Tomcat: Barátkozzunk az oroszokkal!


Szerintem a Kuruc éppen a legalkalmasabb hely (ha nem az egyetlen), amely egy ilyen fontos kérdés nyilvános megvitatására alkalmas. Csatlakozom a kibontakozó vitához.

Vegyük szemügyre az elmúlt évtizedeket a magyar valóság tapasztalatai tükrében.

Vessünk össze két húszéves időszakot, a deklaráltan „ideiglenesen" hazánkban állomásozó szovjeteket 1968-tól 1988-ig, és a zsidókat 1988-tól 2008-ig. (Az 1956 és 1968 közötti időszakot most ne firtassuk, legyen az külön téma.)
 

Annak idején a hajdan úgy gyűlölt oroszok a laktanyáikban tanyáztak, a csencselésen meg a szabadságos kiskatonák víkendház-betörésein, bűnelkövetésein kívül igazán nem zavarták jelenlétükkel a társadalmat. Nagy zajjal röpködtek a MIG-ek, szennyezték a környezetet a szivárgó kerozinnal a hangárakban, a tisztek meg beültek minden nagyobb rendezvény elnökségi asztalához. Kb. ennyi volt a terhelés rész.

Felmerülhetett-e ugyanakkor az országot bármely oldalról történő fenyegetés realitása? Nem. Minden környező, közeli és távoli ország vagy politikai csoport pontosan tudta, ha a magyarokkal b@szakodnak, akkor az oroszokat piszkálják. Ezen túl volt magyar határőrség, területi szuverenitás, magyar honvédelem is.

Mi történt a zsidók alatt?

A kivonuló oroszok helyébe nem lépett biztonságot garantáló erő. NATO-tagok lettünk a kellő baksis lefizetése után, de kérdem én: védett-e már meg bárkit is a NATO? Nem az történt-e mindig, hogy előbb hagyták, hadd lövöldözzék halomra egymást a „vitázó felek", majd a hullahegyek hátán politikai döntések sorozatát követően léptek fel katonailag? Abban sem volt köszönet, lásd a Szabadkára hajigált amerikai grafitbombákat, hogy még az állapotos asszonyoknak a kórházban se maradjon áram.

Magyarországon megszűnt a honvédelem, profi hadseregnek azt nevezik, hogy néhány ezer nemzetközi napi díjra ácsingózó csávót képeznek ki arra, hogy gyakorlatilag zsoldosként távoli vidékeken idegen érdekeket szolgáljanak lobogó magyar zászló alatt. A magyar katonai vezetés nem integrálódott be a NATO vezetésébe, információkból akkor és annyit kaphatnak, amennyit a NATO vezetése jónak lát.

A zsidók elérték, hogy Magyarország területi szuverenitása is megszűnjék. Megszüntették a határok ellenőrzését, hogy az országba kontrollálhatatlanul áramolhassanak az élősködők. Sikerült elérni, hogy gyakorlatilag lehetetlen megmondani, jelenleg milyen nemzetiségű emberek milyen számban és hol élnek Magyarországon. Az ingatlanokat, földterületeket már fölvásárolták, ami még adminisztratíve „magyar" tulajdonban van, az arra vár, hogy gazdát cserélhessen.

Hát ennyit az elmúlt negyven év biztonságáról.

2, Termelőeszközök

1968 és 1988 között Magyarország virágzó ország volt. Szerszámgépipar, acélipar, autóbuszgyártás, videoton, növényolajipar, édesipar, cementipar, konzervipar, cukoripar, almatermesztés, baromfiipar, sertés és marhaállomány, húsipar és tejipar, gabonaipar (IKR), sütőipar, könnyűipar – habselyem és textilipar, üvegipar, alumíniumipar, hogy rendezetlenül hirtelen soroljam a sajnos csak emlékeket.

