A lisszaboni szerződés fedőnév alatt tulajdonképpen egy olyan új európai alapszerződés készült, amely alapvetően megváltoztatja a legtöbb európai állam szuverenitását. A szerződés mérföldkő kívánt lenni azon az úton, amely a segítségével fokozatosan elsorvasztott európai államok helyébe egy szuperállamot léptet, melynek élén látszat-legitimitású szereplők egyesített törvényhozói és végrehajtói hatalmat, avagy teljhatalmat nyernek.


Magyarok Világszövetsége

2008. június 12-én Írország népe népszavazáson utasította el az európai uniós reformszerződésnek nevezett lisszaboni szerződést. Írország ezzel megálljt parancsolt annak a sanda szándékú törekvésnek, amely úgy kívánta gyökereiben átalakítani az európai államok életét, hogy mindvégig tagadta a lényeget: a lisszaboni szerződés sokkal mélyebben próbálta átgyúrni az Európai Közösség életét, mint tette azt pár évvel korábban a franciaországi és hollandiai népszavazáson megbukott európai uniós alkotmánytervezet.

Sajnálatos, hogy Magyarországra a lisszaboni szerződés kapcsán is szégyenfolt kerül, mert alig négy nappal angol nyelvű változatának lisszaboni aláírása után, 2007. december 17-én a budapesti parlament 325 képviselője, 4/5-ös többséggel, olvasatlanul szavazta meg a magyar állam szuverenitását gyakorlatilag feladó, több száz oldalas szöveghalmazt. A szégyent fokozza, hogy ezt a kritikátlan szavazást az erkölcsileg megbukott, országkáromló Gyurcsány Ferenc kényszerítette ki, önmaga uniós legitimálására, és ebben volt partnere Orbán Viktor, az általa vezetett parlamenti ellenzék túlnyomó többségével.

Magyarország és a magyar nemzet külön tragédiája, hogy a kétharmados többséggel meghozandó ratifikációban rejlő lehetőséget, amely újabb alkalmat teremtett az ugyancsak kétharmados állampolgársági törvény módosításának kikényszerítésére, az ellenzék újból kihagyta. Hiába ösztökélte erre a parlamenti ellenzéket a lisszaboni szerződés ratifikációját megelőző hónapokban a Magyarok Világszövetsége mondván, hogy csakis akkor engedjen Gyurcsány Ferenc követelésének, ha a magyar nemzet egysége ellen a 2004. december 5-i népszavazás előtt tevőlegesen vétő kormánypártok előzetesen megszavazzák a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadását lehetővé tevő, ugyancsak két-harmados állampolgársági törvényt. Az ellenzék újból meghódolt a globalista szándék előtt, ismételten mellőzve a magyar nemzeti érdeket.

A lisszaboni szerződés elutasítása alkalmából vegyük számba azokat az ismérveket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a szerződés mélyebben kívánt Európa népeinek és államainak életébe beavatkozni, mint a korábban Franciaországban és Hollandiában népszavazáson megbukott európai uniós alkotmánytervezet. És jelenítsük meg azt a mögöttes szándékot, amellyel a lisszaboni szerződés kitervelői valós szándékukat palástolni próbálták.

 

1. A lisszaboni szerződésnek nevezett, közel négyszáz oldalas szöveghalmaz magyar nyelvű fordítása 2007. december 17-én jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában, azon a napon, amelyen a budapesti parlament több képviselő tiltakozása ellenére tárgysorozatára vette annak ratifikációját.

2. A lisszaboni szerződésnek nevezett szöveghalmaz nem egy szerződés szövege, hanem az Európai Közösséget létrehozó szerződést és az Európai Unióról szóló szerződést több száz ponton megváltoztató, módosító szövegek halmaza.

3. Nincs ember, aki e módosító szövegek – többnyire félmondatos betoldások, illetve törlések – olvastán képet alkothatna magának a módosítás eredményeként megszülető szövegről.

4. Amikor az Európai Unió állam- és kormányfői 2007. december 13-án aláírták a lisszaboni szerződést, akkor nem állt rendelkezésre a módosítások eredményeként megszülető egybeszerkesztett szerződésszöveg, miként akkor sem, amikor azt a budapesti parlament 2007. december 17-én ratifikálta.

