almáktól pedig késlekedés nélkül meg kell szabadulni, mert megfertőzi az egészségeseket is. Ez a siker másik záloga.

Mint már említettük, visszatért a magyar belpolitikai életbe a centrális erőtér fogalma, a Fidesznek pedig egy merőben új helyzethez kell alkalmazkodnia. Összeomlott az az orbáni vágy, hogy a Fidesz nevű leviatán mindenkit képvisel a fogatlan cigányoktól kezdve egészen az öltönyös nemzetiszocialistákig. Több mint 300 ezer embert nem sikerült elaltatni, ez pedig elég legitimáció volt arra, hogy a radikális jobboldal visszahelyezze magát a magyar belpolitikai térképre. Hogy mit lépnek erre Orbánék, hamarosan ki fog derülni, az eddigi kommunikáción nyilván változtatniuk kell. Annyi azonban bizonyos, hogy jó szokásukhoz híven a lopkodás továbbra is megy majd – van benne rutinjuk –, magyarul a jónak ítélt mi hazánkos javaslatokat lesöprik, hogy aztán kiherélve ők maguk nyújtsák be azokat. Rossz hír, hogy a kétharmad miatt ezt meg is tehetik, a hőn áhított mérleg nyelve szerep már nem jött össze a Mi Hazánk számára.

Hogy a kétharmados győzelmet mi okozta, nehéz megmondani. Nyilván egyszerű lenne annyival megmagyarázni, hogy „sok a hülye”, de itt már egy olyan összetett és mély társadalmi problémáról beszélünk, amelynek helyrehozatala nem kis időt vesz majd igénybe, és akkor a globális politikai széljárásról – amely szintén a Fideszt segítette – még nem is beszéltünk. Ehhez még hozzájönnek olyan kiábrándító eredmények, mint a külhoni szavazatok aránya, amely előtt jelen sorok írója szintén értetlenül áll. Ezzel a problémával is kezdeni kell valamit, mert a trianoni határon túli magyarok döntő többsége szemmel láthatóan más műsort néz, és ha rajtuk múlna, még 200 év múlva is fideszes kormánya lenne Magyarországnak. A DK-Jakab tengely gondolata, miszerint vegyük el a szavazati jogukat, véleményem szerint teljes zsákutca, a megoldást a Fidesz valódi arcának felfedésében, a Mi Hazánk külhoni megszilárdításában látom.

Természetesen a problémákra alkotott megoldások nem a Nagykörúton lebzselő, pökhendi baloldal részéről, hanem szélsőjobboldalról fognak érkezni.

Sem külön, sem közösen nem sikerült legyőzni a Fideszt immáron végeláthatatlanul sok ideje. Tegyenek már bármit, aki ezek után még bennük bízik, az tényleg menthetetlen. A sértődékeny liberálisoknak (erről a magatartásról majd külön, egy másik alkalommal), akik tömegével terveznek exodust a kedvezőtlen eredmény miatt, jó utat kívánunk, akik pedig influencerként vagy „hírességként” felhagynak a politizálással, azokat maximálisan támogatjuk eme döntésükben és kívánjuk, hogy soha az életben ne lássuk őket többé.

Aki pedig balos, vagy a kormányváltásban reménykedő alkalmi szavazóként képes önvizsgálatot tartani és belátni, hogy a baloldali pártok alkalmatlanok a magyar nemzet képviseletére, azoknak el kell fogadni, hogy hosszútávon a Mi Hazánk maradt az egyetlen életképes alternatíva a Fidesszel szemben.

Összességében a Mi Hazánk Mozgalom előtt álló történelmi lehetőség isteni ajándék, de egyben felelősség és veszélyforrás is. Nincs újabb esély, újabb dobás. Most kell jól csinálni, most kell életképes alternatívát felmutatni. Április 3-án a magyarországi radikális jobboldal megmutatta, hogy élni akar, ezt az élni akarást, ennek az erőnek a tiszteletét pedig a Mi Hazánk Mozgalomnak kell ápolnia és győzelemre vinnie!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Ui.: Ezúton is szeretném kifejezni gratulációmat a 2022-es országgyűlési választások legnagyobb vesztesének, a Jobbiknak, kiemelten Jakab Péternek. Egészen biztos vagyok benne, hogy politológiai tananyag lesz ennek a pártnak a pályafutása a „hogyan verd szét a közösségedet” címszó alatt. Tagság és szavazó híján a megmaradt képviselőiknek pedig azt javaslom, rövid úton üljenek át a DK-ba, hátha Gyurcsány megkegyelmez, és 2026-ban is kapnak még egy esélyt.