Elvették az oroszok a gyárainkat, a földjeinket, a termelőeszközeinket? Nem. Amit lenyúltak (bauxit és alumíniumipar), azért meg is fizettek olajjal, gázzal.

Elvették a zsidók a gyárainkat, a földjeinket, a termelőeszközeinket? Igen. Megfizették? Nem.

Az elmúlt húsz évben már nem csak a fentiek, de az ásványvízkészlet, olaj- és gázkitermelés joga, az energiaszektor, a telekommunikáció , még a szennyvíz és csatornahálózat (vízművek) is mind idegen tulajdonba került. Ezek működtetésénél nemzeti érdek nem játszik szerepet.

(Örülnék, ha valaki venné a fáradtságot itt a Kurucon, és konkrét adatokkal, számsorokkal támasztaná alá a két húszéves időszak magyar termelését (tonna alma, méter habselyem, stb.)

 
3, Piac

1968 és 1988 között a magyar export meghatározó része a keleti tömbbe, ezen belül is döntően a ruszkikhoz irányult. 1988 után azt hangoztatták, hogy a magyarországi export irányultsága sikeresen átfordult a jól fizető Nyugat-Európa irányába. Ma az export gyakorlatilag elhanyagolható része megy keletre. De vajon összevethető-e az akkori export és a mai export természete? Akkor magyar gyárakból, magyar alapanyagokból magyarok által előállított termékeket neveztünk exportnak, melyek teljes bevétele a magyar gazdaságba fordult vissza. Ma az export gyakorlatilag bérmunkát jelent. Magyarország legnagyobb exportőre a győri Audi gyár. Valaki, bárki, akárki gondolja-e azt, hogy az innen kikerülő Audi-motorok magyar termékek? Dehogy, ez kőkemény rabszolgamunka (amelyért még köszönetet is mondhatunk), exportként csak a könyvelésben kerül elszámolásra.

Valódi magyar terméket a telített nyugat európai piacra nemigen engedtek be, szemben a gyakorlatilag korlátlan orosz befogadóképességgel.

És mi a helyzet a fogyasztási cikkek terén? Elárasztott bennünket 1968 és 88 között a zakuszka, a kvász vagy más nagy mennyiségben fogyasztott orosz silányság? Nem, téliszalámit ettünk és rántott húst.

Eláraszt ma bennünket a zsidók által átcímkézett nyugati hulladék? Igen, sajnos menthetetlenül és ellenőrizhetetlenül ránk tolják az alja minőséget, ráadásul magasabb áron, mint otthon a minőségit. Az ellenőrző szervezeteket gyakorlatilag felszámolták, „kockázatelemzést" vezettek be a korábbi valódi ellenőrzés helyett.

És a legröhejesebb, hogy adót sem fizetnek. Az öt éves moratórium után kevés kivétellel nevet változtatnak (papíron még tulajdonost is), hogy aztán kezdődhessen a következő öt éves adómentes háváj.

4, Jogbiztonság

1968 és 1988 között magyar jogrendszer uralkodott az országban, a magyar viszonyokat magyar rendeletekkel szabályozták. Azért akkor nem a GOSZT érvényesült. Persze, a pártközpontokban megvolt a kapcsolat, lehetett érvényesíteni az érdekeket, de mégis, legalább a jogrend magyar volt.

Az elmúlt húsz évben a háttérből működő idegen befolyás jottányit sem változott, a zsidók minden minisztériumban és hivatalban kezdetektől ott vannak tanácsadók, lobbisták és egyéb beépített de nagy hatalmú korrumpálási szakértők, ügynökök révén. Ráadásul elérték, hogy a teljes magyar jogrendet felváltsa egy un. harmonizált jogrendszer, gyakorlatilag a képviseleti demokrácia megszűnt.

