A Romania Libera publicistája szerint a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését.
"Románia történelmi régiói közül" a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el - írta csütörtökön a Romania Libera című román napilap.
Románia egyik legnagyobb példányszámú, mérvadó országos napilapja - amely Traian Basescu államfőhöz és az ellenzéki jobboldali szövetséghez áll közel - írást közölt Cristian Campeanu újságíró tollából Ne űzzetek csúfot Erdélyből és a Nagy Egyesülésből! címmel.
A publicista szerint annak ellenére, hogy a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését, Erdély mégis gyorsabban integrálódik az Európai Unióba, mint "Románia többi része". A szerző szerint nyilvánvaló különbségek vannak Erdély és a Kárpátokon túli "Ó-Románia" között, hiszen az erdélyi városok tisztábbak, az emberek kedvesebbek és udvariasabbak, s az életkörülmények is jobbak.
A szerző szerint ennek fő oka, hogy Erdély ma még mindig többet termel, mint "Ó-Románia", a román bruttó össztermékhez így nagyobb mértékben járul hozzá, hiszen a külföldi beruházók is szívesebben mennek Erdélybe, mint a Kárpátokon túli megyékbe. A külföldi turisták is inkább Erdélyt keresik fel - teszi hozzá -, amelynek fő hajtóerejét Temesvár, Kolozsvár, Brassó és Szeben képezi.
Campeanu úgy véli, hogy Románia nemzeti ünnepe, december 1-je alkalmából - amikor Erdély elrablását és "Nagy-Románia" megalakulását ünneplik - a román politikusoknak nem az Európa-ellenes nacionalizmussal kellene "verniük a mellüket", hanem gondoskodniuk kellett volna Erdély infrastruktúrájának fejlesztéséről, hogy teremtsék meg a régió és a "Románia többi részei" közötti korszerű infrastrukturális összeköttetéseket.
A szerző szerint az igazi hazafias tett az autópályák megépítése és Romániának az európai energiahálózatokhoz való csatlakoztatása kellene hogy legyen, és nem a magyarok és Magyarország ellen "habzó szájjal" indított támadások. A szerző szerint Románia harmonikus és átgondolt fejlesztési stratégiájának kidolgozása nélkül eljöhet az az idő, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy "Ó-Románia" teher Erdély számára, és ez utóbbi nyolcmillió lakossal működőképes európai állammá válhat - olvasható a Romania Liberában.
(MTI nyomán)