5. Az Európai Unió Hivatalos Lapja csupán fél évvel később, 51. évfolyamának 2008. május 9-i számában, 2008/C 115/01 közleményszám alatt tette közzé a lisszaboni szerződés nyomán megszületett egységes szerkezetbe foglalt szöveget. Említésre méltó, hogy minden magyar állami és európai uniós hatóságot megelőzve, Dr. Halász József, a Szent Korona szolgálója önerőből elkészítette a lisszaboni szerződés nyomán keletkezett szöveget és azt 2007. december 17-én honlapján nyilvánosságra hozta, amiért őt ezen a helyen is elismerés illeti meg. (http://eunyet.hu/hirlevel/Lisszaboniszerzodes2007.doc)

 

6. A lisszaboni szerződés nyomán megszülető alapszerződésben a korábbi „Közösség” szó helyébe minden esetben az „Unió” szó, a „közösségi” helyébe az „uniós” lépett.

7. Az Európai Közösségről szóló szerződés – amelyhez Magyarország népszavazással csatlakozott – sok helyen úgy rendelkezik, hogy bizonyos döntéseket – főleg a kisebb tagállamok érdekeinek védelmében – minősített többséggel kell meghozni. Ezzel szemben a lisszaboni szerződés nemes egyszerűséggel mindezt fölülbírálja. Idézzük: >>a „minősített többséggel megadott”, a „minősített többséggel hozott”, a „minősített többséggel elfogadott”, a „, minősített többséggel”, illetve a „minősített többséggel” szövegrészeket el kell hagyni.<<

8. A lisszaboni szerződés az EU-ban korábban hangoztatott liberális alapelv, a munkaerő szabad vándorlásának örvén bevezeti a letelepedés korlátozásának teljes tilalmát. Vagyis a tagállamoknak tilos bármilyen intézkedést hozniuk, amellyel a területükön letelepedni akaró bármely európai állampolgárt szándékában akadályoznának.

9. Míg a magyarság a Tordai Országgyűlés révén, 1568-ban a világon először iktatta törvénybe a legfőbb emberi szabadságot, a lelkiismereti, avagy a vallás szabadságát és a vallási felekezetek törvény előtti egyenlőségét, a lisszaboni szerződés a legnemesebb emberi dimenziót, a hit kérdését fokozza le az azonos neműek szexuális kapcsolatának szintjére. A lisszaboni szerződés által bevezetett új cikk így szól:
10. Cikk – „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió küzd mindenfajta nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés ellen.”

10. Végül, a lisszaboni szerződés bevezeti az Európai Unió kizárólagos hatáskörét az állami élet hat kiemelt területén, és megosztott hatáskörrel gyökeresen korlátozza a tagállamok szuverenitását a társadalmi élet szinte minden területén. Idézzük a lisszaboni szerződéssel bevezetett, teljes egészében új szövegrészt:
 

2. cikk

(1) Ha egy meghatározott területen a Szerződések kizárólagos hatáskört ruháznak az Unióra, e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben őket az Unió erre felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.

(2) Ha egy meghatározott területen a Szerződések a tagállamokkal megosztott hatáskört ruháznak az Unióra, e területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok e hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta. A tagállamok olyan mértékben gyakorolhatják újra a hatáskörüket, amilyen mértékben az Unió úgy határozott, hogy lemond hatáskörének gyakorlásáról.

(3) A tagállamok gazdaság-és foglalkoztatáspolitikájukat az e szerződésben meghatározottak szerinti szabályok keretében hangolják össze, amelyek megállapítására az Unió hatáskörrel rendelkezik.

(4) Az Unió az Európai Unióról szóló szerződésnek megfelelően hatáskörrel rendelkezik a közös kül- és biztonságpolitika meghatározására és végrehajtására, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását.

(5) Meghatározott területeken és a Szerződésekben megállapított feltételek mellett az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések megtételére, anélkül azonban, hogy ennek révén elvonná a tagállamok e területeken meglévő hatásköreit.

Az Unió e területekre vonatkozó, a Szerződésekben meghatározott rendelkezések alapján elfogadott kötelező erejű jogi aktusai nem eredményezhetik a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek harmonizációját.

(6) Az uniós hatáskörök terjedelmét és gyakorlásának részletes szabályait a Szerződésekben foglalt, az egyes területekre vonatkozó külön rendelkezések állapítják meg.

3. cikk

(1) Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken:

a) vámunió,

b) a belső piac működéséhez szükséges versenyszabályok megállapítása,

c) monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euro,

d) a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében,

e) közös kereskedelempolitika.