Nem azok alkotják a Magyarországra hatályos jogszabályokat, akiket a magyar választók megválasztanak. A korábban sok tekintetben szakmailag magasabb színvonalú rendeleteket és szabványokat olyan EU direktívák és irányelvek váltották fel, melyek célja nem a rend, hanem éppen a nagyobb mozgástér biztosítása saját termelőerőik, gyártóik és kereskedőik részére a bérmunkás rabszolgák fogyasztói piacán.

5, Életszínvonal

1968 és 1988 között a vidék virágzott. Mindenki munkát talált a tsz-ben, aztán ráhajrázott a háztájiban, a megtermelt terményt értékesíteni tudta, épültek a tükrös házak utcákon át. Jó élet volt, nem volt cigánykérdés, mélyszegénység, reményvesztettség. Erkölcsileg is számon lehetett kérni, ha valaki naplopó életet élt, mivel ha akart, hát talált munkát. A városi ember géemkázott vagy fusizott, de valahogy megoldotta, hogy a gyereknek mindene meglegyen, amit egy hiánygazdaság biztosítani tud. (pl. színvonalas oktatás, amelyben a mostani lakájok is nevelődtek).

1988 óta van néhány nyertes csoport, akik át tudták menekíteni (többnyire kapcsolati tőkére alapozva)
a lehetőségeiket, gyakorlatilag mindenki más vesztes. Vidéken nem csak a munka, de a remény is köddé vált. Néhány nagygazdától eltekintve a teljes vidék bekómázott, hárommillióan kerültek a mélyszegénység szintjére, a létbizonytalanság lett az úr. A szapora cigányság pedig nincs honnan eltartsa a családot, hát az idős magyaroktól szedi el, amit korábban a TSZ-ből hordott haza.

Konklúzió

Világossá szeretném tenni, egyáltalán nem vagyok oroszpárti. Magam is meglepődtem, amikor a két húszéves időszak összevetése ezt eredményezte. De ezek nem fikciók, hanem megélt tapasztalatok.

Szerintem téved a Kuruc.info, amikor azt gondolja, van még lehetőségünk lavírozgatni az oldalak között. Azoknak az országoknak, amelyek a privatizációt az állami tulajdon nagy hányadának megőrzése mellett vitték végbe, nekik még talán van mozgásterük. De nekünk már nincs.

Az a néhány százalék radikális, amely szerencsés esetben felduzzadhat 15-20, esetleg 30%-ra, semmi érdemit nem fog tudni elérni. Nem lesz képes visszaszerezni a Nestlétől a vízbázisokat, az EON-tól a közműveket, a zsidóktól az ingatlanokat és a földet, az országot kivezetni a korrupt EU-ból. De ha sikerülne is ez a képtelenség, légüres térbe kerülne az ország, újra fel kellene építeni mára megsemmisített iparágakat - valós piac nélkül.

Úgyhogy ha tetszik, ha nem, a nemzetieknek választani kell. Vagy a zsidók bérmunkás rabszolgái lesznek, a gyerekeink a továbbiakban még inkább kiteljesítve az elnyomást, vagy oda kell állni a medvéhez. Mert az egyetlen EU-független valós piac ott van.

És lehet, hogy mire odaérünk, a medve sz@rik a mi óhajunkra, van neki elég dolga. Pláne, ha még csecsenezgetünk is.

Mondhatják persze sokan, hogy baromság ez a károgás, meg a hárommillió mélyszegény, meg a kihaló magyar emlegetése. Meg kell nézni nyári hétvégén a balatoni M7-es háromsávos dugóit, meg a hipermarketek parkolóit a karácsonyi aranyvasárnapon, máris árnyalódik a kép. De tévednek.

Mert a lakosságcsere nem holnap kezdődik majd, hanem részint már megtörtént.

A magyar népesség úgy fogy, hogy közben észrevétlenül pótlódik is a jövevényekkel.

Ezek részint magyarul beszélő magyar vagy kettős állampolgárokká válnak/váltak, másrészt pedig egyszerűen kontrollálatlanul itt élnek évente rövidebb-hosszabb ideig, esetleg fenntartva több országban is életlehetőségeiket.

