Május végéig tartó országjárásra indulnak az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség politikusai.
Bajnai Gordon, a pártszövetség vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a hétfőn kezdődő turnén húsz politikusuk 80 városban mintegy kétszáz programon vesz részt, fórumokat, kitelepüléseket tartanak. A libatolvaj tizenhárom városba látogat el.
(MTI nyomán)