Mint arról beszámoltunk, a rituális állatvágások betiltását kezdeményezi a közeljövőben a Mi Hazánk, ismertette budapesti sajtótájékoztatóján Szabadi István, a párt országgyűlési képviselője és Csott Károly, a Mi Hazánk állatvédelmi szakpolitikusa.
Zoom
Egyébiránt mind a kóser, mint a halal vágás olyan vallási szokás, amelynek kialakulásának idejében még megvolt a maga pragmatikus oka, a hús tárolásával fügött össze a sivatagban, azonban jelen korunk adottságait figyelembe véve ennek már semmi létjogosultsága.
Ez körülbelül olyan, mintha mi honfoglaló elődeinkhez igazodva törvénybe foglalnánk, hogy az állattartóknak háromnaponta változtatniuk kell az állatok legelési helyszíneit, mondván, ez régen így volt. Igen, így, csak akkor annak az volt az oka, hogy ennyi idő alatt le is legelték az egész legelőt, ezért tovább kellett állni. Úgyhogy minden józan gondolkodású ember egyetért abban, be kell tiltani mind a kóser, mind a halal vágást. És a történet itt véget is érhetne, de nem ér, mert politika van mögötte kőkeményen.
Emlékezzünk, hogyan reagált korábban az ilyen felvetésre Orbán Viktor: 2021-ben a vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség, valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette a miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló 2020. decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Szohnut /Jewish Agency akkori elnökének küldött Jeruzsálembe.
Orbán Viktor számára mélységes csalódás volt az Európai Bíróság hozott ítélete, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy fenntartsák a kóser vágások tilalmát, s nyilván nagyon elszomorodott a tegnapi hír hallatán is.
- Következésképpen kormányom gyorsan elítélte ezt a káros döntést, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon felemeljük a szavunkat ellene - jelentette ki akkor Orbán Viktor.
Egy másik cikk témája lehetne, mennyiben áll meg az a fajta politikai konstrukció, amelyet zsidó-keresztény kulturkörnek csúfolnak. De nagyjából ha számításba vesszük, hogy a zsidóság Európa-szerte zárványokban, gettókban élt elzárva évszázadokon át, kulturális hatást nem fejtett ki a nálánál jóval magasabb látszámban élő keresztényekre, így a válasz az, ennek semmi alapja.
Orbán Viktorhoz igazodva egyébként politikai véleményformálói is nagyon élénken követték az elmúlt években a kóser vágás körüli (érdekes, az egyébként ugyanazon az elven történő halal védelmére nem keltek) vitákat.
- Amint arról beszámoltunk, a zsidó Tett és Védelem Alapítvány megkongatta a vészharangot, hogy Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke egy oknyomozó riportot készített a magyarországi kóser, illetőleg halal vágások gyakorlatáról. Nyilván ilyenkor rögvest „barna eső” hullik az égből, felkerül a lejátszóra a rettegés lemeze, csak éppen arra nem reagált senki, amire tulajdonképpen kellett volna: állatkínzás-e ez vagy sem? - írtam egy korábbi cikkemben, itt arról volt szó, hogy az akkor még létező Pesti TV-ben Jeszenszky Zsolt akadt ki azon, hogy valaki kritizálni merte a kóser vágást.
Egy szó, mint száz, teljesen nyilvánvaló, hogy politikai motivációkat kell felfedeznünk az mögött, hogy Orbán Viktor számára ennyire érzékeny téma. Hiába, létszükséglet a "kóserpecsét", elvégre a zsidó reneszánsz ilyen értelemben sem szenvedhet csorbát.
Lantos János - Kuruc.info