"Olyan helyről jönnek, egyik-másik, épphogy leugrott a fáról Afrikából." Ezt a tényszerű kijelentést tette Mészöly Kálmán, korábbi futballista, a Magyarországon játszó idegenlégiós futballistákkal kapcsolatban, egy televízió műsorban. A korábbi szövetségi kapitány, mostani MLSZ-szaktanácsadó az RTL Klub Híradójának azt mondja, bánja, amit mondott, de senkit nem akart megsérteni.

„Sidibe, aki a Debrecenben rúgja a gólokat, nagyon jó, de nagyon sok olyan van, aki nem emeli a színvonalat Magyarországon, és a mai nyilatkozatok olvasva könnyebben egyeznek meg a külföldi játékossal, mint a magyarral. Persze olyan helyről jönnek, egyik-másik épphogy leugrott a fáról Afrikából, és már itt van. Persze, hogy meg tudnak vele egyezni olyan összegben, és nem tudom, hogy hol laknak.”

Mészöly Kálmán a Magyarországon futballozó afrikai játékosokkal kapcsolatban mondta ezt még csütörtökön a Sport tv adásában. Tényszerű kijelenésétől a sennkiházi műsorvezető azonnal elhatárolódott. A volt szövetségi kapitány az adásban ezt nem tette meg.

„Ez egy rasszista megnyilvánulás, Mészöly Kálmán jól tenné, ha elnézést kérne” – uszított Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Az MLSZ jelenlegi tanácsadójának kijelentésén nemcsak úgynevezett "emberi jogi" szervezetek (valójában cionista szervezetek - a szerk.)háborodtak fel, hanem egy gyáva klubtulaj is. Az Újpest Labdarúgó Klub tulajdonosa nyilatkozatban ítélte el Mészöly Kálmánt, aki a történtek után nyilatkozott Híradónknak. Azt mondta: sajnálja, amit mondott, senkit nem akart megbántani.

„Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy több lehetőséget kapjanak a magyar fiatalok. Elég rosszul sikerült. Nem tudok mást mondani, mint hogy elnézést kérek. Nem akartam senkit megbántani, nem az a típusú ember vagyok” – mondta Mészöly Kálmán.

A Magyar Labdarúgó Szövetséget megkerestük az ügyben, de a szervezet képviselői nem reagáltak.
(judaista RTL Klub korrigálva)