Október 7-e óta számos zsidó vezető és közéleti szereplő és nagyon sok velük szimpatizáló, politikai vezető tett hitet Izrael mellett, és ítélte el a Hamász terrortámadást. Természetesen keresztény erkölcs szerint is elfogadhatatlan ártatlan civilek lemészárlása, de ez éppúgy igaz Izrael háborús bűneire is, melyeket az elmúlt évtizedekben elkövetett. Erre rámutatni természetesen már antiszemitizmusnak számít, főként a „zsidó reneszánsz” országában, Magyarországon.
Zoom
A nevezett megszólalásokból két fő motívum rajzolódik ki. Egyrészt igyekeznek előkészíteni a talajt annak, hogy itt bizony kimondva vagy kimondatlanul, de kollektív büntetés vár a palesztinokra. Ez egy kimondott erős szándék, és szinte minden megszólalás mögött ott húzódik, ezt kár lenne eltagadni.
A másik, hogy igyekeznek úgy keretezni az egészet, mintha itt nem a zsidók és a palesztinok szembenállásáról lenne szó. Itt is vannak fokozatok, ezt az érvelés először azzal igyekeznek elfogadtatni velünk, európaiakkal, hogy Izrael nem más, mint a nyugati világ védőbástyája, amely minket véd. De aztán tovább is mennek, úgy állítják be, hogy a Hamász gyakorlatilag a teljes emberiségre tör, nem csak a zsidókra, és ha nem állítjuk meg, pusztulás fenyegeti az emberi civilizációt.
Természetesen egyik sem igaz.
Sőt, ami azt illeti, az, hogy Európába is sikeresen importálódott az izraeli-arab konfliktus, az az elmúlt évtizedekben nagyban köszönhető a politikailag aktív zsidóságnak is, hiszen jelentős hányaduk volt a multikulti ideológia erőltetése mögött, nem titkoltan azzal a céllal, hogy megszűnjön az európai nemzetek etnikai homogenitása, mely szerintük a „fasizmus melegágya”, amiből mint tudjuk, „újabb holokauszt” lesz.
Hát, finoman szólva fordítva sült el, Nyugat-Európa utcáin pont az új jövevények fenyegetik a zsidókat. Persze, sajnos azt is elérték, hogy az európai nemzetek ma már nem igazán emlékeztetnek egykori önmagukra.
A kormány kedvenc sztárrabbija is arról beszél, hogy itt mindenki közös ügyéről van szó, most kell megállítani a Hamászt, nem szabad „azt a hibát elkövetni”, amit a világ elkövetett annak idején a „náci” Németországgal, hogy későn ismerte fel, hogy tényleg komolyan gondolja, hogy „kiirt mindenkit”.
Alább az elmélkedés:
(Munkatársunktól)