Ők azok, akik igazi haszonélvezői a magyar adófizetők pénzén és gyermekeink jövőjén vásárolt hiteleken megvalósuló infrastruktúra-fejlesztéseknek, velük telnek meg hétköznap esténként a színvonalasabb budapesti éttermek és koncert hall-ok.

A sok bevásárlót pedig egyszer meg kéne állítani egyesével, hogy ugyan meséljék már el, hogyan is telt az elmúlt negyven év – dokumentumokkal bizonyítva. Meglepődnénk az arányokon. Mert hogy senki, senki nem tud választ adni, hányan is vagyunk itt – honnan?

Ne higgyük, hogy a történelemhamisítóknak nincs rutinjuk abban, mi kell ahhoz, hogy a jövevény kideríthetetlenül magyarnak látsszon.

Szebb jövőt !

(Örülnék, ha ez tartalommal töltődne meg végre.)

Szebb jövőt!

Kezdjük is.

Ezzel egyetértek, és el is mesélnék egy családi történetet. Történt egyszer úgy negyven éve, hogy valami embernek látszó féreg nagyanyám fülébe súgott valamit a vasútállomáson, amit most nem szeretnék részletezni. Lényeg a lényeg, ezt nagyapám is meghallotta, és olyant bemosott a tisztelt férgecskének, hogy annak betörött az orra. Ebből lett is aztán rendőrségi ügy, nagyapámat és a sértettet bevitték. Alapos kihallgatás után az eredmény a következő lett: nagyapám ártatlan, az orrtörést szenvedett úriembert pedig elmarasztalták a viselkedése miatt. (Itt meg is jegyezném, nagyapám nem volt párttag, sőt, nem győzött munkahelyről munkahelyre szökni, nehogy
beszervezzék.)
Remélem, nem kell ecsetelni, hogy a mai, modern felfogású világban mit kapott volna egy hasonló akció után...

Ezt cáfolom.

"Elvették az oroszok a gyárainkat, a földjeinket, a termelőeszközeinket? Nem."

De. Dédapámnak óriási földjei voltak. Alig hagytak meg belőle valamit. Egy másik dédapám pedig negyvenévesen agyvérzést kapott, miután a szovjetek az összes állatot elvitték. (Apai ágról falusi vagyok. És az ő nagyszüleinek óriási földterületei voltak még az I. világháború előttről.)

"Amit lenyúltak (bauxit és alumíniumipar), azért meg is fizettek olajjal, gázzal."

Ez igaz, de az árakat ők szabták meg...

5, Életszínvonal

"Mindenki munkát talált a tsz-ben"

Munkát azt nem, csak állást. Állástalanok nem voltak, de a legtöbb gyár veszteséges volt. Nem a semmire vették fel azt a sok kölcsönt.

Konklúzió

Nem a cikk konklúziójára reagálok, hanem írok egy sajátot.

Mindenki nézzen utána Németország elmúlt 60 évének. Hitler bukása után fel lett osztva két részre: NDK-ra és NSZK-ra. (Ha emlékeim nem csalnak,) az NDK orosz érdekszféra lett az NSZK pedig nyugati. A volt NDK életszínvonala a mai napig rosszabb, mint a volt NSZK-jé.

Mivel a két országrész ugyanonnan indult, ezért számomra nyilvánvaló, hogy a kommunista vezetés cseszte el a dolgokat. (Nem is az államforma helyességéről vagy helytelenségéről volt szó – a szerk.)

Más kérdés, hogy a Szovjetunió, mint olyan, felbomlott. Kommunizmus már nincs. Nekünk most nem a kapitalista nyugat és kommunista kelet között kell választanunk, hanem a cionista nyugat és a szupernacionalista Oroszország között.

Ne idealizáljuk túl a dolgokat. Nem a jó lehetőséget keressük, csak a jobbat...