(2) Az Unió szintén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik nemzetközi megállapodás megkötésére, ha annak megkötését valamely uniós jogalkotási aktus írja elő, vagy ha az hatásköreinek belső gyakorlásához szükséges, illetve annyiban, amennyiben az a közös szabályokat érintheti, vagy azok alkalmazási körét megváltoztathatja.

4. cikk

(1) Az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik azokban az esetekben, ahol a Szerződések olyan hatáskört ruháznak rá, amely nem tartozik a 3. és 6. cikkben felsorolt területekhez.

(2) Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következő fő területeken alkalmazandók:

a) belső piac,

b) a szociálpolitikának az e szerződésben meghatározott vonatkozásai,

c) gazdasági, társadalmi és területi kohézió,

d) mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését,

e) környezetvédelem,

f) fogyasztóvédelem,

g) közlekedés,

h) transzeurópai hálózatok,

i) energiaügy,

j) a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség,

k) a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak az e szerződésben meghatározott vonatkozásai.

(3) A kutatás, a technológiafejlesztés és az űrkutatás területén az Unió hatáskörrel rendelkezik egyes intézkedések megtételére, így különösen programok kidolgozására és megvalósítására; e hatáskör gyakorlása azonban nem akadályozhatja meg a tagállamokat saját hatásköreik gyakorlásában.

(4) A fejlesztési együttműködés és a humanitárius segítségnyújtás területén az Unió hatáskörrel rendelkezik egyes intézkedések megtételére és közös politika folytatására; e hatáskör gyakorlása azonban nem akadályozhatja meg a tagállamokat saját hatásköreik gyakorlásában.

5. cikk

(1) A tagállamok az Unión belül összehangolják gazdaságpolitikájukat. Ennek érdekében a Tanács intézkedéseket, különösen az e politikára vonatkozó átfogó iránymutatásokat fogad el.

Azon tagállamokra, amelyek pénzneme az euro, külön rendelkezések vonatkoznak.

(2) Az Unió intézkedéseket hoz a tagállamok foglalkoztatáspolitikájának összehangolása céljából, így különösen meghatározza az e politikákra vonatkozó iránymutatásokat.

(3) Az Unió kezdeményezéseket tehet a tagállamok szociálpolitikájának összehangolása céljából.

6. cikk

Az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására. Ezek az intézkedések európai szinten a következő területekre terjednek ki:

a) az emberi egészség védelme és javítása,

b) ipar,

c) kultúra,

d) idegenforgalom,

f) polgári védelem,

g) igazgatási együttműködés.

e) oktatás, szakképzés, ifjúság és sport,

 

A fenti tíz pontban összefoglaltak egyértelműen bizonyítják, hogy a lisszaboni szerződés fedőnév alatt tulajdonképpen egy olyan új európai alapszerződés készült, amely alapvetően megváltoztatja a legtöbb európai állam szuverenitását. A beavatkozás olyan mértékű, hogy azt azokban az államokban, amelyek a népfelséget alkotmányukban tiszteleik, vagyis amelyek demokratikus berendezkedésűnek minősítik magukat, semmiképpen sem szabadott volna népszavazás nélkül elfogadni.

Mindezek alapján elmondható, hogy különösen álságos és félrevezető a lisszaboni szerződést csupán egy eszközként feltüntetni, amely mindössze az Unió hatékonyabb működését lett volna hivatott szolgálni.

Sokkal inkább megállapítható, hogy a lisszaboni szerződés mérföldkő kívánt lenni azon az úton, amely a segítségével fokozatosan elsorvasztott európai államok helyébe egy szuperállamot léptet, melynek élén látszat-legitimitású szereplők – az Európai Bizottság és annak komiszárjai – egyesített törvényhozói és végrehajtói hatalmat, avagy teljhatalmat nyernek.

A Magyarok Világszövetsége egy hónappal korábban meghozott döntése alapján 2008. június 21-én alakítja ki testületi álláspontját a lisszaboni szerződésről, és fogalmazza meg üzenetét a lisszaboni szerződést, valamint a mögötte meghúzódó szándékot elutasító ír nép felé.

Addig is, a tévedés kockázata nélkül kijelenthető, hogy az írországi népszavazás a népakarat, azaz a demokrácia győzelmét jelenti az oligarchikus hatalomgyakorlás fölött. Amiért elismerés illeti meg Írország népét.