Az MCF megint kitett magáért. Alább teljességében olvasható felhívásukban nyomatja a szokásos mantrát többek között a Gárda szellemében meggyilkoltakról.
Megkérdeznénk azért alázatosan, hogy konkrétan kikről is beszél. Hol történtek ilyenek? Fényeslitkén, ahogy azt anno megfogalmazták? Érdekes, a rendőrség mást mond. Esetleg Fonyra gondol, ahol az OCÖ szintén ezzel az ótvar “szellemiséges” dumával exponálta magát? Érdekes, ott egyenesen felmentették az őröket. Biztosan azért, mert rászístákok voltak... Nagycsécsre gondol tán? Vagy Pécsre? Mindkét gyilkosságot cigányok követték el. Akkor meg? Konkrétan hol gyilkolt fehér cigányt úgy, hogy kiderült, rasszizmusból tette, és a Gárda erősítette meg hitében, hogy valóban ezt kell cselekednie? Azokban a nagyon ritka esetekben, amikor – kivételesen – fehér gyilkol cigányt, valahogy mindig kiderül, hogy szó sincs rasszista indítékről. Fony esetében pl. magát (és az életét) védte a fejszével rátámadó cigánybűnözőtől az erdőőr…
Igen, a közlemény egyéb megállapításai is ezen a “színvonalon” mozognak és ennyire vehetők komolyan.
Az MCF Összefogás Párt közleménye
Budapest, 2009. január 9., péntek (OS) -
Az MCF Összefogás Párt felhívása a Budapest Ferencváros 12. egyéni választókerületében lakó cigánysághoz
20 perc a gyűlölet ellen: Akadályozzuk meg, hogy a Prikezsia Gárdát létrehozó és támogató Jobbik jelöltje a második fordulóba jusson!
Az MCF Összefogás Párt arra kéri a Budapest Ferencváros kerületében lévő, 12. egyéni országgyűlési választókerületben élő romákat, hogy a január 11-i időközi választáson szavazatukkal akadályozzák meg, hogy a szélsőséges jobboldal jelöltje a második fordulóba jusson.
A Prikezsia Gárda eddig számos településre hozta el a félelmet, melynek szellemisége már több halálos áldozatot is követelt. Az MCF Összefogás Párt aláírásgyűjtéséhez több mint 65 ezren csatlakoztak, ez adott lendületet a Magyar Gárda Egyesület betiltását célzó bírósági eljárásnak is.
A békét kereső cigányság és a félelem nélküli életre vágyó jó szándékú emberek szeme most Ferencváros belső részére irányul. Ők már tudják, hogy a Prikezsia Gárda mögött álló Jobbik jelöltjének jó szereplése bátorítást ad a kistelepülések egyenruhás gárdistáinak, akik úgy érezhetik: beteges eszméiket többen is támogatják.
A Jobbik jelöltje, aki egyben a Prikezsia Gárda Egyesület egyik alapítója is, programjában azt ígéri, hogy megtisztítja Budapestet . Első helyen a Prikezsia Gárda első fokon kimondott feloszlatása után is a cigánybűnözést említi, ami egyértelmű folytatása a kirekesztésnek és a félelemkeltésnek.
Ezért kérünk minden Budapest Ferencváros 12. egyéni országgyűlési választókerületében élő cigány honfitársunkat és józanul gondolkodó valamennyi választópolgárt, hogy a január 11-i időközi képviselőválasztáson nagy számban vegyenek részt, és szavazatukkal a demokratikus értékeket, az ország társadalmi békéjét és a békés együtt élést képviselőket támogassák.
Budapest, 2009. január 9.
Ifj. Bogdán János
MCF Roma Összefogás Párt
elnökhelyettese