Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbi üzenet az iwiw üzenőfalán terjeng:

"A Danone nevű multi be akarja zárni a Győri Keksz gyárat, elküldene 400 dolgozót, és egy sor jól menő magyar terméktől szabadítaná meg a piacot.
Ez persze nem az első eset: a francia gyártó azért vette meg a Győrit, hogy mielőbb kivonja a forgalomból, hogy tönkretegye, mert a miénk. Ezt 2001-ben a daNOne elnevezésű civil bojkott akadályozta meg, egyszerűen azzal, hogy nem vettünk Danone terméket valamivel több, mint két hónapig. Nem állt mögötte semmilyen párt, semmilyen nagybefolyású szervezet, ezt mi csináltuk, közönséges talpraesett srácok, csajszik, családanyák, bolti alkalmazottak, élelmezésvezetők, akiknek volt egy csöpp eszünk, és sikerrel jártunk.
Nem szervezett minket senki, mi szerveztük egymást.

Most sem számíthatunk senkire, csak magunkra. Csak él bennem a birkaszellem jelmondata: "Úgysem az én szavazatom számít" - és ezt mondja kétmillió ember.

Tisztelettel megkérek mindenkit, hogy NE VEGYEN DANONE TERMÉKET!"

Tisztelettel,
egy olvasó